:

Koppintás miatt perel a H&M, tűz alatt a kínai online óriás

Koppintás miatt perel a H&M, tűz alatt a kínai online óriás

A svéd H&M divatáruház beperelte a Sheint, azzal vádolva az egyre inkább a fejére növő kínai riválisát, hogy több ruhájukat lekoppintották. A H&M nincs egyedül a hasonló vádakkal, nemrég három kaliforniai tervező is beperelte a Sheint dizájnaik lemásolásáért.

A fürdőruhától a pulcsiig

A Hennes & Mauritz AB a hongkongi legfelsőbb bíróságon perelte be a Sheint szerzőijog- és védjegysértésre hivatkozva, kártérítést és tiltó végzést követelve. Az ügy nem most kezdődött, 2021 júliusára nyúlik vissza, írja a Bloomberg News. Értesüléseiket a H&M is megerősítette.

Júniusban már volt is egy tárgyalás az ügyben: innen tudható, hogy a H&M több tucat ruhadarab fotóját mutatta be bizonyítékként a fürdőruháktól a pulcsikig, azzal vádolva a Sheint, hogy lemásolta ezek dizájnját. Nyáron további tárgyalási fordulók lesznek az ügyben.

Olcsó, kínai és függővé tesz – a Shein az új H&M

Ez csak a jéghegy csúcsa

A Shein igazi másolásbajnok – legalábbis ha a konkurenseit kérdezzük. Csak idén, csak az Egyesült Államokban több mint egy tucat pert indítottak a kínai ruhaóriás ellen szellemi tulajdonjogok megsértésének vádjával. Ezek többsége peren kívüli megegyezéssel zárult.

Legutóbb három kaliforniai tervező perelte be őket, egyenesen maffiamódszerekkel vádolva a Sheint.

Az, hogy a H&M is beleállt a témába, különösen annak fényében érdekes (és egyben érthető is), hogy a Shein egyre inkább szorongatja őket. A még idén tőzsdei bevezetésre készülő – de közben az átláthatóság hiánya és a munkakörülményeik miatt is folyamatosan kritizált – kínaiak év elején tették közzé hosszabb távú forgalmi várakozásaikat. Eszerint az ultraolcsó termékek eladásával 2025-re több mint duplájára növelnék forgalmukat: a 2022-es 22,7 milliárd dollárról 58,5 milliárdra.

Ha ez sikerülne, azzal a Shein bevételei meghaladnák a Zara és a H&M együttes forgalmát.

The post Koppintás miatt perel a H&M, tűz alatt a kínai online óriás appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés