Lengyel László (LL): Ha az Sz. Bíró-tézisből indulunk ki, nevezetesen, hogy az orosz-ukrán háborúnak háromféle módon lehet vége – 1) ha az ukrán katonai vagy társadalmi ellenállás megtörik; 2) ha a Putyin-rendszer megroppan; 3) ha a Nyugat támogatása lecsökken, megszűnik –, akkor a Prigozsin-lázadásig három stabil elemmel lehetett számolni. Ukrajna ellenállt, a Putyin-rendszer és a Nyugat támogatása szilárdnak látszott. Mit gondoljunk a Prigozsin-lázadás után Putyinról és rendszeréről? Milyen hatással van és lesz Ukrajnára, a társadalomra és a frontra? Mit változtatott az egyesült Nyugat magatartásán?

Sz. Bíró Zoltán (SzBZ): A Prigozsin-zendüléssel világossá vált, hogy a király, vagyis Putyin meztelen. Ez nem azt jelenti, hogy heteken vagy hónapokon belül hatalma megroppan és távozni kényszerül, de azt igen, hogy ennek valószínűsége jelentősen megnőtt. Azzal, hogy az orosz polgári hatóságok, a hadsereg, a különféle rendfenntartó erők és titkosszolgálatok képtelenek voltak – vagy nem is állt szándékukban – feltartóztatni a zsoldossereget, megkérdőjeleződött a rezsim stabilitása. Putyin immár nem a kiszámíthatóság és a biztonság záloga. A június végén történtek nemcsak imázsán ejtettek csorbát, de kikezdték azt a már-már szakrális viszonyt is, ahogyan a társadalom egy része rajongva felnézett rá. Ennél is fontosabb, hogy a szélesen vett elit körében ingott meg az a képzet, hogy Putyin afféle végső döntőbíróként képes a konfliktusok feloldására, és garantálni tudja a felhalmozott vagyon és a megszerzett státusz érinthetetlenségét. Ez a meggyőződés van most eltűnőben, ami – kiváltképp, ha újabb válságok alakulnak ki – egyre többekben keltheti fel azt az igényt, hogy jobb lenne Putyin helyén valaki mást látni. Az azonban továbbra sem látszik világosan, hogy azok, akik így gondolkodnak – és esetleg mernek is ennek szellemében cselekedni – egy olyan utódot látnának-e szívesebben, aki megpróbálná kivezetni az országot a háborúból, vagy olyat, aki az eddigieknél is intenzívebbé tenné azt.