:

Fontos adatok jönnek ma - Mire lehet számítani a tőzsdéken?

Fontos adatok jönnek ma - Mire lehet számítani a tőzsdéken?

Tegnap nagyrészt emelkedést láttunk az amerikai tőzsdéken, miután nyilvánosságra került az amerikai jegybank éves banki stressztesztjének eredménye, amelyet követően felpattantak a bankrészvények. Emellett az is segítette az emelkedést, hogy a legutóbbi amerikai GDP adatot felfelé módosították a mostani felülvizsgálat során, ami enyhítette némileg a befektetők recessziós félelmeit, bár ennek van egy olyan olvasata is, hogy a Fednek több mozgástere van a további kamatemelésekhez. Viszont az amerikai emelkedés után az ázsiai tőzsdéken nem volt már akkora lendület, részben a gyenge gazdasági adatok miatt csak felemás mozgásokat láttunk, ami pedig az európai tőzsdéket illeti, itt a határidős indexek állása alapján mérsékelt emelkedéssel indulhat majd a nap. A befektetők ma az inflációs adatokra figyelnek, hiszen Európából és az USA-ból érkezik a nap folyamán fontos közlés.

Hirdetés

Cimkék

Keresés