Az elmúlt napokban mintha szabályos pálfordulást látnánk Recep Tayyip Erdogantól: miközben az ukrajnai háború kitörése óta Törökország inkább egyensúlyozott egyfelől a Nyugat és Ukrajna, másfelől Oroszország között, a török elnök most több olyan látványos gesztust is tett, amellyel mintha egyértelműen az előbbiek mellett tette volna le a voksát. Ukrajna NATO-tagságának támogatása, az Azovsztal öt védőjének hazaküldése a Moszkvával kötött megállapodás ellenére, végül a svéd NATO-csatlakozásba történő beleegyezés: olyan sorozat, amivel Ankara a Nyugat és Ukrajna kedvére tett, és rosszalló kijelentéseket kapott Oroszországtól. De mennyire beszélhetünk valóban pálfordulásról, és vajon mi áll az erdogani fordulat mögött?