:

Az adani- Akta A nyomozás

Az adani- Akta                                                                                      A nyomozás

Írta: John Hyatt és Giacomo Tognini, Fordította: Zsadon Béla
Illusztráció: Joe Morse

„Ha egy demokráciának eljön a maga ideje, nem lehet megállítani, és most Indián a sor – hirdette tavaly szeptemberben Gautam Adani az amerikai Forbes szingapúri világkonferenciáján megjelent négyszázötven vállalatvezető előtt. – Őszintén hiszem, hogy ez csak jó hír lehet a világrend szempontjából, és India mint gazdaságilag sikeres demokrácia a jó példa rá.”

Akkoriban az is biztosnak látszott, hogy nemcsak India ideje jött el, hanem Adanié is. A hatvanéves indiai iparmágnás a mennyekben érezte magát: kilenc tőzsdei cégének – az Adani Group – részvényei szárnyaltak, négy közülük röpke tizenkét hónap alatt legalábbis megduplázta értékét. Az utóbbi időben Adani a Föld minden milliárdosánál jobban gyarapodott, vagyona majd nettó hetvenmilliárd dollárral, 158 milliárdra nőtt fél év alatt, és kis időre a világ második leggazdagabb embere lett, megelőzve Warren Buffettet vagy Jeff Bezost is.

És ezt India fejlesztésével hozta össze. A Föld második legnépesebb országának égető szüksége van jobb utakra, modernebb új repülőterekre és korszerűbb erőművekre. Adani mindegyikkel szolgált. Tőzsdei vállalatainak – közülük ma hét viseli a család nevét – 26 ezer alkalmazottja tavaly 38 milliárd dollár bevételt termelt. A cégcsoport szerteágazó portfóliójában India legforgalmasabb kereskedelmi kikötője mellett van nyolc repülőtér és kilenc erőmű – távvezetékei legalább hárommillió elosztót szolgálnak ki –, továbbá szénbányák, étolajgyárak és országutak is.

Az Adani Group tavaly lezárt tranzakcióival India második legnagyobb cementgyártója és a New Delhi Television Ltd. tulajdonosa lett – az NDTV az ország egyik legnagyobb tévéhálózata
Aztán az egész összeomlott. Január 24-én egy short­ügyletekben utazó amerikai cég, a Hindenburg Research a vállalkozástörténet legnagyobb svindlijének megszervezésével vádolta meg Gautamot és bátyját, Vinodot. A vádak számviteli csalások, tőzsdei manipulációk és az indiai értékpapírtörvények kijátszásának veszélyes koty­valékává álltak össze. A cégcsoport mindent tagadott. A beszámoló röpke két hét alatt 112 milliárd dollárral vágta vissza az Adani-vállalatok piaci értékét, és úgy 65 milliárddal apasztotta Gautam vagyonát. (Némi tőzsdei enyhülés után a cikk megírásakor 47,2 milliárd dollárja volt, majdnem annyija, mint Michael Dellnek.)


Aztán egy héttel a Hindenburg-bejelentés után az amerikai Forbes további részletekkel okozott fejfájást az ostromlott cégcsoportnak. Február 1-jén az Adani Enterprises, a csoport zászlóshajója váratlanul lemondta régóta tervezett két és fél milliárd dolláros másodlagos részvénykibocsátást, néhány perccel azelőtt, hogy a Forbes nyilvánosságra hozta: Adaniék valószínűleg offshore közvetítőkkel titokban részvényeket vásárolva növelik a részvények iránti keresletet. (Gautam videóüzenetben jelentette be a kibocsátás leállítását, mondván, az igazgatótanácsot morálisan aggasztja a piac volatilitása.) A Forbes ezután feltárta Vinod Adani offshore birodalmát, és az Adani cégeket pénzügyileg élénkítő újabb tranzakciókat azonosított külföldi fedőcégek és az Adani Group között. Az ellenzéki Indiai Nemzeti Kongresszus párt parlamenti jegyzőkönyvekben hivatkozott a magazinra, és kérvényezték, hogy a legfelsőbb bíróság nyilvánítsa bizonyítéknak az amerikai Forbes cikkét (eddig sikertelenül). Az Adani Group ellen India legfelsőbb bírósága és az indiai tőzsdefelügyelet (SEBI) is vizsgálatot indított. A vállalat nem reagált a Forbes megállapításaira.

Shortlista
A Wall Street-i Dávid: A világ egyik leghíresebb ember okozta katasztrófájáról elnevezett Hindenburg Researchöt 2017-ben alapította a ma harmincnyolc éves Nate Anderson pénzügyi elemző, és úgy működik, hogy shortolja kiszemelt célpontjait, aztán nagyot keres rajtuk, amikor bebuknak. Az alig tízfős kis társaság Góliátok sorát terítette le csalások, menedzsment-visszaélések és számviteli szabálytalanságok leleplezésével. Néhány (eddigi) áldozat.
Block: Március 23-án a Hindenburg azzal vádolta meg Jack Dorsey nagy fintech cégét, a Blockot, hogy népszerű peer-to-peer fizetési eszköze, a Cash App megkönnyíti a csalást és általában a bűnözést. A cég részvényei aznap tizenöt százalékot estek. A Block tényszerűen pontatlannak és félrevezetőnek minősítette a vádakat, és jogi lépéseket jelentett be a Hindenburg ellen.
Nikola Motors: A Hindenburg 2020 szeptemberében leplezte le a villanyteherautó-startup csalásait, köztük egy hírhedt videót, amin egy lejtőn leguruló e-truckot „vezettek”. Tíz nappal később a Nikola alapítója, Trevor Milton lemondott ügyvezető elnöki tisztségéről, később elítélték háromrendbeli csalásért. A részvények 2020-as csúcsértékükről 98 százalékot estek.
Yangtze River Port & Logistics: A kínai logisztikai cég kétmilliárd dolláros piaci értékének 93 százalékát elvesztette, majd 2019 májusában törölték a NASDAQ tőzsdéről, hat hónappal azután, hogy a Hindenburg azt állította, eszközeinek legalább hetvenhét százaléka hamisítvány.
Aphria: A kanadai kannabiszcég a Hindenburg 2018-ban közzétett három külön beszámolója szerint egy sor self-dealing felvásárlást hajtott végre. A vezérigazgató és a társalapító lemondott, a vádak középpontjában álló latin-amerikai eszközök értékét az Aphria leírta.

•••
Sok indiai úgy érezte, hogy a vádak magát Indiát támadják, főleg azért, mert Adanit szoros kapcsolat fűzi Narenda Modi miniszterelnökhöz (úgy tudni, legalább harmincöt éve ismerik egymást). Adani 413 oldalas ellen­iratában azzal utasította el a Hindenburg vádjait, hogy azok egy „India, az indiai intézmények függetlensége, integritása és minősége, valamint India fejlődéstörténete és ambíciói ellen kitervelt támadás” részei.


Mindent egybevetve a Hindenburg állításai nem voltak meglepők. Pénzmosások, adó- és export-import csalások gyanújával foglalkozó vizsgálatok évek óta zaklatták a cégcsoportot. „Indiában az üzlethez találkoznod kell politikusokkal és bürokratákkal – mondta Adani 2009-ben a Forbes Asiának. – És a gyors növekedéshez át kell jutnod a rendszerünkben levő akadályokon.”


Modi és Adani az 1980-as évek vége óta ismerik egymást, akkoriban mindkét ifjú a 68 millió lakosú, északnyugat-indiai Gudzsarát államban próbált pénzt csinálni. Adani 1994-ben engedélyt kapott az állam tengerészeti hatóságától egy kikötőhíd megépítésére Mundra városában. Egy év múlva Modi Indiai Néppártja, a Bháratíja Dzsanatá Párt jutott hatalomra a választásokon. 2001-ben Modi lett Gudzsarát főminisztere, és kormánya még ebben az évben harmincéves koncessziót adott Adaninak a Mundra Port cég alapját képező kikötő üzemeltetésére.

•••
Adani rövidesen állami koncessziókat kaparintott meg – szemtelenül olcsón. Vállalkozásai székhelyévé tette Mundrát, és megszerezte rá Gudzsarát állam kormányától az igen előnyős „különleges gazdasági övezet” minősítést. Az Adani Mundra Port mára India legforgalmasabb kikötője és a 2022-ben 2,2 milliárd dollár forgalmú logisztikai Adani-vállalat, a SEZ ékköve lett. (SEZ: Adani Ports and Special Economic Zone, azaz Adani Kikötők és Különleges Gazdasági Övezetek.) A ma 4,7 milliárd dollár forgalmú Adani Power gerincét a 2009 óta működő mundrai hőenergetikai projekt és szénerőmű képezi.


Adani kikéri magának azt a feltételezést, hogy Modinak köszönheti sikereit. „Óriási tévedés, hogy Narendra Modi barátsága eredményezte emelkedésemet – írta egy helyi gazdasági magazinban 2012-ben. – Ő egyszerűen csak elősegítette gazdaságpolitikájával a növekedést.”


2014-ben a gudzsaráti legfelsőbb bíróság megállapította, hogy a SEZ-nek nincs meg a működéshez szükséges környezetvédelmi engedélye, és elrendelte részleges leállítását. A határozat előzménye, hogy egy, a SEZ környezeti hatásait felmérő hatósági vizsgálat többek között elégtelennek találta a szilárd légszennyezések, a pernye kezelését. Az ítélet nem volt tartós. Még abban az évben Modi lett India miniszterelnöke, és a szövetségi kormány megadta az engedélyt, az üzem újraindulhatott.


De a mostani vádak lényegét Adani természetfölötti tőzsdei hozamai képezik. A Hindenburg szerint az Adani fivérek több milliárd dollárnyi részvényt rejtegetnek nem nyilvános offshore befektetési alapokban. Ezeknek a fedőcégeknek állítólag kettős céljuk van. Egyrészt az Adani-részvényekkel kereskedve likviditást teremtenek, és manipulálják az árfolyamukat, másrészt kijátsszák a legalább huszonöt százalék közkézhányadot előíró indiai értékpapírtörvényt. Az Adani Group tagadja a vádakat.

Felemelkedés
A Hindenburg-nyomozás hatásai ellenére az Adani Group kulcságazatai – a diverzifikált Adani Enterprises, a megújulókban utazó ADANI Green Energy vagy az energetikai hálózatokat kezelő Adani Transmission – szárnyalnak a tőzsdén. Gautam vagyona 2020 óta megnégyszereződött.

•••
Az Adani Group igencsak próbál kitartani. Márciusban előtörlesztettek kétmilliárd dollárt a FactSet Research által negyvenmilliárdra becsült adósságukból. Sőt, március másodikán az indiai–amerikai milliárdos, Rajiv Jain vezette amerikai vagyonkezelő, a GQG Partners 1,9 milliárd dollárt fektetett négy Adani-cégbe, amivel persze növelte a részvények értékét. Jain szerint az Adani-papírok jelenleg diszkont áron adott első osztályú, nyereséges eszközök. „Makulátlan az ügy? Nem. De csalás? Szakadék tátong a kettő között – hárítja a vádakat. – Szerintünk nem manipulálták az árakat.”

•••
Noha az alapító-elnök, Gautam Adani ül a hatalmas cégcsoport csúcsán, azért az Adani Group családi ügy. Az 1981-ben alapított és apjáról elnevezett S.B. Adani Family Truston keresztül Gautam birtokolja a csoport javát. A tröszt további haszonélvezői a testvérei: Mahasukh, Rajesh, Vasant és Vinod, valamint családjaik.


A cégcsoportot Gautam öccse, az ügyvezető igazgató Rajesh irányítja. Az ausztráliai ügyeket sógora, Samir Vora kezeli. A cégcsoport zászlóshajóját, az Adani Enterprisest az unokaöcs Pranav ügyvezeti. Gautam fiai, Karan és Jeet amerikai egyetemeken (Indianában és Pennsylvaniában) diplomáztak, ők vezetik a kikötőket, illetve a repülőtereket, ma már Karané a cementüzletág is. Vinodnak nincs hivatalos titulusa, ő amolyan szürke eminenciás, de a neve 138-szor bukkan fel a Hindenburg-dokumentumban, míg Gautamé századannyiszor sem. Vinod Adani-részvényeket birtokló és törvénytelen tranzakciókkal vádolt offshore cégek tucatjait irányítja.


„Szerintem ez a sztori nagyrészt a kontrollról szól” – mondja Aswath Damodaran, a New York-i egyetem pénzügyprofesszora. Damodaran úgy véli, a családot az ösztönzi az Adani Group részvényeinek offshore cégekbe vitelére, hogy a lehető legnagyobb hatalmat kívánják gyakorolni tőzsdei cégeik felett. „Minden tevékenységükben ezt látom eluralkodni. Kontroll, kontroll, kontroll.”


A Hindenburg-jelentés hatásai veszélyeztethetik ezt a kontrollt, de Gautam Adani bizonyítottan nagy túlélő. 1997-ben gengszterek rabolták el, és tizennyolc órán át tartották fogva. 2008-ban éppen a mumbai Taj Mahal Palace szállodában vacsorázott, amikor fegyveres terroristák támadták meg a hotelt, a napokig tartó ostromban 174 ember halt meg. „Isten kegyes volt hozzám” – mondta később a Forbesnak.


Gautam, akinek három lánytestvére, három bátyja meg egy öccse is volt, 1978-ban, tizenhat évesen kezdte vállalkozói pályáját. Otthagyta az iskolát, Vinodhoz költözött Mumbaiba, és gyémántosztályozó lett. 1982-ben visszament Gudzsarátba, és társult a bátyjához, Mahasukhhoz, aki megvett a barátjától, Sevantilal Vorától egy műanyag csomagolásokkal foglalkozó üzemet. „Gyakorlatilag nulláról indultunk” – mondta Adani 2009-ben.
Vora úgy találta, Adani jó parti lenne Priti lányának, a fiatalok 1986-ban össze is házasodtak. (A fogász végzettségű Priti vezeti az Adani Foundationt.) Két évre rá Adani megalapította az Adani Exportsot. Az eredetileg műanyagimportra létrehozott vállalat palettáján hamarosan megjelentek a textíliák, a mezőgazdasági termékek, a drágakövek és az ékszerek is. „Árultunk fogkrémet, cipőpasztát, rákot-kagylót, kozmetikumokat meg még egy csomó mást” – mondta 2022-ben Vinod Adani a Gautam életrajzán dolgozó indiai újságírónak,


R. N. Bhaskarnak. „Csak az számított, hogy az adott termék kivitele Indiából ne legyen tiltva, és hogy legyen valahol jó haszonkulcsot kínáló felvevőpiaca.”
Fontosak voltak a politikai kapcsolatok is. Nem csak a gudzsaráti különleges gazdasági övezet hatósági vizsgálata siklott vakvágányra. 2007-ben a tőzsdefelügyelet (a SEBI) az 1991 és 2001 közötti tőzsdecsalási ügyekben játszott szerepük miatt több Adani-céget is eltiltott két évre az értékpapír-adásvételtől. De később ezek a cégek 140 ezer dollár bírság fejében újra trédelhettek.


2014-ben India csempészetellenes hatósága, a Directorate of Revenue Intelligence (DRI) vizsgálatot folytatott az Adani Groupnál azzal a gyanúval, hogy túlszámláztak importált erőművi berendezéseket. A társaság offshore cégeken keresztül számlázva „áramoltatott külföldre pénzeket”, Vinod Adani egyik mauritiusi cégénél például majdnem kilencszázmillió dollár kötött ki. (A vizsgálatot 2017-ben ejtették.) A DRI vizsgálta az Adani Groupot azzal a gyanúval is, hogy 2004 és 2006 között adóelkerülés céljából hamisan adta meg a behozott, illetve kivitt gyémántok értékét. 2015-ben a céget felmentették.


A délnyugat-indiai Karnátaka államban az Adani Enterprises és más vállalatok 2004 és 2010 között tisztviselőket vesztegettek meg, hogy illegálisan bányászott vasat exportálhassanak, derült ki a karnátakai ombudsman 466 oldalas jelentéséből. Ebben az ügyben az Adani Groupot sosem ítélték el. 2011 és 2015 között öt Adani-céget vádolt meg a DRI azzal, hogy több milliárd dollárral túlszámlázták indonéz szénimportjukat, és ezzel pénzt mozgattak offshore számlákra.

Offshore rejtély
Gautam Adani bátyja, Vinod majd tízmilliárd dolláros vagyonnal bír. Ezt a vagyont nemrégen fedezte fel az amerikai Forbes a fedőcégek labirintusát nyomozva.

Az indiai üzleti elit néhány tagján kívül alig hallott valaki Vinod Adaniról – januárig, amikor a Hindenburg Research beszámolója piaci manipulációkkal és pénzmosással vádolta meg. A vádak nyomán az amerikai Forbes több tucat offshore nyilvántartást átkutatva számos megkérdőjelezhető tranzakció középpontjában bukkant Gautam hetvennégy éves bátyjára és hatalmas, 9,8 milliárd dolláros – szinte teljes egészében Adani Group-vállalatok korábban Gautamnak tulajdonított részvényeiből álló – vagyonára.
Vinod ezt a vagyont nyolc, az Egyesült Arab Emírségekben és Mauritius aprócska indiai-óceáni szigetén bejegyzett vállalat hálózatával kezeli. Emellett legalább hatvan olyan távoli adóparadicsomokban bejegyzett fedőcéghez van valamilyen – akár tulajdonosi – köze, mint a Bahamák, a Brit Virgin-szigetek, a Kajmán-szigetek, Ciprus vagy Szingapúr.
Ezek az offshore cégek központi szerepet játszottak az Adani Group legjelentősebb ügyleteiben. 2021 januárjában például a francia olajipari TotalEnergies nem a nyílt piacon vásárolta meg a tőzsdén jegyzett Adani Green Energy húsz százalékát, hanem a pakettet birtokló két mauritiusi céget, Vinod cégeit vette meg. Tavaly szeptemberben az Adani Group 6,5 milliárd dollárért vett részesedést két indiai cementipari vállalatban a svájci Holcimtól, de nem közvetlenül – az üzletet egy Vinod és felesége tulajdonában lévő mauritiusi cég bonyolította le.
Az amerikai Forbes számos megkérdőjelezhető vagy zavaros tranzakciót talált Vinod offshore cégei körül. Az egyik szingapúri vállalkozása például 2020-ban kölcsönt vett fel az orosz VTB banktól. A hitelt fedező két offshore Vinod-cégnek 4,7 milliárd dollár értékű Adani Group-pakettje van, de az indiai tőzsdén nem jelentettek be semmiféle részvényelzálogosítást, ami sértheti az indiai értékpapírtörvényt.
Noha ezeket az ügyeket Vinod vezényelte le, nincs hivatalos pozíciója az Adani Groupban. A Hindenburg-jelentésre reagálva a csoport azt közölte, hogy Vinod „nem foglalkozik napi ügyekkel”. A vállalat annyit árult el néha, hogy Vinod a „promótercsoport” tagja. A kifejezés az indiai értékpapír-bejelentésekben a főrészvényes – ebben az esetben Gautam – rokonát vagy társát jelenti. Az amerikai Forbes megkereséseire nem válaszolt sem Vinod, sem az Adani Group.
Vinod egy Ian Fleming-regény hősének egész kelléktárával rendelkezik. Az interneten gyakorlatilag semmi nyoma sincs, és két különböző néven is ismerik: a Panama-papírokban feltárt dokumentumok szerint 1995-ben kérte, hogy nevét Vinod Shantilal Shahról Vinod Shantilal Adanira változtassák. Ciprusi útlevele van, szingapúri lakása, továbbá harminchét lakó- és kereskedelmi ingatlant birtokol Dubajban, becsült értékük huszonegymillió dollár, az egyik egy luxuslakás a világ legmagasabb épületében, a Burdzs Kalifában.
A 2020-ból származó dubaji ingatlan­adatokat egy a nemzetközi bűnözést és konfliktusokat kutató washingtoni nonprofit szervezet, a Center for Advanced Defense Studies (C4ADS) szerezte meg, és osztotta meg az amerikai Forbes magazinnal.
Míg öccse beszédeket tart, és politikusokkal barátkozik, Vinod árnyékban marad. „Mindig úgy gondoltam, hogy társak” – mondja Tim Buckley klímagazdasági szószólóvá lett ausztrál befektetési bankár, az Adani Group tanulmányozója. „Gautam a meleg szavú, nyájas, barátságos, nyilvános arc, Vinod a titkos agytröszt a privát adóparadicsomban. A bábmester.”

•••
Egyik ügy sem lassította az üzletmenetet. 2014 óta az Adani Ports hét kikötőt alakított ki vagy vásárolt meg, így már tizenkét kikötője van. 2019-ben megszerezték hat repülőtér üzemeltetési jogát – üzemeltetési gyakorlat nélkül –, és egy évvel később meglett India második legforgalmasabb repülőtere is Mumbaiban. A Modi megválasztásának idején tőzsdén jegyzett három Adani-vállalat bevételei 2014 és 2022 között ötvenöt százalékkal nőttek.


„Sajnos, a cégcsoport a miniszterelnökkel feltételezett viszonyuk révén képes lehetett rávenni a hivatalnokokat a kedvezésre – mondja Mahua Moitra ellenzéki képviselő, egykori befektetési bankár. – Nem vagyok biztos a kormány bűnrészességében, de az a látszat, hogy »a törvény az Adanira nem vonatkozik«, nem maradhat fenn.”


A nekibátorodó Gautam kezdte megvetni a lábát külföldön is. Az első tengerentúli üzlet egy indonéziai szénbánya megvásárlása volt 2008-ban. Két évvel később megvették az ausztráliai Carmichael szénbányát, 2011-ben vettek hozzá egy helyi teherkikötőt is. 2021-re felépítettek egy új konténerterminált Srí Lankán, és – legutóbb – 1,2 milliárd dolláros privatizációs szerződést kötöttek a haifai kikötőre: az Adani Group Izrael második legnagyobb kikötőjének hetvenszázalékos tulajdonosa lett. Január végén Gautam Izraelbe utazott, beszédet mondott a szerződés aláírási ceremóniáján, és Benjámin Netanjáhú miniszterelnökkel fényképezkedett.


Ami a SEBI-vizsgálatot illeti, Gautam magabiztos – ez az eddigi fejleményeket tekintve nem is meglepő. Ráadásul az indiai legfelsőbb bíróság a vizsgálat „haladéktalan” befejezésére és az eredmények szokásosnál jóval gyorsabb, két hónapon belüli nyilvánosságra hozására utasította a SEBI-t. „Záros határidőn belül vége lesz – biztosította március 2-án Gautam milliónyi Twitter-követőjét. – Győz az igazság!”

Odüsszeia
Hullámhegyek, hullámvölgyek: így lett Gautam Adani gyémántosztályozóból a világ második leggazdagabb embere, hogy aztán 65 milliárd dollárt bukjon két hét alatt.

1978
Adani kimarad az iskolából, Vinod bátyjával Mumbaiba költözik, és gyémántválogató lesz.

1988
Gautam megalapítja árukereskedelmi cégét, az Adani Exportsot.

1991
Vinod Adanit két
szingapúri cég igazgatójává nevezik ki, offshore cégei közül az amerikai Forbes ezeket találta meg először.

1994
Tőzsdére megy az Adani Exports, mai nevén az Adani Enterprises.

1997
Gengszterek elrabolják Gautamot, és tizennyolc órán át fogva tartják Ahmedabadban.

1998
Adani megnyitja a Mundra Portot, India első magánpénzből épült kikötőjét. Ma ez a legforgalmasabb indiai kikötő.

2001.október
Narenda Modi lesz Gudzsarát állam főminisztere.

2007.május
Az indiai tőzsdefelügyelet (a SEBI) több Adani-céget is eltilt két évre az értékpapír-adásvételtől az 1991 és 2001 közötti tőzsdecsalási ügyekben játszott szerepük miatt

2007.november
Az Adani Ports tőzsdére megy.

2008.március
9,3 milliárd dolláros vagyonával Gautam fölkerül az amerikai Forbes milliárdoslistájára.

2010. december
A SEBI vizsgálatot indít az Adani Enterprises ellen 2004–2005-ös részvénymanipulációk gyanújával.május

2011. május
Az Adani Enterprises kétmilliárd dollárért kilencvenkilenc évre bérbe veszi az ausztráliai Abbot Point szénterminált.

2014. május
Az India miniszterelnökévé választott Modi megkezdi első ötéves ciklusát.

2014. május
India csempészetellenes hatósága, a DRI azzal a gyanúval vizsgálja az Adani Power két leányvállalatát, hogy túlszámlázzák az importált erőművi berendezéseket.

2016. március
A DRI bejelentése szerint negyven vállalat, köztük öt Adani-cég és öt Adani-ügyfél ellen folyik vizsgálat az importszén drágítása miatt.

2017. augusztus
A DRI ejti az erőművi berendezések túlszámlázása miatt indított vizsgálatot.

2018. június
Az Adani Green Energyt bevezetik a mumbai
értéktőzsdére.

2019. július
Az Adani Group megszerzi hat indiai repülőtér üzemeltetői jogait.

2019. október
A mumbai legfelsőbb bíróság megakadályozza, hogy a DRI tengerentúli céginformációkat szerezzen a szénkereskedelmi botrány ügyében. A szövetségi legfelsőbb bíróság 2020 januárjában hatályon kívül helyezi a döntést, a vizsgálat ma is folyik.

2020. február Egy nagy francia energetikai cég, a TotalEnergies 414 millió dollárért megveszi az Adani Gas 37,4 százalékát.

2021. január
A TotalEnergies kétmilliárd dollárt fizet az Adani Green Energies húszszázalékos pakettjéért.

2022. szeptember
158 millió dolláros vagyonával Gautam rövid időre a világ második leggazdagabb embere lesz.

2022. szeptember
Az Adani Group 6,5 milliárd dollárért ellenőrző részesedést szerez az indiai Ambuja és ACC cementgyártókban.

2022. december
A cégcsoport többségi részesedést szerez az indiai NDTV hírcsatornában.

2023. január
A Hindenburg Research megjelenteti kutatási eredményeit az Adani-csoportról. Az Adani 413 oldalas válaszdokumentumban cáfol.

2023. február
Az Adani Enterprises az utolsó pillanatban visszavonja két és fél millió dolláros részvénykibocsátási akcióját.

2023. március 2.
Az indiai legfelsőbb bíróság utasítja a SEBI-t, hogy vizsgálja meg a Hindenburg-vádakat. Egy floridai eszközkezelő cég, a GQG Partners ugyanezen a napon 1,9 milliárd dollárt fektet négy Adani-cégbe.

The post Az adani- Akta A nyomozás appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés