Acél Réka besokallt a médiától, és helyette inkább sikeres vendéglátóssá képezte át magát. Népszerű kávézója felfuttatása után a közelmúltban egy új helyet is nyitott. Igen, pont most a gazdasági válság és globális krízis kellős közepén. A tapasztalatairól, terveiről, a nehézségekről és kilátásokról beszélgettünk.

Manapság sajnos leginkább arról szólnak a hírek, és azzal van tele a sajtó, hogy egymás után zárnak be az éttermek, kávézók, fagyizók. Húzzák le a rolót az egyébként komoly hagyományokkal bíró egységek is, mert nem tudnak dacolni a gazdasági körülményekkel, a munkaerőhiánnyal és az inflációval.

Természetesen most is akadnak olyanok, akik szembe mennek a trendekkel, és látnak fantáziát a vendéglátásban. Közéjük tartozik Acél Réka, akit A világ legrosszabb gyereke című film és főleg a Kölyökidő révén ismert meg az ország még a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején, hogy aztán később műsorvezetőként folytassa médiakarrierjét. A mikrofont és a kamerát végül szögre akasztotta, és 2010 környékén úgy döntött, hogy teljesen új irányba fordítja életét. Acél Réka és a Módszertani Kabinet (Móka) története.

Forbes.hu: Bő egy évtizede nyitottad meg a kávézódat. Honnan jött az ötlet? Hirtelen elhatározás volt, vagy egy régi terv?

Acél Réka: Egész életemben, már a gimnázium és egyetem alatt is rengeteget utaztam, és imádtam beülni a kis helyi kávézókba. Tehát nem a turistacsapdákat kerestem, hanem azokat a helyeket, ahova azok járnak, akik ott laknak.

Acél Réka. Fotó: Sebestyén László

Mindig is nagyon szerettem ezeknek a hangulatát, amelyek tényleg képesek megmutatni, hogy milyen is az a város vagy ország, ahol éppen vagyok. Sokkal inkább, mint a nagyon fancy, megcsinált, de alapvetően az idegenforgalomra szakosodott rokonaik.

Elég hamar megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó volna, ha lenne egy saját helyem, amit én alakítok és találok ki, és ahova csak jó fej, normális emberek járnak. Ahol mindenki ismer mindenkit, és ha nem, akkor pedig ott majd szépen összebarátkoznak, beszélgetnek, miegymás.

Ezáltal pedig kialakul egy olyan környezet és hangulat, aminek én vagyok kvázi a motorja. Tehát már tinédzserkori vágyam volt, hogy legyen egy saját kávézóm.

De az életed azért nem ebbe az irányba haladt.

Valóban nem, legalábbis jó sokáig nem. De a dolgok megváltoztak, hiszen eltávolodtam a médiától, amely idegenné és érdektelenné vált számomra. Egyszer csak ott álltam, hogy kezdenem kéne magammal és a világgal valamit, akkor döntöttem úgy, hogy itt az ideje megvalósítani ezt a régi álmot.

Volt bármilyen vendéglátós tapasztalatod korábban?

Nem, és ráadásul gazdasági ügyekben sem voltam jártas. Viszont nagyon lelkes és motivált voltam, és teljes elánnal belevetettem magam a tanulásba, hogy kikupáljam magam. Készítettem egy üzleti tervet, ami alapján úgy tűnt, hogy totálisan rentábilis lesz a vállalkozás.

A Módszertani Kabinet, azaz a Móka egy igazán eklektikus hely.

Végül a férjem, Matyi hathatós közreműködésével 2012-ben nyílt meg a kávézó, amit rövidítve csak Mókának hívunk. A név egyébként nem saját találmány, ez a felirat díszelgett az üzlethelyiségen, amit kivettem, és úgy döntöttem, hogy megtartom, mert nagyon jól hangzott.

Az hamar kiderült, hogy kicsit naiv voltam, hiszen rengeteg olyan extra költség merült fel, amivel korábban nem számoltam.

De sikerült racionalizálni a működést, amiben rengeteget támogatást nyújtott a pénzügyi területen dolgozó öcsém, aki azóta is aktívan részt vesz az üzemeltetésben. Azóta is nagyjából az a felállás, hogy én hozom a kreativitást, az ötleteket, ő pedig megteremti ehhez a stabil gazdasági alapokat.

Miért erre a környékre esett a választás?

Rengeteg potenciális helyszínt megnéztem Budán és Pesten is. A Bulinegyedet kizártam, mert mint mondtam, alapvetően egy csendes, nyugis helyben gondolkodtam. Aztán a férjem ajánlotta ezt a régóta üresen álló ingatlant, ami nagyon megtetszett.

A Móka egy hamisítatlan „helyi kávézó”.

A sarkon áll, hatalmas ablakai vannak, ráadásul ki lehet tenni a járdára asztalokat és nincs nagy autóforgalom, szóval abszolút ideálisnak tűnt. Mikor megnyitottunk, csak egy-két vendéglátóipari egység volt a környéken, de azóta keletkezett még jó pár. Ennek nagyon örülök egyébként, nem tekintek rájuk konkurenciaként, hiszen ezek is csak még nagyobb vonzerőt jelentenek, még szívesebben jönnek errefelé az emberek.

Az segített az üzlet beindításában, hogy a tévének köszönhetően azért ismert arc voltál?

Egyértelműen igen. A tapasztalataim alapján az emberekben alapvetően pozitív kép alakult ki rólam, ami nyilván nagyban köszönhető azoknak a műsoroknak, amelyekben feltűntem.

Amikor felismernek, az önmagában egy jó antré, és ez hasznos lehet az ügyintézésnél, a dolgok előre mozdításában, ezt kár is lenne tagadni.

Tehát a kávézó beindításában mindenképpen segített ez, de hogy emiatt nagyobb lett volna bármikor is a forgalmam, azt nem hiszem.

A kezdeti időszakban ennél sokkal többet jelentett, hogy nekem és a férjemnek is nagy baráti köre volt és van. Közülük sokan az első pillanattól kezdve jártak a Mókába, és persze ők hozták a saját barátaikat, illetve rövid idő után a környéken lakók közül is egyre többen fordultak meg nálunk.

Mennyiben tükrözte és tükrözi most a Módszertani Kabinet azt, amit anno elképzeltél?

Teljes mértékben. Láttam magam előtt, hogy milyen kialakítású és hangulatú helyet szeretnék, és a végeredmény a lehetőségekhez mérten pont olyan is lett. Tehát egy alapvetően kedves, barátságos, egyáltalán nem felvágós, eklektikus stílusú, kissé bohém lokális kávézó. Ahol lehet reggelizni, mert akkoriban ez még kuriózum volt, betolni egy ebédmenüt, vagy akár alkoholt is fogyasztani, de azért nem egy kocsma.

A világ minden tájáról összevásárolt bögrékből fogyaszthatnak a vendégek.

Az utazásaim során nemcsak kávézókba jártam, hanem bolhapiacokra, bazárokba is, mert imádom azokat is. És mindig vettem valamit, bögréket, poharakat, csetreszeket, sószórókat, kancsókat, tányérokat, amiket hazahoztam, és utána persze ott álltak egy dobozban, mert már nem tudtam velük mit csinálni. Ám a kávézó megnyitásával a létük értelmet nyert, hiszen az első pillanattól kezdve ezeket használtuk ott.

Tehát tulajdonképpen az emlékeim kis darabkái segítettek felépíteni, megvalósítani a régi álmomat.

Mivel vendéglátóipari egységről és nem múzeumról van szó, ezért ezek értelemszerűen fogyóeszköznek számítanak, de a pótlás egy részét ma is a bolhapiacról szerzem be. A többit pedig hozzák a szomszédok, ismerősök, vendégek ajándékba, ami csodálatos dolog. A helyet saját kezűleg újítottuk fel, rendeztük be, szóval mindent mi csináltunk.

Természetesen továbbra is napi szinten bejárok intézni az ügyeket, vagy beállok a pult mögé, beszélgetek a vendégekkel, ami nekik is jó érzés, de nekem még inkább. Tehát abszolút az életem része a Móka, pont úgy, ahogy egykor elképzeltem, és csak minimálisan változott az elmúlt egy évtizedben.

Mekkora nehézséget okozott a covid? Szóba került, hogy lehúzzátok a rolót végleg?

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nagyon megszenvedtük a pandémiás időszakot mi is, annyi más vendéglátóhelyhez hasonlóan. Nyitva voltunk napközben, és elvitelre lehetett vásárolni, illetve a Wolttal való együttműködésnek köszönhetően a kiszállításból volt némi bevétel.

Enni és inni is járnak ide a népek.

De ez a vegetáláshoz volt csak elég még úgy is, hogy csak az öcsém és én dolgoztunk akkor. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy bezárjunk, egyáltalán nem akartam feladni a dolgot rövid időre sem, mindig bíztam benne, hogy végül minden visszatér a normálisabb kerékvágásba.

Úgy fest, hogy így is történt, hiszen megnyitott a Kacagás azt követően, hogy átvetted a Jurányiban a kávézót. Miért döntöttél így? Mi várható ettől a helytől?

A Jurányi Inkubátorház egy hatalmas kulturális központ, ahova már több mint ötven szervezet költözött be, köztük művészeti csoportok, egyesületek, társulatok. Találhatóak itt irodák, próbatermek, stúdiók, illetve egy nagy színházterem, valamint galéria is. Én magam is sokszor voltam itt előadásokon, hordtam ide gyermekeimet foglalkozásokra, azaz mindig is kedveltem, köszönhetően annak is, hogy csak két sarokra van a Módszertani Kabinettől.

A Jurányi Inkubátorházban nyílt meg a Kacagás. Kép: Sebestyén László

Emiatt egyből felcsillant a szemem, amikor megtudtam, hogy az intézmény vezetői új üzemeltetőt keresnek az ingatlan aljában található vendéglátóipari egységhez.

Itt korábban egy hagyományos értelemben vett romkocsma működött, de helyette inkább valami olyasmit szerettek volna, ami egy picit közelebb áll a hely szellemiségéhez, és ez pont passzolt az én elképzeléseimhez is.

Itt lehetőség nyílt egy saját konyha felépítésére, és ettől kezdve már a melegétel is házon belül készül el, ráadásul úgy, hogy a testvérem szakáccsá is átképezte magát. Tehát ma már a Módszertani Kabinetbe is innen szállítjuk az ebédmenüt, ami komoly előrelépés, hiszen már e tekintetben sem függök senkitől. De a Kacagás nem lesz egy Móka 2.0, teljesen eltérő a hely karakterisztikája. Jóval nagyobb, több helyiség van, ez egy igazi vendéglátóipari egység, illetve más a hangulata is.

És nem utolsó sorban van egy nagy kertje is…

Hát igen, itt Buda szívében, a Vár aljában ritka az ilyen tágas kerthelyiség, aminek részét képezi egy saját mini játszótér is. Itt elég nagy a hely ahhoz, hogy rendezhessünk akár kisebb vásárokat is.

A kerthelyiség nagyon népszerű.

Az első ilyen esemény már le is zajlott a saját kézműves portékáikat kínáló árusokkal. És mivel nagyon jól sült el a dolog, hiszen a vevők és az eladók is elégedettek voltak, így biztos lesz folytatása ennek a kezdeményezésnek.

A Kacagás kapcsolódik a Jurányihoz mint kulturális-művészeti központhoz? Vannak közös projektek?

Igen-igen, már most is van itt kiállítás, és a jövőben is biztosan lesznek még hasonló rendezvények. Emellett azt is tapasztalom, hogy a vendégkör is szervesen kapcsolódik az inkubátorházhoz. Tehát ide járnak beszélgetni, kávézni, ebédelni vagy uzsonnázni az alkotók, a társulatok tagjai, vagy az itt irodát bérlők, akik persze adott esetben hozzánk szervezik a találkozóikat is. A két intézmény szimbiózisban él együtt, de hát ez teljesen normális, ennek így kell lennie.

Tombol a gazdasági válság, az infláció óriási. Nem túl sokan gondolják azt, hogy most kell tovább terjeszkedni. Erről mi a véleményed?

Azt, hogy abszolút megértem őket. Hogy a Kacagásba belevágtam, az nem volt feltétlenül egy maximálisan racionális döntés a jelenlegi körülmények mellett. Viszont, mint a Móka esetében, itt is vitt előre a lelkesedés, hajlandó voltam beletenni rengeteg időt és energiát a dologba. Bíztam és most is bízom abban, hogy ez elég lehet a fennmaradáshoz és a fejlődéshez.

Kiállításokkal is csábítják a vendégeket.

Azt nem állítom, hogy minden a legjobban alakult, ugyanis a rezsiszámlák a vártnál sokkal magasabbak lettek, ami komoly nehézséget okozott.

A manapság jellemző kiszámíthatatlanság nem könnyíti meg a dolgunkat, és nyilván más hasonló profilú vállalkozásét sem.

Azaz, hogy egyszerűen nem nagyon tudunk előre tervezni, mert egyik napról a másikra változhatnak a feltételek vagy a minket érintő törvényi szabályozások. A bezáráson egyáltalán nem gondolkodunk, de a helyzet nem ideális.

A Móka után jött a Kacagás. Ez azt jelenti, hogy franchise-ban gondolkodsz? Tervben van még más, hasonlóan vidám hely megnyitása?

A Módszertani Kabinet mostanra gyakorlatilag önjáróvá vált, de azért még így is kell vele foglalkozni.

A Kacagással kapcsolatban pedig rengeteg feladat, hiszen ez a hely még nincs „kész”, szeretném a mostaninál otthonosabbá alakítani és olajozottá tenni a működését.

Szóval jelenleg teljesen kizártnak tartom, hogy belátható időn belül vagy akár a jövőben bármikor tovább bővítsem a láncot.

The post Az emlékeim kis darabkái segítettek felépíteni – Acél Réka útja a Kölyökidőkből a Módszertani Kabinetig (és a Kacagásig) appeared first on Forbes.hu.