:

Putyin: Wagner-csoport? Nem létezik!

Először nyilatkozott Vlagyimir Putyin arról, mi zajlott azon a megbeszélésen a Kremlben, melyen a Wagner 35 parancsnoka vett rész. Az orosz elnök szerint a csoport nem létezik.

A Kremlben még június 29-én találkozott Putyin a Wagner-parancsnokokkal, köztük Jevgenyij Prigozsinnal, aki június végén lázadt fel az orosz hadvezetés ellen és 25 ezer zsoldossal megindult Moszkvába.

A találkozón értékelte az ukrajnai csatatéren lezajlott, majd a június 24-i eseményeket is. Végül felvázolta, milyen lehetőségeik vannak a csoport tagjainak a jövőbeli szolgálatra – mondta el Putyin a Kommerszant orosz lapnak adott interjújában.

Több ebből Putyin: Wagner-csoport? Nem létezik! Bejelentették a jövő évi hosszú hétvégéket, naptárakat előkészíteni!

A CNN szerint megkérdezték tőle azt is, megmarad-e a Wagner harci egységként.

Nos, a Wagner nem létezik! – kiáltott fel Putyin. “Nincs katonai magánszervezetekre vonatkozó törvényünk. Egyszerűen nem létezik! Nincs ilyen jogi egység.”

“A csoport létezik, de jogilag nem!” – ismételte meg Putyin. “Ez két külön dolog, ami a legalizálást illeti. Ezt a kérdést, a Dumában kell megvitatni. Nem egyszerű kérdés.”

Elmondása szerint a 35 Wagner-parancsnoknak többféle foglalkozási lehetőséget ajánlott fel. Egyik ezek között, hogy közvetlen parancsnokuk vezetése alatt. A Wagner-harcosok az elmúlt 16 hónapban a Szedoj (ősz haj) hívónevű hadműveleti parancsnok irányítása alatt harcoltak.

The post Putyin: Wagner-csoport? Nem létezik! appeared first on Forbes.hu.