:

A Fővárosi Törvényszék visszautasította Karácsonyék keresetét

A törvényszék a keresetet „annak tartalmi vizsgálata nélkül visszautasította, arra való hivatkozással, hogy nincs hatásköre vizsgálni az Államkincstár eljárásának törvényességét”. Karácsonyék fellebeznek.

Fellebbezünk a szolidaritási hozzájárulás ügyében hozott elsőfokú bírósági döntés ellen

 – így reagált Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookján arra, hogy a Fővárosi Törvényszék első fokon visszautasította a fővárosi önkormányzat keresetét. Karácsony azt írja: a hozzájárulást a tizenkétszeresére emelte a kormány, olyan mértékűre, ami már a fővárosi közszolgáltatások nyújtását is veszélybe sodorja.

A törvényszék a keresetet „annak tartalmi vizsgálata nélkül visszautasította, arra való hivatkozással, hogy nincs hatásköre vizsgálni az Államkincstár eljárásának törvényességét”. Karácsony szerint

„dermesztő jogértelmezés ez, hiszen a közigazgatási cselekvések jogszerűségének vizsgálata még az Alaptörvény szerint is a bíróságok hatáskörébe tartozik”.

Budapestnek 57,8 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást kellene fizetnie. A városvezetés szerint ez alkotmányellenes, 25 milliárddal több, mint amennyi állami normatívát kap egyes feladatokra a főváros. Karácsony Gergely korábban arról is beszélt: a per annak is a tesztje, hogy mennyi maradt a magyar jogállamiságból.

The post A Fővárosi Törvényszék visszautasította Karácsonyék keresetét appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés