:

Kiderült: ez lesz a többmilliárd eurós Berlusconi-vagyon sorsa

Kiderült: ez lesz a többmilliárd eurós Berlusconi-vagyon sorsa

Barátnőjének és idősebb gyerekeinek életén változtat a legnagyobbat a Berlusconi-örökség, akik az olasz politikába is beleszólhatnak.

Százmillió eurós (38,5 milliárd forintos) örökséggel lett gazdagabb Marta Fascina, Silvio Berlusconi egykori barátnője. Ugyanekkora szeletet kapott az örökségből az egykori politikus testvére, Paolo is – írja a 24.hu.

Berlusconi kétszer házasodott, de a második házassága is véget ért. Ezután találta meg a nála több mint ötven évvel fiatalabb Fascinát, aki szintén politikus, persze a Forza Italia színeiben. Vele nem házasodott össze, de őt is a feleségének nevezte, halála után pedig Fascinának komoly befolyása lehet a párt jövőjére.

Üzlet Forbes 5 perc olvasás
Meghalt Silvio Berlusconi
Üzlet Forbes 11 perc olvasás
Milliárdosok évtizede: emblematikus figurák, nagy győzelmek és még nagyobb bukták

Berlusconi politikai és üzleti tanácsadója, Marcello Dell’Utri – aki egykor a maffiával is közvetítő szerepet játszott – 30 millió eurót kapott.

Hol fér el húszezer festmény?

Fascina mellett Berlusconi két legidősebb gyereke, Marina és Pier Silvio is beleszólhat a Forza Italia ügyeibe. A párt ugyanis 90 millió euróval tartozik a családi holdingcégnek, a Fininvestnek. A Fininvest-holdingot Berlusconi gyerekei irányítják, illetve most már apjuk tulajdonrészét is megörökölték. Ők az 1990-es évek óta vezető szerepet töltenek be a holdingcég irányításában. Ez alá tartozik az AC Monza futballcsapat, illetve egy médiabirodalom, egy bank, egy biztosító, egy könyvkiadó, egy magánrepülőgépekkel foglalkozó vállalat és egy színház is. Korábban az AC Milant is a Fininvest irányította, a klubot 2017-ben vette meg Li Yonghong kínai üzletember 750 millió euróért.

A Berlusconi vagyok része volt sok ingatlan – köztük villák – yachtok, húszezer festmény, ékszerek és befektetések is. Az új Fininvest-tulajdonosoknak viszont azzal is meg kell küzdeniük, hogy a halálhír hatására a cég részvényeinek értéke csökkenésnek indult.

Silvio Berlusconi vagyonát halálakor 4-6 milliárd euróra becsülték. A korábbi politikus június 12-én, 86 éves korában halt meg leukémiában.

The post Kiderült: ez lesz a többmilliárd eurós Berlusconi-vagyon sorsa appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés