:

Ezekben a szektorokban lehet idén növekedés

Ezekben a szektorokban lehet idén növekedés

Magyarországon 2023 első negyedévében folytatódott a recesszió. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése továbbra is 0,5 százalékos GDP-visszaesésre számít, 19 százalék körüli idei inflációemelkedésre. Néhány szektorban minimális növekedés is lehetséges.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. júniusban nem változtatott gazdasági előrejelzésének fő megállapításain. Továbbra is az idei GDP 0,5 százalékos visszaesésére számít, sőt az ennél is nagyobb csökkenés veszélyét csak a mezőgazdaság gyorsabb bővülése akadályozhatja meg. A GKI továbbra is az infláció 19 százalék körüli idei emelkedését jelzi előre, de a korábban gondoltnál lényegesen nagyobb esélyt ad az év végi egyszámjegyű áremelkedés, ezzel a valamivel 19 százalék alatti átlagos áremelkedés elérésének.

Több ebből Ezekben a szektorokban lehet idén növekedés „Én nem vagyok hiteles, ha nem dolgozom” – beszélgetés Vitray Tamással munkáról, jóságról, örökségről

Recesszió számokban

Magyarországon 2023 első negyedévében folytatódott a recesszió. A GDP az előző negyedévhez viszonyítva harmadik negyedéve csökkent (0,2 százalékkal). Immár az előző év azonos időszakához viszonyítva is visszaesés volt (0,9 százalékkal). Az első négy hónapban az ipari termelés 3,2 százalékkal, az építőipari 7,7 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 10,4 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.

A GKI szerint több szolgáltató ágazatban – például pénzügy, szállítás, turizmus, telekommunikáció – viszont szerény növekedés valószínű.

A foglalkoztatás idén várhatóan minimálisan, de emelkedik, a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,6 százalékról csak kissé, 3,9 százalékra nő.

A nyugdíjak reálértékének megőrzését törvény garantálja, de a gyakorlatban némi csökkenést fog jelenteni, hogy idén nincs esély nyugdíjprémium kifizetésére.

Így fogyasztunk

A GKI 3 százalékról 2,5 százalékra csökkentette a fogyasztás várható idei visszaesését, mivel az első negyedévben
a természetbeni juttatások volumene meglepő mértékben, 4,7 százalékkal emelkedett. A vásárolt fogyasztás
esetében viszont 3,5 százalékos visszaesésre számít.

Áprilisban a vállalkozási szektorban 16,4, a költségvetésiben 13,4 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset, ami (24 százalékos) áremelkedés mellett 6,2, illetve 8,5, átlagosan közel 7 százalékos áprilisi reálkereset-csökkenést jelentett.

Az év egészében 16 százalék körüli keresetemelkedést valószínűsítenek, de ennél magasabb is elképzelhető.

Az év egészében 19 százalék körüli áremelkedés várható. A bázishatások, mint a magas energiaárak kifutása az előző év azonos időszakához képest gyors árcsökkenést vetít előre. A további havi áremelések legkeményebb akadálya a vásárlóerő csökkenése. Az év végére megvalósulhat az egyszámjegyű áremelkedés elérése. A fogyasztói
áremelkedésnél magasabb maginfláció, az energiaárak várható emelkedése, a költségvetés nehéz helyzete, az árapkák megszüntetése, a keresetnövekedés esetleges gyorsulása, s nem utolsó sorban a forint jelentős gyengülésének lehetősége azonban fékezheti, sőt meg is akadályozhatja ennek elérését.

Ellopták a pénzed? „Hanyag voltál és gondatlan” – itt a hivatalos válasz a Revolut-csalásokról

Mi lesz a forinttal?

A GKI éves átlagban a tavalyihoz hasonló, 390 forint körüli euróval, vagyis az első öthavi 383 és június utolsó előtti hetének 370 forintos árfolyamához képest a második félévben jelentősen gyengülő forinttal számol. A forint idei eddigi erősödésében ugyanis meghatározó szerepe volt a kiugróan magas magyar irányadó kamatnak, ami spekulációs pénzt is vonzott az országba. Bár a forint jól bírta a kamatcsökkentési periódus megkezdését, a folytatódó magyar kamatcsökkentési ciklus ezt a pénzáramlást fokozatosan megfordíthatja. Ráadásul a nagy központi bankok inkább kamatemelésen gondolkodnak, ami tovább csökkenti a magyar kamatelőnyt. Emellett elúszóban van az a forint erősödéséhez a háttérben igencsak hozzájáruló remény is, hogy hamar sikerül megállapodni az EU-val jelentős összegű, viszonylag gyorsan és ténylegesen felhasználható transzferekről.

The post Ezekben a szektorokban lehet idén növekedés appeared first on Forbes.hu.