:

A rák ellenszere: magyar cég a világsiker küszöbén

A rák ellenszere: magyar cég a világsiker küszöbén

Peták István és cége, az Oncompass húsz éve azon dolgozik, hogy feltérképezze a rosszindulatú daganatot okozó egyéni génmutációkat, így minél több rákbeteg jusson személyre szabott terápiához. Spinoffcégükre, az amerikai piacra tavaly belépő Genomate-re a Fehér Ház is felfigyelt. Ajánló az augusztusi Forbes magazinból.

Érdekel!

Csaknem húsz évvel ezelőtt, amikor a Semmelweis Egyetem (SE) I. számú Patológiai és Rákkutató Intézetében laborvezető lett, mert az elődje nyugdíjba ment, Peták István nem akarta elfoglalni a korábbi laboratóriumi helyiséget. Körülnézett, és új helyet keresett, olyat, ami korábban nem létezett. Inkább beépíttette az intézet tetőterét.

„Nem kell valamit elfoglalni, újat is lehet építeni”

– mondja István a Forbesnak. 2004 és 2010 között volt az SE Molekuláris Terápia Laboratóriumának vezetője, ma már amellett, hogy az Oncompass és a Genomate nevű cégeit vezeti, az egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének részállású tudományos főmunkatársa, valamint a University of Illinois at Chicago (UIC) látogató professzora.

Az Oncompassnál mostanában éppen skálázódás zajlik egy átszervezés keretében. Az Oncompass marad a diagnosztikai és szolgáltató cég, míg Genomate Health néven tavaly nyáron kivált belőle az orvosiszoftver-fejlesztő részlegük, erre önálló vállalkozást hoztak létre Amerikában. Ehhez és a termékfejlesztéshez 2,7 millió dollár forrást gyűjtöttek.

Peták István nem mondott le arról, hogy ki lehet kapcsolni a daganatot okozó gént és ezzel megszüntetni a rák okát. Fotó: Belicza László Gábor

Inkább előre néz

A több magyar startupba befektető amerikai Jared Schrieber, illetve az Oktogon Ventures is látott bennük fantáziát, utóbbi négyszázezer dollárral szállt be. A Genomate szerepelt a Forbes legforróbb magyar startupokat soroló idei listáján is.

Schriebert több mint hétszáz startup kereste meg, mióta két és fél éve Magyarországra költözött, de a Genomate-nél meggyőzőbbet nem talált.

„A csapat, a tudományuk, a piaci potenciál és a megoldásnak az emberiségre gyakorolt hatása mind világszínvonalú. Ez a cég képes a nulláról egy szempillantás alatt unikornis státuszba emelkedni. Arra számítok, ezt meg is teszi”

– mondja Schrieber a Forbesnak. Mielőtt 2022 októberében befektetett volna a Genomate-be, tanácsokat adott az Oncompassnak és Peták Istvánnak az amerikai piacra lépéssel kapcsolatban. A Genomate-et tavaly nyáron jegyezték be az Egyesült Államokban, a Bostonhoz közeli Cambridge-ben. Peták az alapító-CEO, oncompassos alapítótársa, Schwab Richárd gasztroenterológus ennek a cégnek az operatív munkájában nem vesz részt, de az igazgatóság tagja.

A Genomate minél több amerikai biztosítóval szeretne megállapodni szolgáltatásai finanszírozásáról.

„Én azért küzdök, hogy munkatársaimmal új módszereket fejlesszünk ki a világnak, és minél több embernek segítsünk. De remélem, idővel a magyar biztosítási rendszer is támogatni fogja azt, amit létrehozunk”

– mondja István. Sok itthoni küzdelem van mögötte, de ezekről nem szeret beszélni, inkább előre néz. Az Egyesült Államokban idén július 1-jétől vezettek be egy új eljáráskódot. Ennek alapján az orvos használhat olyan eszközt, ami matematikai módszerrel sorrendbe teszi a gyógyszereket, vagyis ez már a Genomate-tel végzett digitális terápiatervezés ottani tb-finanszírozásának előszobája. „Más kérdés, hogy kifizetik-e a biztosítók, de legalább kérhető lesz. Ez már annak elismerése, hogy ez fontos új orvosi eljárás.”

Mesterséges intelligencia: a világ 100 legígéretesebbje között a magyar rákkutató cég

Schrieber azt mondja, hogy amikor tavaly amerikai szakemberekkel is összekötötte a Genomate-et, nagyon jó visszajelzések jöttek a szoftverről. „És arról a különleges értékről is, amit a precíziós onkológia világába hoz, mivel biztosítja, hogy minden egyes rákbeteg a lehető legjobb kezelést kapja a betegségét okozó genetikai mutációk kombinációjára” – teszi hozzá az amerikai angyalbefektető.

Keresd a teljes cikket az augusztusi Forbes magazinban!

Ez csak egy részlet, a teljes cikket keresd az augusztusi Forbesban, benne Balázsékkal, valamint jubileumi celeblistánkkal! Lapozz bele a magazinba!

The post A rák ellenszere: magyar cég a világsiker küszöbén appeared first on Forbes.hu.