:

Meddig családias, és mitől családbarát? Így teremts vonzó munkahelyet

Meddig családias, és mitől családbarát? Így teremts vonzó munkahelyet

Sok cégvezető családias munkahelyre törekszik, pedig a legnagyobb érték a családbarát munkahely. Nemcsak a hangulat, a teljesítmény miatt is.

Mióta a home office napok számában mérjük egy munkahely kívánatosságát, egyre többször találkozom olyan – 100 fő körüli, általában tech – céggel, ahol a vezetők vagy tulajdonosok komoly dilemmában vannak, hogy az üzleti növekedési iránti vágyukat hajszolják, vagy a munkaerőt tartsák meg mindenáron. Mintha ez a kettő nehezen menne együtt akkor, amikor sokan és sokat dolgoznak otthonról.

Ennek okai között ott lehet az is, hogy az irodában töltött idő mégiscsak több lehetőséget nyújt a közös gondolkodásra, kreatívabb ötletek kerülnek elő, és összetartóbb csapat alakul ki háromdimenziós találkozásokból, mint virtuális háttér előtt lebegő tokaképekből.

Sokan a „családias” jelleggel igyekeznek egyben tartani és az irodai munkára bírni a csapatokat. Miközben a covid óta inkább a „családbarát” időbeosztás lett a nagyobb érték.

Napi címlap Kis Judit 11 perc olvasás
„Dolgozni jönnek, nem balhézni” – így védenek magyar munkahelyeket a hozzánk jövő ázsiaiak
Legyél jobb! G. Tóth Ilda 7 perc olvasás
„A verseny nem arról szól, hogy öld meg a másikat” – 10 erős gondolat Kürti Sándortól, aki könyvet írt a világhír titkáról

Mitől családbarát?

Egy családbarát munkahelyen a munkarend kialakításakor figyelembe veszik az egyes munkatársak egyéni szempontjait. Például azt, hogy egy kisebb gyerekért meddig kell odaérni az oviba vagy suliba, tolerálják, ha home office napokon elmegy a munkaerő nagybevásárolni, vagy mondjuk májusban szerveznek családi napot, ahol játszanak a gyerekekkel, és bárki viheti a kutyáját is.

Mitől családias?

A családias munkahely nem feltétlen adja meg ezeket. Ott inkább arról van szó, hogy otthon érezheted magad, mintha a kollégáid is a családod lennének. Sokat vagy velük (bár nem feltétlen fizikailag), kialakulnak közöttetek baráti kapcsolatok, és a konyhában mindig van pár finom falat céges pénzen.

Különbség a teljesítményben

A leglényegesebb különbség mégsem ezekben rejlik, szerintem, hanem abban, ahogyan a teljesítményhez állnak a különböző típusú munkahelyek. A családiasban könnyen el lehet lébecolni az elvártnál kicsit alacsonyabb output szinttel is, hiszen jóban vagyunk, szeretjük egymást, megbeszéljük a dolgokat.

Képzeld el mondjuk otthon a mosogatógép kipakolásának esetét! Tegyük fel, megbeszéltétek, akár még ki is írtátok a hűtőre, hogy hétfőn a fiadé, kedden a lányodé, szerdán meg a tiéd a feladat, működik is a dolog. Aztán eljön az a hétfő, amikor a fiad nem pakolja ki a gépet, és nem találsz tiszta poharat a szekrényben.

Mit teszel? Vannak sokan, akik elzarándokolnak a gyerek szobájába, megkérik, hogy szíveskedjen megcselekedni, amit megkövetel a haza, de ha mondjuk addigra alszik, vagy nincs is otthon, akkor kipakolnak ők maguk. Aztán másnap, vagy hétvégén, mikor eszedbe jut ez a dolog, akkor mondod a gyereknek, hogy ejnyebejnye, legközelebb léccilécci. Ennél komolyabb következménye kevés családban lenne a dolognak.

Vagyis egy családias közeg tolerálja az elmaradó teljesítményt, ami hosszú távon oda is vezethet, hogy az egész cég teljesítménye elmarad a lehetséges maximumától.

A méret is számít

Egy vállalat fejlődési útján, a növekvő létszám és a strukturálódó szervezet fázisában jó, ha van olyan időszak, amikor elmondhatja magáról, hogy családias. Ennek ugyanis rengeteg előnye is van például kreativitás, lojalitás, elköteleződés, lelkesedés, befektetett energia szempontjából.

De leggyakrabban azt látjuk, hogy amikor 80–100 fős létszám közelébe ér egy vállalkozás, akkor a családiasság már inkább hátrány. Akkor itt az ideje a folyamatok leszabályozásának és a teljesítmény-elvárások definiálásának.

Ez szükségszerűen magával hoz egyfajta kultúraváltást is, de nem kell azért elengednünk a család szót teljesen.

Ekkor lehet szépen átevezni a családbarát munkahelyek vizére, hogy továbbra is figyelembe tudjuk venni azokat a faktorokat, amik a megfelelő képességű és hozzáállású munkaerő bevonzásához és megtartásához szükségesek ebben a poszt-pandémiás életünkben.

Bánhidi Brigitta,
leadership coach, www.banhidibrigitta.com

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

The post Meddig családias, és mitől családbarát? Így teremts vonzó munkahelyet appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés