Nem könnyű bevallanom, de hiába is tagadnám, így igaz. Mármint az, hogy egy kiskamasz kortársam sokszorosan lepipál mobiltelefonjának vagy laptopjának, tabletjének kezelésében. Pedig én 1965-ben kezdtem ismerkedni a számítástechnikával, dolgoztam is a számítógéppel vezérelt tervezőszoftver (ismert angol nevén: Computer Aided Design – CAD) létrehozásán. Emellett évekig résztvevője voltam egy nemzetközi fejlesztési programnak. No jó, ez az úgynevezett szocialista tábor programja, az Egységes Számítógép Rendszer (ESZR) volt, amely azt célozta, hogy a résztvevő országoknak legyenek egymásra épülő teljesítményű, maguk által fejlesztett és gyártott számítógépei, teljes számítógép-családja. 1969-ben indította el az akkori, többé-kevésbé újító szándékú szovjet miniszterelnök, Alekszej Koszigin (1904-1980), akivel tanácsadói megértették, veszedelmesen lemarad (pontosabban, máris lemaradt) az ő nagy országa a gazdasági világversenyben. És vele együtt természetesen, a csatlós országok is. Parancsra meg is született az ESZR. Hanem már a születés is fattyúhajtásokkal ment végbe. Merthogy egy akkor nagyon sikeres, a modern számítástechnika alapját megteremtő rendszert vettek át. Átvettek? Bevallom, ez egy igencsak finom kifejezés tőlem, ugyanis az „átvétel” voltaképpen lopást jelentett. A modern számítástechnika nagy ugrását teremtette meg ugyanis az IBM amerikai óriásvállalat 360-as jelű számítógépcsaládja, amely közel másfél évtizedig a számítógép-piac hőse, uralkodója volt. 1965 és 1980 között uralta a piacot, majd a 370-es család követte, további csaknem két évtizedig.