„Amikor a Danubiushoz mentünk, már akkor úgy álltunk oda, hogy meg akarjuk verni a Bochkorékat. Nagyon sokat hallgattam őket fiatalon, hittem benne, hogy meg tudjuk csinálni. Enélkül bele se kezdtünk volna, én legalábbis biztosan nem. Nem megyek oda veszíteni, nem megyek oda másodiknak. Janival meg Ferivel ott lebegett a fejünkben a két csávó: nem igaz, hogy senki sem tudja őket megverni, hogy nem tudunk csinálni valami mást, jobbat, hallgatottabbat!”

Itt előbukkan Sebestyén Balázsból a sportolói múlt. A tévés, rádiós műsorkészítő a bölcsészkar és az első szereplések előtt éveket birkózott. A Z+-szal (a későbbi Vivával) és az RTL-lel már egy ország ismerte a 2000-es évek közepére, a rádióban viszont még váratott magára az áttörés. „Bennünk nincs az, hogy csak úgy fölkelünk, és pénzt keresünk. Mi úgy ültünk oda, hogy leszakítjuk az éter fejét, és a bumerángosok fejét is – a jó értelemben –, hogy jó műsort és brutál hallgatottságot csinálunk. Nagy dili felkelni, de ha nem hittünk volna benne, be se ültünk volna.”
A hajnali kelés, a négyórás adás után (csütörtökön, a héten már megcsinálta ugyanezt háromszor), és már jócskán az interjú második órájában is úgy folytatja, hogy megérted azt a tüzet, ami a Forbes listája szerint idén a második legértékesebb magyar celebbé tette. „Nyerni akartunk. Monitoroztuk őket, mire elindultunk, már tudtuk, mik a gyengéik, hogy miben vagyunk erősebbek. Hívogattuk, provokáltuk őket, beszólogattunk. Minden szemtelen csínyt elkövettünk. Tudtuk, hogy meg lehet őket fogni. Hit nélkül nem működik. Azért annál többről szól, mint hogy beülsz rihiröhizni.”

Pár nappal korábban egy üvegfallal arrébb, a szerkesztőpultnál hallom beszélni Balázst és a többieket. Tizennégy évnyi ­koránkelés után is elképesztő az a svung, amit beletesznek a reggeli menetekbe. Hát még a Balázsék csapata, akik a Rádió 1 irodájának túlsó szárnyát konkrétan elfoglalják erre a négy órára. A felelős szerkesztő percenként kopogtat az üvegen, hogy nézzék az üzenőfalon az utasításokat, a hallgatói sms-eket. A vágó fél agytekével a beszélgetést figyeli, a másikkal külön monitoron vágja a bestofot, hogy mielőbb kész legyen. Az asszisztens már a másnapi híreket, témákat, játékokat szervezi, és előinterjúzza a vendégeket, a technikus Balázséktól fél méterre varázsol.

Viki, Laci, Anna, Juli és Jules szinte kezdettől itt vannak, néhányan már a rádió előtt, huszonöt éve is együtt dolgoztak tévében. „Ez se véletlen” – mondja Vadon Jani napokkal később az interjún az állandó csapatról. Lehet, hogy adásban ez tényleg akkor működik, ha Balázs irányít, a háttérből viszont azt hallom: mint producer, Balázs nem akaratos főnök, és itt amúgy sincs helye egónak, önérzetnek. Egyszerűen mindenki tudja a dolgát. „Adásban ő dönt, neki kell elvinnie a balhét, és kész – mondja Rákóczi Feri. – Viszont csapatszinten semmi köze a klasszikus főnökséghez.”

Az az adás, amelyikbe belenéztem, ugyanúgy készült, mint előtte kismilliószor: néhol az adásmenetet felrúgva, improvizálva, de rutinból. Bent azt mondják, Balázsnak ez a szuperereje: a nulláról épít fel új témát, ha éppen úgy érzi, az adott téma nem illik az aznapi adásmenetbe. Mástól azt hallom, a reggeli műsor „rádió a rádióban”, amolyan külön világ a csatornán belül. Itt tényleg fontos a pozitív atmoszféra, jókedvet kell sugározni, márpedig azt csak jókedvvel érdemes. „Nagyon sokaknak jelentünk nagyon sokat – mondja Balázs milliós hallgatótáborukról. – Sírnak, ha elmegyünk, ha szabin vagyunk, ha lebetegszünk. Velünk vannak jóban-rosszban, kihallják, ha rosszkedvűek vagyunk.”

Végül pontban 10-kor le is csapják a bulit, megy tovább az adás a vidéki adón (hálózatoknál négy óra a helyi műsorszolgáltatás törvényi minimuma). Hallgatót elcsaklizni lehetetlen küldetés, minden a reggeli műsoron múlik. Ha reggel a kocsiban benyomod a négyest, és azon a Rádió 1 megy Balá­zsékkal, ott maradsz. „Mert megszoktad – folytatja Balázs. – A Danubiusnál nagyot hajtottunk, hogy végre sikerüljön megfordítani a Sláger Rádióval szemben.”

Sok mindent el lehet – és el is kell – mondani a reggeli rádiós műfajról, magáról Balázsékról, a humorról, amit képviselnek, vagy akár a magyar kereskedelmi rádiózásról és arról a piacról, amit a NER még magához képest is szédítő tempóban NER-esített el (erről később). De van abban valami, hogy Balázsék ilyen-olyan név alatt, ilyen-olyan rádióknál, de 2009 óta változatlan formában, stábbal ülnek a magyar rádiózás csúcsán – már ami a kereskedelmileg fontos korcsoportokat (18–49, 18–59), valamint a budapesti hallgatottságot illeti. A teljes lakosságot a hivatalos mérések szerint a Retro Rádió és vele Bochkorék nyerik. „Senki sem csinált ilyen hosszú ideig főállásban reggeli műsort – mondja Feri. – Még Bochkor sem.”

A csodafegyver Gáborék ellen
A Balázs–Jani-duó története bőven visszanyúlik a RTL-féle 2008-as Celeb vagyok, ments ki innen!-en túlra. Jani már diákéveiben elkezdett szerepelni, Télapó Akciócsoport nevű abszurd színtársulatuk később a magyar HBO saját gyártású standupműsorában, a Mennyi?! 30!-ban is visszatérő szereplő volt. Balázzsal a Z+ zenecsatornánál találkoztak, Jani ott metálműsort vezetett. A Balázs Show 2004-ben már nagy tévés ismertséget hozott milliós nézőtáborral, a rádióban viszont még csak a szárnybontogatás volt soron. Balázs reggeli műsort kapott a Rádió Deejaynél, a Hello Deejayt, ide hívta el Végvári Ági mellé Janit. „Először kreatívnak, hogy ötleteket adjon – emlékszik vissza Balázs. – Aztán megszólalgatott, nekünk meg tetszett. Az olasz tulajdonos úgyse értette, mit csinálunk, szóval azt mondtam, hozzuk össze.” „Nem akartam rádiózni. Meglepő módon Balázs egyszer csak felhívott, akkor már évek óta nem beszéltünk.

Miatta vállaltam el. Mert csíptem. A múlt idő nem véletlen! – vicceskedi el Jani az első csókot. – A Metal Hammernél dolgoztam, Balázs meg bejött a szerkesztőségbe. Hallottuk, hogy szereti a Gunst, de hogy ennyire, hogy idejön az oroszlán barlangjába?” A páros később a Rádió Deejaynél a Reggeli Tormában is hallható volt.

Balázsnak 2009 előtt már volt danubiusos kitérője, Hepi Endrét váltotta a Reggeli Triósban, és akkor még neki jutott a harmadhegedűs szerep Lovász Laci és Lilu mellett. „Nem volt túl sikeres három hónap – emlékszik vissza. – Éreztem, hogy így nem fogjuk megváltani a világot. Nem volt senkivel bajom, csak nem működött a kémia.” Utóbbiról már akkor érezte, mennyire számít, és hogy Janival pont ezért befuthattak volna. Csak a rádió akkor még nem engedte, hogy alkotótársa csatlakozzon hozzá. Szóval Balázs felmondott.

Ilyen szempontból, emlékszik vissza Balázs, a 2000-es évek a magyar reggeli rádió aranykora volt, már ami a hangokat illeti. „Mindenhol nagy csapatok dolgoztak nagy rádiósokkal, öt-hat reggeli műsor között választhattál.” Igen ám, de már akkor nyilvánvaló volt, hogy kémia nélkül semmit sem ér az egész. Nem véletlenül gyűlt meg a baja a Danubiusnak is a reggeli műsorokkal, félévente váltogatták egymást a csapatok. „A legnagyobb probléma az volt, hogy minden rádiónál kockák voltak, a Danubiusnál is – mondja Jani. – Formadolgokban gondolkodtak, szakkönyvekben, nagy rádiósok nagy igazságaiban.” Ő amúgy sem szeretett ott dolgozni, még ha csak pár hónapot is kellett ott töltenie.

„Keresték a csodafegyvert Gáborék ellen, de nem igazán találták meg” – folytatja Balázs. Így ment azzal az ötlettel a rádióhoz a 2000-es évek végén, hogy adjanak neki szabad kezet meg legalább egy évet, engedjék mellé Janit is, és ha azt csinálhatják és úgy, ahogy tudják és szeretik, versenyre tudnak kelni Bochkor Gáborral és Boros Lajossal. A Danubius végül belement, de egy feltétellel: az aktuális reggeli műsorból, a Danubius Csiliből melléjük ültetik Ferit is.

Voltaképp így gyúrták össze a triót, és 2009. január 5-én így ment adásba az első Danubius Pirítós. „Öt óra múlt harmincegy perccel, Jézus Mária, kimondani is nagyon szörnyű. Ahogy a begyógyult szemeteket nézem, nem lesz könnyű hozzászokni” – nyitotta az első adást Balázs. „Azóta se sikerült” – nevet tizennégy évvel később.

Lett volna-e Celeb vagyok nélkül Pirítós, majd később Morning Show és Balázsék? „Én simán lehet, hogy nem lennék” – mondja Jani. Csakhogy Balázs már akkor a Danubiusszal tárgyalt, külön kérte is az igazgatóságtól, hogy ne 2008 őszén kelljen kezdeni, hiszen még Argentínába utaznak az RTL-lel. „Nagyot dobott a rádióműsoron, hogy a tévében berobbantunk.” Jani hozzáteszi: „Mintha komótosan eveznénk a csónakban, erre jön egy cunami, és huss!” A műsor producere, Herman Pierre, illetve az RTL mostani tartalmi vezérigazgató-helyettese, Kolosi Péter cas­tingolta őket a Tropicariumban a Campona bevásárlóközpontban a krokodilok előtt. „Két perc múlva már ott ültünk a repülőn” – mondja Balázs, annyira egyértelmű volt a csatorna döntése. „Annak idején együtt dolgoztunk mindhárman a Vivánál” – emlékszik vissza Pierre, aki ma már az RTL Magyarország dráma- és szórakoztatóműsorokért felelős igazgatója. Szerinte a Celeb vagyok-castingra csak azért volt szükség, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy már elsőre jól gondolják. És hát jól gondolták. „Balázs és Jani szurkálós stílusa tökéletesen passzolt ehhez a show-hoz. Olyasmit tudnak, amit nagyon kevesen, úgy beleszállni a másikba, hogy az mégse fájjon” – véli a producer.

Az egykori Országos Rádió- és Televíziótestület (ORTT) pályázatán két rádió nyert országos frekvenciát 1998-ban: a Sláger Rádió, illetve a 80-as években még a Magyar Rádió csatornájaként elindított Danubius. Mindenki tudta, hogy 2009 őszén lejár a jogosultság, azt viszont senki se gondolta volna, hogy az akkori médiapolitikai törekvések miatt egyik rádiónak sincs jövője. Az ORTT új pályázatát már a Class FM és a Neo FM nyerte – mint már akkor is feltételezhettük, a Fidesz és az MSZP háttéralkuja nyomán. „Mindenki tudta, hogy politikai döntés, hogy ki csinálhat rádiót, és ki nem” – mondja Feri.

Pedig mire elnémult a Danubius az országos frekvencián, már fej-fej mellett volt a Bumeráng és a Pirítós hallgatottsága. Tehát egy év se kellett, és Balázs hozta ígéretét. És ekkor kirántották alóluk a szőnyeget – a háttérbeszélgetéseken el is hangzik a stábtagoktól, hogy lelkileg a rádióváltások a legmegterhelőbbek. Balázsék tíz nap szünet után tértek vissza, a Class FM-en, Morning Show néven. „A hallgatók követelték, mert Magyarország nem maradhat reggeli show nélkül. A vidám reggelek visszatérnek az éterbe” – szól az első felkonf 2009. november 30-án. „Kint álltam meg, kártyám sincs egyelőre. Körülbelül olyan pillanatokat éltünk át, mint amikor először mentünk be az előző rádióba. Kicsit fura, kicsit idegen” – kezdte Balázs az akkori adást. Ennél a rádiónál már hét évet töltöttek el.

Halál tét nélkül csináltuk
„Eleinte egyfajta lelakottság volt jellemző minimálbüdzsével. Amennyire műsorvezetőként ráláthattunk, nem is értettük a dolgot – kezdi a Class FM-es évekről Jani. – Hiába generált óriási bevételt a műsorunk, közben nem költözünk az új székházba, nem kapjuk meg az új stúdiót, és olyanok a körülmények, amilyenek. Aki látta, tudja, hogy az azért elég kellemetlen és megdöbbentő volt. Ahhoz képest pláne, hogy egy piacvezető rádióról volt szó horror bevétellel.” Később normalizálódott a helyzet, 2010-re már ők lettek a leghallgatottabb reggeli műsor, 2012-ben a Bumeráng is elnémult, és a Neo FM is becsődölt, ellehetetlenült. Így ért el fénykorában napi 2,8 millió hallgatót a Class FM, és ezzel elméletben a Morning Show is.

„Szerintem ott halál tét nélkül csináltuk, nagyon őrjöngtünk” – foglalja össze röviden Balázs. Aztán a politika itt is közbeszólt, sőt az előzőnél sokkal hangosabb csörtével járt a következő rádióváltás. A Neo bedőlése után nem hirdették meg a frekvenciát, a Simicska Lajos-féle Class FM maradt az egyetlen országos frekvenciájú kereskedelmi rádió. Csakhogy 2015-ben jött a G-nap, Orbán Viktor oligarchabarátja már hiába várta, hogy 2016-ban megkapja az ötéves hosszabbítást a frekvenciára.

Így jutott az amerikai Michael McNutt birtokába az adó. Ő korábban éppen a Class és a Neo ellen ment nemzetközi választott bíróságra a Sláger Rádió képviseletében. Színre lépése sokat nem osztott, nem szorzott, a napnál is világosabbá vált: 2016 novemberével a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) tartozó Médiatanács tényleg nem hosszabbítja meg a Class FM jogosultságát, a rádió online folytathatja.

A finisben csúnyán elmérgesedett a viszony Balázsék és az új tulajdonosok között. A rádió az utolsó napokban azt állította egy közleményben, hogy „elfogadják” Balázs – úgymond – döntését, miszerint innentől a tévés munkákra koncentrálna. Balázs postafordultával jelentette ki, hogy a rádió hazudik, hiszen ő folytatná a rádiózást, és pont a Class FM közölte velük, hogy az analóg adás szombati zárása előtti szerdán már nem kell bemenniük.

A csapat azért szerdán még bejutott, a portás beengedte őket, és elkészült az utolsó élő Morning Show. Ezúttal három hét szünet telt el, legközelebb 2016. december 5-én jelentkeztek rádióban Balázsék. A hely most már a régi-új Rádió 1, a kenyér­adó pedig a filmipari kormánybiztos és kaszinótulajdonos, a néhai Andy Vajna.

A Rádió 1 2018-as választási kampányig tartó térnyerésének, hálózatosodásának módja, a mögötte álló médiapolitikai cél egyértelmű volt. Ahogy a hollywoodi producer, Vajna üzleti szemlélete is – kormányzati és finanszírozási háttértől függetlenül. A szerkesztőcsapat szerint Vajna idején a Rádió 1-nél tehetségalapú munka folyt, teret és hátteret biztosított nekik, rendszeres szakmai visszajelzés jött tőle, és a kétoldali véleményt is elvárta a csapattól.

„Óriási ugrás volt ez az időszak – mondja Jani. – Amikor átjöttünk, akkor éreztük úgy, hogy végre ott vagyunk, ahol már évek óta lennünk kellene.” És ezt nagyrészt Vajna számlájára írja. „Végre valaki, aki nem akarta elmondani neked, hogy mit és hogyan. Azt mondta: srácok, csináljátok, amihez a legjobban értetek, a többit bízzátok rám.” „Az amerikai szemlélet, ugyebár” – teszi hozzá Feri.
Vajna 2019-es halála után Mészáros Lőrinc bizalmi körének egyik embere, Schmidt Zoltán lett a rádió új tulajdonosa. „Vajna halála után is szabad kezet adnak nekünk a rádióban, abszolút kiemelt státuszban vagyunk, professzionálisan bánnak velünk, ezért nagyon hálásak vagyunk” – állítja Balázs. Az ő produkciós cége gyártja a műsort az adónak fix összegű és idejű szerződéssel, ennek részleteit, feltételeit nem osztja meg velünk. A Morning Show nevet nem vihették tovább, az 2017-ben a Class FM-é maradt. Sőt, hiába indult a Rádió 1-es kaland már Reggeli Show néven, McNutt védjegybitorlás címén beperelte a műsorkészítő céget, és 2017 tavaszán a Fővárosi Törvényszék ideiglenes intézkedése meg is tiltotta a védjegy használatát.

Balázsék végül felhagytak a jogi csatározással, így lett 2017 nyarán a műsor címe Balázsék. Balázs mint magánszemély menet közben megkapta a márkanév tulajdonjogát a rádiótól, bár most azt mondja, már a „Morning Show kontra Danubius kontra nem tudom, milyen pereskedésnél” megtanulta, hogy ennek semmi jelentősége nincs. „Kedves gesztusnak tartom, de valójában a tartalom számít, és hogy kik készítik.”

Elengedhetetlen kellékek: mikrofon, sms-fal, spontaneitás.

Megcsináltunk mindent
Itt tartunk most: hosszan győzködték a Danubiust, hadd csinálják úgy, ahogy szeretnék. És még ha a rádióváltások nehézségeivel is, de már nagyon sok éve tényleg úgy csinálják, ahogy szeretnék – szókimondó, szőrös, alpári humorukkal együtt is. „Most már szerintem azon a hullámon vagyunk, ahol egyszerűen jól érezzük magunkat – mondja Balázs. – Megcsináltunk mindent, víz alól, levegőből, hídról, hegyekről, külföldről. Mindenhogy rádióztunk. Szerintem mindenki úgy ül be, hogy csináljuk, amíg lehet, érezzük, hogy még szeretjük csinálni.”

Hosszan beszél arról, hogy szerinte milyen elképesztő a viszony köztük és hallgatóik között. És arról az érdekes ellentétről is, hogy miközben a műsorvezető nem teheti meg, hogy kiszáll a mókuskerékből, hiszen a hallgatót ez nem érdekli, szórakozni jött, táboruk ennek ellenére is szívén viseli a sorsukat.

„Minden rezdülésünket érzik, már a beköszönésből leveszik, ki milyen állapotban van, és küldik az sms-t, hogy hajrá, meg tudod csinálni. Hány embernek ez a napi nevetése, napjának elindítása, az addikciója, a szeretetviszonya! Mert utána bemegy a gyárba dolgozni, és nem nevet már, nem olyan az élete, nem tud belőle kikacsintani. Sokaknak ez a négy óra a kikapcsolódás, amikor rá tudnak kicsit röhögni a világra. Aztán mennek a verklibe.”

„A jó műsorvezetőt elsősorban a személyisége miatt szeretjük – foglalja össze Herman Pierre. – Érdekel minket, ahogy gondolkodik, ahogy és amiről beszél. Szeretünk nevetni a humorán, és élvezzük, hogy néha kicsit másképp látja a dolgokat, mint mi, vagy esetleg ugyanúgy, csak kicsit szórakoztatóbban tud róla mesélni. Ezek az emberi értékek szerencsés esetben nem változnak a korral, hiszen Balázs ugyanaz, mint 2008-ban volt, csak kicsit idősebb lett.” Pierre szerint az online-ból fakadó aprózódás és az influenszerek komoly próbatétel lehet Balázsék­nak, akik különböző témákban tudnak sok szálon közönséget elszipkázni tőlük. „És természetesen előbb-utóbb megjelenik a tehetséges konkurencia is. Bár a verseny általában jót tesz.”

Azért befigyelnek a balhék vagy az NMHH büntetései, illetve a rádiózás személyes áldozatai is – tulajdonképpen mindegyik a reggeli műfaj sajátossága. Szerintük négy óra adással nyolcórányi energiát adsz le, és még tizennégy év után is ugyanakkora fizikai fájdalom felkelni. „Nem tudod megszokni. Felkelsz önuralommal, küzdéssel, akarással. Megnyomod a liftgombot, és mire meglátod az arcokat, már röhögsz, elolvasol egy-két üzenetet, és jön vele a hangulat is” – mondja Balázs.

Azért szerinte is „egyre keményebb, nehezebb és durvább” a hajnali műszak. Magáról azt mondja, biztosan vannak nála jobb főnökök, de belőle hiányzik a hatalommániás, kiabáló vezetőtípus. „Mindenki tévézzen, vállalkozzon, hozza be azt, amiből föltöltődik, hogy itt aztán reggel jó legyen.” Jani nemrég például elment két hónapot Várfoglalókat forgatni a Spektrumnak, Balázs zokszó nélkül elengedte. „Persze, hozzanak csak élményeket, a műsor előnyére válik. Ha ütném az asztalt, hogy senki sehova, mindenki belenyomorogna.”

Phova Kft.
Alapítás:
2016
Tulajdonos:
Sebestyén Balázs
Létszám:
3 fő
Nettó árbevétel
(millió forint)
2020
303,4
2021
316,1
2022
503,8
Adózott eredmény
(millió forint)
2020
152,8
2021
165,7
2022
176,8
Forrás: Dun & Bradstreet

Mint ismeretes, a műsor egyik szerkesztője Balázs felesége, Viki. Ő és régi szerkesztőtársa, Laci még a Pirítós idején húzták ki a műsort a pácból, amikor az eredeti szerkesztőkkel besült a csapat. Vikivel máig együtt dolgoznak. „Ennek nagyon sok előnye és hátránya is van, magánéletileg nyilván nem mindig egyszerű feladat. Közben meg mindketten akkor estek bele a műsorba, és segítettek ki minket, amikor hatalmas szükség volt rá. Vikivel hasonló fejjel gondolkodunk, ismeri a srácokat.” És a hátrány? – kérdezem a magánéletét híresen védelmező Balázst. „Két kocsi, dupla benzinköltség!” – trollkodik közbe Jani, majd hosszasan összefoglalja, szerinte mi a műsor titka.

„Hogy önazonos. Vagy legalábbis arra törekszik. Nem akarjuk megjátszani, hogy mindig rohadt jó kedvünk van, és topon vagyunk. Próbálunk természetesek lenni, ez a fajta lazaság a reggeli rádióműsorok kilencven százalékában nincs meg. Nincs akkora truváj, nem találtuk fel a bölcsek kövét. Persze, minket sem ismernek teljesen, valamilyen szinten mi is szerepet játszunk. Csak nálunk a valóság meg a szerepjátszás aránya valahogy közelebb van a valósághoz, mint másoknál. Olyan szintű kapcsolat alakul ki műsorvezető meg hallgató között, amit semmilyen más médium nem tud felmutatni az országban. Mindenhol megy ez a pozőrködés, tudod? Ez az, ami miatt máshol igazából nem működnek hosszú távon. Vagy ők maguk nem akarják tovább, vagy mert valaki rájuk erőltet egy bizonyos szerepkört, de nem tehetik meg, hogy magukat adják a műsorban. Tetszik, nem tetszik, ez az ember Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc. Nem kell mindig hihihaházni. Vannak ezek a mosolygós hangú műsorvezetők, akik mindig nagyon szeretik, amit csinálnak. Ez tök jó, csak nem igaz.”

(Nem) kell a balhé
2014-ben az ELTE gólyatáborában történt nemi erőszakot a Morning Show-ban egy fél­órás blokkban olyan gúnyos mondatokkal dolgozták fel, mint például „közös vacsora, tábortűz, tánc, erőszakolás”, vagy hogy „ilyen gólyatáborba se fogom elengedni a lányomat”. Később se kértek bocsánatot, sőt a „magukat újságírónak nevező egyéneket” azzal támadták, hogy szándékosan rosszindulatú cikkek születtek a beszélgetésről.

De röhögtek korábban azon is, hogy százmilliós összegért Galambos Lajos és Schmuck Andor is beleülhetne az arcukba. Vagy Teczár Szilárd újságírón, aki tíz éve azért indított eljárást a Doboz nevű szórakozóhely ellen, mert diszkriminatívnak találta a nők ingyenes beengedését. „Nem az van, hogy Szilárd a pasikra gerjed? És több pasit akart a szórakozóhelyre?”

Idén az okozott széles körben felhördülést, amikor a műkorcsolya- és jégtánc-Eb-n fellépő, transz nő korcsolyázó, Minna-Maaria Antikainen esését vitatták röhögve, megosztó kijelentéseiket többen transzfóbokra jellemző érveknek minősítették – miután Balázs azzal kezdte a témát, hogy „nem vagyok transzfób”. Ezektől a kijelentésektől később, a hvg360.hu podcastjában sem táncolt vissza: „Miért jó a transzközösségnek, mi célt szolgál, hogy valakit felküldenek a jégre, elesik, és azután kinevetik?”

Pályafutásuk során az NMHH alá tartozó Médiatanács százezres, milliós büntetései sem ritkák, általában kirekesztő megnyilvánulásokra és a témákból fakadó rossz korhatár-besorolásokra hivatkoznak. „Ennek a műfajnak viszonylag széles határai vannak, számonkérni tőle a kiművelt közszolgálati beszédmódot teljes tévedés – véli Polyák Gábor jogász, médiaelemző. – Ha átlépik a határt, gyűlöletbeszéd történik, vagy megsértik az emberi méltóságot, be kell avatkozni. Az zavar egyedül, amikor a szabályozás szelektív vagy diszkriminatív módon történik. Mint amikor a Class FM-nél folyamatosan monitorozták a műsort. Nyilvánvalóan találtak benne jogsértést, még ha arányaiban ugyanannyi is volt, mint amennyi korábban lett volna. Aztán erre hivatkozva tagadták meg a csatornától a frekvenciahosszabbítás jogát.”

Ülj be a helyemre, alhatok nyolcig

 Na jó, mi ez az újságírókkal szembeni előítélet, távolságtartás?
Vadon Jani: Műfajtól függ. Bulvárújságíróknál nyilván megvan, ott már sokszor megégettük magunkat. Mindig olyan kérdések hangzanak el, amik valójában nem arra vonatkoznak, amire kíváncsiak, és az esetek egy részében nem az köszön vissza a hasábokról, amit az ember el szeretne mondani. Ez a műfaj lényege: odapirítunk, a másik oldalon pedig tökéletesen értik, mit akarunk mondani, mégsem azt írják meg. Helyre tesznek minket egy glosszában, aztán meg ha találkozunk, eljátsszák, hogy „jó volt, mi?”.

Humortársulati múltad is van. Ez mit ad ma hozzád?
Nézd, én az a csávó vagyok, aki valójában semmit nem akar igazán. Nincsenek terveim, hogy most tévézni akarok vagy rádiózni. Az élet valahogy mindig hozta a lehetőségeket, és én abban maradtam, ahol bizonyítani tudtam. Ami nem működött, az szépen kikopott. Semmihez sem ragaszkodtam, nem akartam karriert csinálni, nem akartam én lenni az első számú rádiós, szerkesztő, kreatív, standupos, ilyesmi.

Ez a beszéd!
Sokan mondják, hogy velem pont ez a probléma! Ha jobban akarnám, előrébb tartanék. Az se zavarna, ha a címlapon ki lenne takarva a fejem. Az a típusú celeb vagyok, akinek ez a fajta ismertség csak hozadéka a munkának. De nem inspirál, nem pörget.

A Retro Rádió eggyel alattatok van. Amikor hajnalban összefuttok a liftben Bochkorékkal, mi történik?
Köszönünk egymásnak, kedélyesen eldumálgatunk. Próbálom rávenni a Bocsit, hogy megint ismerkedjen össze a kerékpározással. Közben a műsorban nyilván folyton szívjuk egymás vérét. Nincs bajunk egymással, lehet szeretni, nem szeretni, de Bocsi őrületesen profi rádiós. És hát nekünk is voltak nagyszüleink, tök fontos az ő igényeiket is kiszolgálni!

Tizennégy év alatt meg se inogtál?
Dehogynem. Mindennap felkelni, beülni, kreatívnak lenni, jól reagálni, az azért nem egyszerű. Aki azt mondja, könnyű műfaj, köze sincs az egészhez. Úgy szórakoztatni, hogy közben neked is megvannak a problémáid, téged is megvisel a világ, a közélet, közben meg legyél laza, flott, sziporkázz, és kösd le a figyelmet? „Rihegnek-röhögnek hattól tízig. Bárki meg tudja csinálni.” Nos, mindig szükség van vérfrissítésre. Jobban tudod csinálni? Gyere, ülj be a helyemre! Tökre örülök neki, alhatok nyolcig.

Volt olyan határ, amiről úgy érezted, nem érte meg adásban átlépni?
Volt. Ezek mindig kicsit szerencsétlen helyzetek voltak. Nem az volt, hogy botrányt akartunk generálni. Részben fáradtság, figyelmetlenség, félresikerült szituáció. Arra mondjuk miért nem emlékeznek, hogy mennyit segítettünk, mennyi pénzt gyűjtöttünk? Igaz, erről béna beszélni, olvasva nyafogásnak tűnhet, de azért nézzük már meg néha a másik serpenyőt is.

Értelmetlen számon kérni a reggeli rádiózástól az egyszerű humort, a megosztó véleményt, évtizedes hagyományai a műfajnak. Az viszont jogos reakció az emberektől, ha bizonyos mondatokon felháborodik, mert nem felel meg az ízlésének, vagy szimplán jogsértés.
Érzelmeket kell kelteni. Ez lehet pozitív és negatív is. Csak legyen valami. Ha középutas háttérrádiót csinálnánk, nem kapnák fel a fejüket nap mint nap valamelyikünk véleménymorzsájára, beszólására. Akkor semmit sem jelentene ez a műsor.

Ilyen helyzetekben mi történik a stúdió üvegfalán túl, a szerkesztői pultnál?
Ez. (Kezébe temeti az arcát – a szerk.) Azért jó érzés kicsit rángatni az oroszlán bajszát. Bár most már egyre többször harapja le a kezünket, és nem is annyira akar visszanőni az a kéz. Fontos lenne, hogy a másik oldalon is legyen fogadókészség, képesség az (ön)iróniára. Nemcsak a másikon szeretünk röhögni, hanem magunkon is. De azt szeretjük, ha pattog a labda. Ez társasjáték, jó lenne, ha a társadalmunk és az egész közélet így működne.

Ha küzdesz, máglyán égetnek el

Még ma is óriási hullámokat tud vetni több megnyilvánulásotok, pedig ősidők óta erről szól a műfaj, már a Bumeráng idején is erről szólt. Mi történt szerinted?
Sebestyén Balázs: Mi nem változtunk meg, a világ nem szól erről. A politikai korrektség meg az álérzékenység miatt van. A Bumeráng idején nagyon más volt. Más volt a humor, keményebb, durvább dolgokat lehetett mondani. Ma már fél mondatok után is az jön vissza, hogy rasszista vagy, homofób, utálod a kövéreket, a nőket, férfiakat, gyerekeket, véded a pedofilokat. Mindent kiforgatnak, nagyon kell vigyázni.

Ez fontos probléma?
Nagyon.

De miért?
Ha nem tartod a lépést, te veszíted el a küzdelmet. Te leszel az öreg, aki nem érti a világot, amiben él. Ez a fajta humor sajnos el fog tűnni. Fölnő egy generáció, aztán még egy és még egy, és nekik már nem fér bele, nem nevetnek, mert sértőnek és bántónak találják.

Neked mi a humor?
Sokan nem is értik, milyen fontos feladata van: hogy görbe tükröt mutasson. Igen, a PC leszámol filmekkel, szerepekkel, színészekkel, humorral és mindennel, ami bántja. Nagyon agresszív ideológia sajnos, ha nem állsz bele, és ugyanazt tolod, partvonalra kerülsz. Muszáj lazulni, elfogadni az érzékenységet, odafigyelni, hogy ne bánts meg senkit, mert téged hoznak le úgy, hogy megint miket mondtál, és hogyan. Vagy elfogadod, vagy küzdesz. De ha küzdesz, máglyán égetnek el. Mi még harcolunk, de kérdés, meddig akarsz.

Szerinted bármivel lehet viccelni? (Jani beleszól: „nem” – a szerk.)
De igen. Ha megnézed mondjuk Ricky Gervaist, igazából mindennel viccel. A forma számít. Hogy hogyan teszed, milyen kontextusban. Ricky viccel a zsidókkal meg a holokauszttal is, de olyan görbe tükröt mutat a világnak, a háborúnak, az emberi pusztításnak, hogy egyszerűen érted, mit akar mondani. Lehet, hogy csak érteni kell, meg jól kell elhelyezni.
A humor szerepe nagyon fontos. Ha öncélú és bántó, akkor nem viccelünk bármivel. Ha üzenetet akarsz átadni, társadalomkritikát fogalmazol meg, jelenségekre hívod fel a figyelmet, és jobbá akarod tenni vele a világot, akkor igen, mindennel lehet viccelni. Lehet, hogy bánt, de gondolkozz el rajta, mert kell lennie valami igazságtartalmának.

Ki állja a Médiatanács milliós bírságait?
Nagyon korrekten a rádió. Hátországként képviselnek, de nyilván arra törekednek, hogy ne legyen ennyi büntetés. Ha viszont kicsúszik valami, és hibázunk, a tulajdonosi kar bevállalja, mondván, ti hozzátok a hallgatottságot és a reklámbevételt, ami viszont milliárdokban mérhető. És ez nagyon profi hozzáállás.

Megéri ennyiszer megégetni a kezetek?
Érted, melyik kezünkbe harapjunk? Ha olyat mondasz, röhög a hallgató: úristen, de szókimondó, köszi, hogy vagytok! Másfelől ott a felügyeleti szerv, ami szerint meg a kiskorúakat ez milyen csúnyán bántotta. A szülők kezében a döntés, ha akarja, kikapcsol minket a kocsiban. Közben a tizennégy évesek meg tiktokoznak, pornót fogyasztanak, Elf Bart szívnak, mi meg kimondjuk, hogy punci, és megbüntetnek. Borzasztóan álságos, régimódi szabályozás. Ez van, próbáljuk betartani.

Hogy lehet erre műsorkészítőnek nyomást gyakorolnia?
Nem akarok. Ez olyan masszívan átitatott politika, hogy erre nem is tudunk. Mi azok a versenyzők vagyunk, akik betartják a pályamérnökök és szervezők szabályait. Attól még ugyanúgy világbajnokságot akarunk nyerni, a cél közös. Csak néha kicsit túlcsúszunk. Túl is kell, a hallgató is nevetni akar, és te is meg akarod őrizni a műsor szabadszájúságát. Ha mindig erre figyelnél, kesztyűs kézzel próbálnál műsort csinálni, attól pedig elveszne az eredetiség, a spontaneitás.

Akkor is szembemész a másikkal

Rákóczi Feri: Ugye nem az az első kérdésed, hogy „és ti tényleg nem vagytok barátok”?
Várj, akkor ezt kihúzom! Viszont el ne kezdd, hogy te se akartál rádiózni.
Pedig sose akartam, az én történetem is tök véletlen. 1993-ban kezdtem rádiózni, előtte egy évig próbálkoztam a tanítással, de nem szerettük annyira egymást. Nem volt, aki műsort vezessen Békéscsabán, szóval be kellett ülni. Kész, ennyi.

Azért folytasd.
Aztán eljöttem Budapestre a Rádió Bridge-hez, utána Danubius. Amikor jöttek a fiúk, akkor még Balázs nem tudta a pultot kezelni, úgyhogy ott maradtam!

Miért kellett ennyi év a Danubiusnak, hogy rájöjjenek, mi lehet a csodafegyver Bochkorék ellen?
Nem adtak időt senkinek. Mellé egy példa: képzeld, volt egy ausztrál szakink, Peter Sinclair, az volt a fixa ideája, hogy te csak akkor tudsz műsort vezetni, ha kiteszed magad elé a kutyád vagy a barátnőd képét. És mi ezt gyakoroltuk. Mert akkor olyan, mintha hozzá beszélnél, érted? Ilyeneket kellett csinálni.

Utólag fura, hogy alig hónapokkal a frekvencia lejárta előtt indult a Pirítós 2009-ben.
Akkor még mindenki azt hitte, hogy megy tovább. Tudtad, hogy lejár a frekó, de hogy a Danubius nem fogja megkapni, akkor még nem. Nagyon meglepett mindenkit. Az utolsó pillanatig nem hitte el senki, hogy az első országos kereskedelmi rádiót ki lehet nyírni. Nemcsak az a pár száz ember, aki itt dolgozott, és a családját tartotta el, hanem a sok millió hallgató sem. Figyelj, amikor bementünk a záróadásra, hátul a parkolóban gyászszalaggal vártak minket. Mindenki azt gondolta, hogy a Danubius örök. Hogy olyan nincs, hogy nincs. Egyszer csak tényleg nem lett.

A Class FM-es pályafutásotok vége is elég intenzív volt, elég megviselő lehetett mindkét rádióváltás.
A Morning Show vége tudod, miért volt szar? Mert jött az amerikai tulajdonos, és jött vele egy végrehajtó, akit mi már ismertünk a Danubiusból, és aki szintén az utolsó hónapokban jelent meg. Ott már tudtad, hogy dzsihád lesz. Beszántják az egészet, megpróbálnak megzsarolni bennünket, hogy maradjunk interneten, aminek semmi értelme nem volt akkor még. Ezért volt részünkről nagyon szomorú.

Téged mi hajt a rádiózásban?
Tudod, kik vagyunk mi? Az a kocsmai haver, aki elmeséli az életét. Erős Antóniát nagyon szereted, de a híreket kapod meg tőle, nem valami személyeset. Nekünk minden reggel az sül el a legjobban, ha személyes sztorink van. Amit egyébként a kocsmában is mesélsz. Ilyen sosem volt itthon, hogy három ember a szerkesztőbrigáddal, háttéremberekkel együtt tizennégy éven át együtt nyomja.

És te hogy állsz a megosztóbb adásokhoz?
Ugyanazt a témát hárman háromféleképpen láthatjuk. Ha mégsem, még akkor is átállsz inkább a másik oldalra, ha valamiben egyet is értünk, akkor is szembemész kicsit a másikkal, mert akkor jobban oda tud állni valamelyik oldalra a hallgató. Ha mind a hárman ugyanazt a követ fújjuk, az langyos lesz.

Vagy felháborító.
Ez egy élő műsor vágás nélkül. Tök természetes, hogy túlgurítod a labdát. Ott a főnökünk ebben, a Jani. Ha elkapja a gépszíj, akkor nyomja, nem gondolkodik. Ez nem olyan, mint felvett műsoroknál, hogy a producer azt mondja, hú, vágjuk ki, mert sok lesz. Igen, néha belegyalogolunk témákba. A szövegkörnyezetből kiragadott egy mondatok is jellemzők nálunk. Van egy félórás etapod, ahol minden elhangzik egy témáról – ahogy az az egy mondat is, amit utána kivesznek, és amiből szalagcím lesz.

A piac, ami nem piac

 A magyar rádiós piac helyzete a Fidesz jól ismert médiapolitikájának iskolapéldája. Nincs benne semmi, amit máshol – legalább részben – ne láttunk volna. Visszatekintve mégis egészen döbbenetes, hogyan nőtt ki a NER keze alatt mindkét országos eléréssel bíró vezető kereskedelmi adó, a Rádió 1 és a Retro Rádió. „A klasszikus piaci értelemben nem létezik Magyarországon kereskedelmi rádiózás – mondja Polyák Gábor jogász, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének, valamint a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. – A legtisztább tünete annak, ahogyan a politika tisztán politikai megfontolások mentén alakítja át egy piac szerkezetét.”

A Fidesz terjeszkedése már a második Orbán-kormány előtt, 2009-ben megindult. A Danubius és a Sláger akkori pályázatára nemet mondtak, a Class FM-ére és a Neo FM-ére viszont rábólintottak a fideszes–KDNP-s, illetve szocialista delegáltak. Az ORTT frekvenciapályázatáról aztán jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy jogsértő volt, ki kellett volna zárni a Class-tulajt, de a megkötött szerződéseken ez már nem változtatott.

Időközben az MSZP-közelinek tartott Neo ellehetetlenült, a fideszes kétharmad alatt elapadtak a hirdetési bevételek, közrejátszott a szakmai kompetencia hiánya is. 2012-es csődjük után viszont már nem volt szándék az elárvult országos frekvencia megpályáztatására, a korábbi országos hálózatok (Juventus, régi Rádió 1) pedig teljesen eltűntek a térképről. Így maradt a kereskedelmi piacon versenytárs nélkül a Simicska-féle Class.

A következő etapot a 2018-as országgyűlési választásokig zongorázták le. A G-nappal a szintén Simicska-féle Lánchíd Rádió már hiába pályázott, közben Andy Vajna megvette a Rádió 1 védjegyet, és elkezdett pályázni, valamint helyi adókat felvásárolni. A törvény értelmében a hálózatosodással bekapcsolt frekvenciákon legfeljebb napi húsz órában mehet központi adás. Érdekes módon, amikor a Vajna előtti Rádió 1 próbált ugyanígy hálózatos működéssel budapesti frekvenciát szerezni, azzal még gondja volt a Médiatanácsnak, Vajnánál ezen már nem akadtak fenn. Közben Simicska hiába adta el Michael McNutt amerikai befektetőnek a Classt, egyértelmű volt, hogy a Fidesszel már nem lehet alkut kötni, a Médiatanács ismételt jogsértésre hivatkozva elkaszálja őket, és nem hosszabbít.

Vajna ezzel párhuzamosan, ahogy Polyák közvetlenül piaci szereplőtől is hallotta, sorra kötötte a „konfliktuskerülő, win-win” dealeket a helyi rádiókkal, a Média­tanács pedig jogi eszközökkel segítette a baráti terjeszkedést. Egyébként itt is érvényesült a Vajna-módszer: az egyértelmű kormányzati hátszél és a keresztfinanszírozási lehetőségek (kaszinókoncesszió) mellett fair módon tárgyaltak a kisebb adókkal. A Rádió 1 révén nemcsak a műsorkészítési költségekből tudtak faragni, és nagyobb reklámbevételekhez juthattak, de a megállapodások is tisztességes összegekkel, feltételekkel köttettek. „Akármekkora nyerészkedője volt az Orbán-rendszernek, Vajna nem volt hülye – foglalja össze Polyák. – Ha e mögött valóban piaci megfontolások és piaci erők álltak volna, senki semmit nem tudna mondani rá.”

A Class-frekvenciát máig a KESMA-hoz (a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány nevű kormánypárti sajtóholdinghoz) tartozó Retro Rádió használja, és a Vajna-birodalom maradványaként NER-kötődésű maradt a Rádió 1 is. A médiaszolgáltató Radio Plus Kft. egyedüli tulajdonosa ugyanis Schmidt Zoltán, a Mészáros-kör egyik bizalmasa. Vegyük még hozzá a közmédia csatornáit (Kossuth, Petőfi, Bartók, Dankó), és ennyi is volna az országos elérésű rádióadók listája Magyarországon. Ráadásul a Mészáros-érdekeltség Atmedia portfóliójába tartozik az összes országos elérésű rádió reklámértékesítése.

Balázsék szerepéről (akik cikkünkben is egyértelműen kijelentik, hogy Vajna után is szabad kezet kapnak a rádióban) Polyák így vélekedik: „Ennek a rendszernek simán elfér, hogy legyen egy-két olyan kiszólás, ami nem teljesen NER-kompatibilis. Az viszont nagyon nem tetszik, hogy egyre több ember adja a nevét a rendszer működéséhez. Balázs minden szakmai sikerét elismerve, azért ő is egy működtetője ennek.”

Emlékszem, amikor kilenc éve először kerestek meg Balázsék, hogy szeretnének behívni egy beszélgetésre az Iszlám Államról. Többen óva intettek, hogy ne vállaljam ezt a fajsúlyos beszélgetést egy ilyen „humorizáló műsorban”, én viszont értékeltem az érdeklődésüket, és a csaknem egyórás, kifejezetten tartalmas beszélgetés engem igazolt. Szerintem nagyon értékes a szándékuk, hogy egy ilyen mainstream és tömegek által hallgatott műsorba is behozzanak olyan szemléletformáló témákat, amelyek sokakhoz máshogyan el sem jutnának. Azóta többször jártam náluk, például a félelemről beszélgetni, és attól sem ijedtek meg, hogy a trauma kérdését járják körbe egy hosszas interjúban Máté Gáborral.

The post Tetszik, nem tetszik, ez itt Sebestyén Balázs, Vadon János és Rákóczi Ferenc appeared first on Forbes.hu.