:

Óriási összeget költött a kormány Novák Katalin magángépes útjaira

Óriási összeget költött a kormány Novák Katalin magángépes útjaira

Novák szinte minden külföldi útjára különgéppel repült. Kövér László első osztályon utazhatott.

115 millió forintot költöttek Novák Katalin köztársasági elnök külföldi tárgyalásaira a hivatalos adatok alapján, írja az RTL. Novák beiktatása óta összesen 44 hivatalos úton járt, ebből 41 alkalommal az állami tulajdonban lévő Airbus A319-es gépet vette igénybe.

Az államfőre jutó költségeknél azonban alig pár tízezer forintos adatokat számolt a Sándor-palota, az viszont nem derül ki, hogyan jöttek ki a számok.

Prágát a hivatalos adatszolgáltatás szerint például nyolcezer forintból, Riót 67 ezer forintból járta meg (pedig itt az összköltség majdnem eléri az 50 millió forintot).

Kövér a First Class-on

Az RTL Kövér László házelnök külföldi munkaútjait is bemutatja. Kövér tavaly év eleje óta hét alkalommal volt úton, ezek összesen 57 millió forintba kerültek. Érdekesség, hogy a házelnök csak kereskedelmi járatokkal repült:

Izlandra 1 millióért, Dél-Koreába és Mongóliába 2,5 millióért, Kenyába pedig 2 millió forintért vett repülőjegyet.

Ezekért az árakért már nem is a Business, hanem a rendkívül exkluzív First Class jár: az Emirates légitársaság foglalási rendszere szerint egy kenyai retúr utazás idén augusztusban 2,2 millió forint körül mozog.

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök a Hungary Helps projekt keretében megvalósult kézmosó állomáson a ruandai Nyanzában, az általános és középiskolában (Nyanza École Secondaire) 2023. július 15-én.

Címlapunkról ajánljuk:

Pozsár Zoltán, a Wall Street magyar sztárja: Egyre több dolog mutatja, hogy épül az új világrend – interjú

The post Óriási összeget költött a kormány Novák Katalin magángépes útjaira appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés