:

Konténer-osztálytermek, ezermester szülők: nem csak az iskolaépületek omladoznak, hanem az oktatási rendszer is

Életveszélyes épületeket sem újítanak fel a tankerületek, inkább konténerekbe helyezik át az órákat. Szerencsésebb helyeken a szülők segítenek túlélni.

Hiába várnak az iskolák a fenntartóikra, sok helyen a tanárok, a diákok és a családtagjaik újítják fel az iskolákat. A fenntartók pedig vissza is élnek a helyzettel – írja a Népszava.

Például az Esztergomi Tankerületi Központ hiába felel a dorogi Eötvös József Általános Iskola állapotáért, a rozsdás kerítést a szülők fogják lecsiszolni és újrafesteni. A szülőket már a tanév idején értesítették, hogy kelleni fog a segítségük. Festéket egy esztergomi cég ajánlott fel nekik, flexet, csiszolókat, ecsetet egyelőre az igazgató keres a közösségi oldalakon.

Spórolnak a tankerületek

A „közösségi kivitelezés” nem csak itt jellemző, hanem az ország más iskoláiban is, fővárosi és vidéki intézményekben egyaránt. Budapesti gimnáziumban is előfordul, hogy a szülők festik ki az iskolát, máshol ők veszik a festéket a karbantartóknak. Martonváráson inkább egy áruházlánc közösségi programjától várnak támogatást, mint a tankerülettől.

A megnövekedett költségek miatt egyre több iskola hoz létre alapítványt. Ezeken keresztül hivatalos formában kaphatnak támogatást szülőktől felújításra, karbantartásra.

„Az ingyenes közoktatás már csak papíron létezik” – mondta a lapnak a Szülői Hang képviselője, Miklós György. A tankerületi központok ott spórolnak, ahol tudnak, ezért hiába tűnik önkéntesnek a szülők szerepvállalása, valójában rá vannak kényszerülve arra, hogy ők újítsák fel az iskolákat.

Természetesen ez nem mindenhol oldható meg. Az életveszélyessé vált gyömrői Fekete István Általános Iskola esetében a kormány és a Klebelsberg Központ egymásra hárítja a felelősséget. Ezért a gyerekek konténer-osztálytermekben tanulnak, amíg nem épül fel egy új iskola. Több budapesti és vidéki iskolában hasonló konténerekben tartják az órákat a felújítás hiánya miatt.

The post Konténer-osztálytermek, ezermester szülők: nem csak az iskolaépületek omladoznak, hanem az oktatási rendszer is appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés