:

Hitelből finanszírozzák, amit az állam nem fizet ki

Az egészségügyi beszállítók többségének hitelt kénytelen felvenni, hogy finanszírozni tudja az állam által ki nem fizetett számlákat.

Kényszerűen meghitelezik a beszállítók azoknak a termékeknek az árait, amelyek nélkül nem működhetnének a műtők, leállnának a laborvizsgálatok és a kórházi informatika is – írja a Népszava az érintett érdekvédelmi szervezetek felmérése alapján.

Az egészségügyi intézmények adóssága május végén már elérte a 75 milliárd forintot, a tartozás havonta átlagosan 10,2 milliárd forinttal nőtt.

Több ebből Lesújt a lakossági betétekre is a kamatstop Brutálisan megdrágult a Pilóta keksz. De miért?

A beszállítók érdekvédelmi szervezeteinek (az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete, az Orvostechnikai Szövetség, illetve a MediKlaszter) több mint száz tagvállalatát érintő felmérése azt igazolta: ezt az összeget képtelenek saját erőből ilyen hosszan hitelezni.

Az orvostechnikai vállalkozások többsége, csaknem 60 százaléka bankhitel vagy egyéb kölcsön felvételére szorul a kórházi kintlévőségeinek finanszírozásához

– idézi Rásky Lászlót, az Orvostechnikai Szövetség titkárát a lap.

A szakember azt is elmondta: a felvett hitel összege az érintett vállalkozások közel felénél a százmillió forintos nagyságrendet is eléri, a többi esetben pedig tíz- és százmillió forint közötti. A cégek további 20 százaléka belső tartalékait éli fel.

A mostani kintlévőségek nagysága miatt már több kisebb vállalkozás is reménytelen helyzetbe került.

The post Hitelből finanszírozzák, amit az állam nem fizet ki appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés