:

Élelmiszer-innovációkért kapott kitüntetést Dr. Németh Csaba

Élelmiszer-innovációkért kapott kitüntetést Dr. Németh Csaba

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusának Tanévzáró Ünnepi Ülésén a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában adták át az egyetem kitüntetéseit.

Dr. Gyuricza Csaba, rektor ünnepi beszéde után Dr. Hankó Balázs, innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár ünnepi köszöntőjét hallhatták a meghívottak, melyeket a doktorrá avatás, majd a habilitációs oklevelek, a Kosáry Domokos-díj és a Kitüntetések átadása követett.

Idén címzetes egyetemi tanári kitüntetést kapott Dr. Németh Csaba, aki mostanában gyakran nyilatkozik a magyar tejtermék-helyettesítő, a ToTu termékcsalád kapcsán. Az élelmiszer-ipari kutató az egyetemmel duális képzésben résztvevő intézmény kutató-oktatója, többszörös PhD témavezető, az Év Agráremberének jelölték 2019-ben, és a Capriovus Kft-vel is számos díjat nyert.

– Hatalmas megtisztelés 38 évesen átvenni a címzetes egyetemi tanári kitüntetést a szívemnek legkedvesebb és számomra mindörökre a világ legjobb egyetemén. A sors különös ajándéka, hogy pont Csaba-napon vehettem át, hiszen a történet fő résztvevői mind Csabák: a mentorom és volt témavezetőm, Dr. Balla Csaba, akitől rengeteget tanulhattam; Dr. Gyuricza Csaba, rektor úr, akitől a kitüntetést átvehettem; valamint én magam is – mesélte hatalmas örömmel Dr. Németh Csaba a kitüntetés átvételét követően.

További információ: https://www.facebook.com/totutojastermek

 

The post Élelmiszer-innovációkért kapott kitüntetést Dr. Németh Csaba appeared first on BellaCafe.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés