E héten történt, hogy nem maradt egy nő sem az amúgy is hagyományosan férfiak által alakított magyar kabinetben. Pici sóhaj, ami nem azt jelenti, hogy visszasírnánk a jó miniszter asszonyt, aki szerint az Isztambuli egyezményt azért nem szabad ratifikálni, mert migránsbarát, s ellenkezne a többségi választói akarattal, különben meg a nők jogai már most is maradéktalanul érvényesülnek a magyar jogrendszerben. Avagy hiányolnánk posztjáról a volt családügyi minisztert, akitől még egy ruandai nőjogi konferencia résztvevői is elhatárolódtak az esélyegyenlőségről és a reprodukciós jogokról szőtt, nem túlzottan nőbarát (s nem is túl korszerű) nézetei okán. Vagy hogy az utolsó női tárca nélküli miniszter, a Szerencsejáték Zrt. új vezérigazgatója bármi érdemlegeset tett volna az általa „pályája csúcsának” tartott négy év során pusztán a női mivoltából fakadóan – erről az Indexnek éppúgy nem árult el semmit, mint a soron következő nyertes lottószámokról, merthogy „a játék tisztasága” megköveteli, hogy ilyesmiről ne is lehessen fogalma.