:

Az alkalmazottak fele fizetésemelést kérne, a cégvezetők inkább leépítésen gondolkoznak

Az alkalmazottak fele fizetésemelést kérne, a cégvezetők inkább leépítésen gondolkoznak

Leginkább a vendéglátásban lehetnek veszélyben a munkahelyek, azonban azok, akik főleg exportra termelnek, viszonylag biztonságban vannak.

A magyar vállalatok mintegy felénél igényelnek rendkívüli béremeléseket az alkalmazottak, azonban a jelenlegi helyzetben sok vállalatnak már a leépítések elkerülése is gondot okoz – derült ki az Intrum Európai Fizetési Jelentéséből. 

Leginkább a vendéglátásban lehetnek veszélyben a munkahelyek, azonban azok, akik főleg exportra termelnek, viszonylag biztonságban vannak.

A magyar vállalati vezetők 40 százaléka számolt be arról, hogy munkavállalóik egy része rendkívüli fizetésemelést kért az elmúlt évben, hogy fedezni tudja az infláció miatt megemelkedett kiadásait, 7 százalékuk pedig arról, hogy az alkalmazottak nagy része nyújtotta már be ilyen igényét. Ez derül ki az Intrum követeléskezelő legfrissebb, reprezentatív Európai Fizetési Jelentéséből (European Payment Report – EPR), amelyben 450 magyar cégvezetőt is megkérdeztek.

Ellopták a pénzed? „Hanyag voltál és gondatlan” – itt a hivatalos válasz a Revolut-csalásokról

Kik az érintettek?

A válaszokból kiderül: a cégek 43 százalékánál ugyan még nem kértek béremelést, de képviselőik szerint nemsokára bejelenthetik magasabb bérigényüket az alkalmazottjaik. Csupán a cégvezetők 10 százaléka nem számít arra, hogy fizetésemelésekre lehet szükség a következő egy évben. A legnagyobb arányban az állami szektorhoz kapcsolódó cégekben kértek fizetésemelést az alkalmazottak: itt a vezetők 23 százaléka számolt be nagyszámú béremelési igényekről. A legkisebb arányban a biztosítók alkalmazottai jelzik magasabb fizetési igényeiket, ugyanakkor a cégvezetők 40 százaléka ebben a szektorban is arra számít, hogy hamarosan több pénzt kérhetnek a dolgozók.

Azonban kérdéses, hogy a magyar cégek pénzügyi helyzetük alapján képesek lesznek-e kielégíteni a magasabb bérigényeket.

Magyarországon a válaszadók 51 százaléka mondta azt, hogy rosszabb pénzügyi helyzetben van a vállalkozása, mint egy éve, és csak 22 százalék számolt be a szervezet helyzetének javulásáról.

A magas infláció és a romló fizetőképesség miatt sok cég késve jut hozzá bevételeihez, egyes ügyfeleik pedig akár tartósan fizetésképtelenné válhatnak. Az így kieső jövedelem miatt a vállalatok a munkavállalóikra is kevesebbet tudnak költeni: a magyar válaszadók közel negyede úgy nyilatkozott, hogy a késő kifizetések miatt nem tud új munkatársakat felvenni, sőt, majdnem ennyien az alkalmazottak elküldésére is kényszerülhetnek.

Az Intrum-kutatás eredményei

A külpiac ad nagyobb biztonságot

Ha az egyes szektorokat nézzük, a pénzhiány hasonló arányban fenyegeti a munkahelyeket, egyetlen iparág kivételével. A legnagyobb arányban a vendéglátó szektor cégvezetői válaszoltak úgy, hogy leépítésre kényszerülhetnek (27 százalék), és a többi iparágban is 12 százalék feletti a hasonló válaszok aránya.

Az említett egyedüli kivétel a bánya- és nyersanyagipar: itt csak a válaszadók 4 százaléka tart attól, hogy leépítésekre lehet szükség.

A cégvezetők válaszai alapján főleg azok a szektorok vannak bajban, amelyek bevételei a legnagyobb arányban származnak a magyar belső piacról vagy az államtól. Ez a lakossági fizetőképesség romlásának tudható be leginkább, miközben azok a cégek, amelyek főleg a külföldi piacokra termelnek, kevésbé érzik a problémát, írják a közleményben.

Fizetős lesz az egyik osztrák határátkelő, durva összeget kell perkálni

The post Az alkalmazottak fele fizetésemelést kérne, a cégvezetők inkább leépítésen gondolkoznak appeared first on Forbes.hu.