Az elmúlt két évtized kínai gazdasági növekedése több száz millió kínait emelt fel a középosztályba. A következő generáció viszont nagyon nem akarja azt az életet, amit szüleik tettek azért, hogy kitörjenek a szegénységből. A trend egész Ázsiára jellemző, de a robotok nem jelentenek (azonnal) megoldást és már a gyártást sem lehet csak úgy elköltöztetni. Közben az is jól látszik, hogy a Nyugatnak nem csak olcsó gyártmányokra van szüksége. Ázsiában kibontakozik egy másik trend is, ami mutatja, mi lehet a kitörési pont a munkaerőpiacon egy robotok által uralt világban. 

Céges bowlingozás, sörözés és ingyenes jógaórák. Nincs hírértéke, ha egy amerikai techcég ilyesmit kínál a dolgozóinak. Csakhogy most egy vietnámi ruhagyárról van szó. Az extrákra azért van szükség, hogy a fiatalokat meg tudják szólítani. Ázsia eddig a világ gyára volt: olcsón öntette magából a rengeteg árut – a nyugati fogyasztók pedig szinte rászoktak az olcsó keleti cuccokra.

Ennek a korszaknak véget vethet, hogy az ázsiai fiatalok nem nagyon szeretnék azt az életet élni, amit a szüleik. Nem akarnak gyárakban dolgozni.

Az ingyenes jógaoktatás tehát nem a céges kultúra egyik jópofa megnyilvánulása, hanem egy elkeseredett kísérlet egy régi világ fenntartására. Az olcsó divatcikkektől egészen a lapos tévékig a nyugati fogyasztók hamarosan még magasabb árakkal szembesülhetnek. Az olcsó keleti munkaerőre felhúzott gyártás és a nyugati vásárlóerőre alapozott modell megreccsent. Ez a globalizálódott világ egy új kihívása.

A kínai gyártó cégek már régóta panaszkodnak: többet tudnának termelni, de egyszerűen nem érkezik vérfrissítés a munkaerőpiacról.

Apple-környezet az eddig olcsó ázsiai gyárban

„A bolygón már tulajdonképpen nincs olyan hely, amelyik képes lenne megadni azt, amit szeretnél” – mondja az egészen drámai helyzetértékelést a Wall Street Journalnak nyilatkozva Paul Norriss, a Ho Si Minh-városban működő UnAvailable nevű vietnami ruhagyár brit társalapítója. „Az embereknek meg kell változtatniuk a fogyasztói szokásaikat, és a márkáknak is”.

Az üzletember arra is panaszkodott a lapnak, hogy a 20-as éveiben járó helyeik, akik a ruhaipari dolgozók nagy részét adták eddig, rendre otthagyják cége továbbképzési programjait, de azok sem maradnak sokkal tovább, akik végigcsinálják a tréningeket. A rugalmasabb munkakörnyezet kialakításával szeretne ezen a trenden változtatni. Nem biztos, hogy mindez menni fog.

Malajziában, a félvezető- és elektronikai ipar egyik központjában, a gyárak eltörlik az egyenruha viselésére vonatkozó követelményeket, amelyeket a fiatal munkavállalók utálnak, és átalakítják az üzemeiket is.

„Megpróbáljuk egy kicsit szexibbé tenni a gyárainkat, kinyitni a válaszfalakat, több üvegszerkezetet, több fényt, kellemes zenét, egyfajta Apple-környezetet teremteni” – mondja Syed Hussain Syed Husman, a gyártókat képviselő malajziai munkaadói szövetség elnöke.

Csakhogy az Ázsiában alacsony bérekért dolgozó munkások elkezdtek olyan életre vágyni, mint azok az emberek, akiket addig olcsón kiszolgáltak termékeik széles skálájával.

Norris szerint a fiatalok inkább lennének fotósok, influenszerek vagy akár baristák, minthogy gyárakban robotoljanak.

Nem mondhatni, hogy az ázsiai munkáltatók nem tennének meg mindent a dolgozók megtartásáért: a nyugati külsőségek és extrák mellett sok helyütt megindultak az óvódaépítési programok és persze a béremelések.

Mindez jelentős többletköltséggel is jár, amivel sorra szembesülnek az Ázsiában gyártó nagy cégek. A Hasbro idén közölte, hogy a munkaerőhiány Vietnámban és Kínában jelentősen növelte a költségeit. A Barbie-gyártó Mattel, amelynek nagy termelési bázisa van Ázsiában, szintén küzd a magasabb munkaerőköltségekkel. Mindkét vállalat emelte termékei árát. A Nike, amely cipőinek nagy részét Ázsiában gyártja, júniusban jelezte, hogy a magasabb munkaerőköltségeik miatt kénytelen árat emelni.

Az 1990-es évektől kezdődően Kína, majd más ázsiai termelési központok integrálódtak a világgazdaságba, és a szegény földművesek országait termelési erőközpontokká alakították. Az olyan tartós fogyasztási cikkek, mint a hűtőszekrények és a kanapék olcsóbbá váltak. Az ezzel járó gazdasági fellendülés csak Kínában több száz millió embert emelt fel a középosztályba. Nekik már nagyon más elképzeléseik vannak az életről, mint a szüleiknek.

Generációs különbségek helyezik nyomás alá a gazdaságot

A generációs különbségek másban is kiütköznek. A jólét emelkedésével Ázsiában is kitolódott a gyermekvállalás. A most huszonéves ázsiaik vállát nem nyomja a család eltartása jelentette kihívás, nincsenek rászorulva állandó jövedelemre. A szolgáltatás szektor térhódításával ráadásul megannyi kényelmesebb alternatíva is nyílt a munkavégzésre, mint a monoton (és néha veszélyes) gyári termelés.

Kína exportorientált feldolgozóiparának versenyképessége több évtizeden keresztül az államilag támogatott termelési kapacitásberuházásokra és az alacsony munkaerőköltségekre épült.

Hogy a fiatalok mást akarnak az élettől, azt egy beszédes adat látványosan mutatja meg Kínából: miközben a gazdaság munkaerőhiányos, a gyárakban rengeteg a be nem töltött álláshely, addig a kínai fiatalok körében a munkanélküliségi ráta júniusban elérte a 21 százalékot.

Minden ötödik kínai fiatal munka nélkül van, miközben ha bármelyik gyárba besétálna, azonnal tudnának neki munkát adni.

A kínai oktatási minisztérium tavalyi előrejelzése szerint 2025-re közel 30 millió feldolgozóipari munkás fog hiányozni a gazdaságból. Ez több mint Ausztrália lakossága.

Sencsen kikötője: ki veszi erre az irányt a fiatalok közül?

A trend ugyanakkor egyáltalán nem csak Kínára jellemző. A Wall Street Journal megszólított egy vietnámi fiatalt, aki az Uber helyi megfelelőjének, a Grabnek dolgozik ma sofőrként, és nem vágyik vissza szerelőnek a gyárba, ahol 3 évig dolgozott. Annak ellenére, hogy kevesebb a fizetése. Azt mondja, ha a korábbi gyári fizetése, azaz havi 400 dollár (140 ezer forint) dupláját kapná, akkor gondolkozna csak el újra a gyári munkán.

A termelés elköltöztetése sem jelent megoldást a helyzetre. Dél-Ázsiában vagy Afrikában még bőven van tartalék a munkaerőpiacban, csakhogy ezekben a régiókban hiányzik a politikai stabilitás, a megfelelő infrastruktúra és a képzett munkaerő. Mianmarban és Etiópiában már több nagy márka is megégette magát, Bangladesben a kereskedelempolitikai korlátozások és a telített kikötők jelentenek problémát.

A feszes munkapiac jelentette problémákat oldhatná Norris javaslata: vagyis az, hogy a Nyugat elkezd máshogy fogyasztani. Egyértelmű, hogy környezeti terhelése miatt sem fenntartható a modell. Ugyanakkor épp Kína példája azt mutatja, hogy a világnak sok olyan része van, ami történetesen szeretne úgy élni, ahogy most sokan Európában vagy Amerikában. A kínai vezetés számára pedig politikai kockázatot is jelent, ha nem tudja fenntartani a gazdasági növekedést.

De mi van Indiával?

Indiai sokak számára lehetne kiút, de a generációs különbségek itt is kiütköznek a munkaerőpiacon. Ráadásul a kormány komoly összegekkel támogatja az agráriumot és a vidéki területeket, így gazdálkodónak menni sokaknak jobban megéri. A magyarul hakni gazdaságnak nevezett gig economy-cégek – az Uberhez hasonlóan egy platformon keresztül rövid távú munkákat kiajánló szolgáltatók – is vonzóbbak a nagyvárosi fiataloknak. Indiában ráadásul az IT szektor is felszívja a képzettebb munkaerőt.

Sok gyártulajdonos költözteti üzemeit vidéki területekre, de itt alkalmazkodni kell a helyi sajátosságokhoz. Például hogy a betakarítás idején a dolgozók a földekre mennek, vagy hogy a helyben maradó 40-50 éves korosztály tagjai közül sokan nem tudnak olvasni, ezért szóban kell őket betanítani a gyári munkára. A kikötőktől és csomópontoktól való távolság természetesen szintén megemeli az árakat, de az állomány stabilabb és nem emelkednek olyan ütemben a bérek, mint az ipari parkokban egymással versenyző üzemek esetében.

Bő 20 év alatt nagyot változott a helyzet.

A 2000-es évek elején elég volt csak kinyitni egy új üzem kapuját és nézni, ahogy biciklivel özönlenek be a munkára váró fiatalok.

2001-ben a Nike még arról számolt be, hogy gyári munkásainak több mint 80 százaléka Ázsiában dolgozott, tipikusan 22 éves, egyedülálló és farmon felnőtt emberek voltak. Ma a Nike átlagos munkása Kínában 40, Vietnámban pedig 31 éves, részben azért, mert az ázsiai országok gyorsan öregednek. Az okostelefonokkal rendelkező és a globális kultúrába bekapcsolódott fiatalok már kevésbé érdeklődnek a gyári munka iránt.

A helyzetre az is megoldás lehet, hogy a kapacitásokat visszaszervezik nyugatra, Európába vagy az Egyesült Államokba, ahol automatizált robotok fogják elvégezni azt a munkát, amit az ázsiai TikTok-generáció tagjai már nem akarnak. A covid és a Szuezi-csatornán keresztbefordult hajó megmutatta a globális ellátási láncok törékenységét, így sok kapacitást elkezdtek visszaszervezni az eddig Ázsiában gyártatók.

Ennek is van azonban felső korlátja: amíg a technológia nem teszi lehetővé, Európában és Amerikában is találni kellene embereket, akiket be lehet ültetni a gépsorok mellé. Annyit pedig biztosan nem fognak itt találni, amennyi most Ázsiában elérhető.

A gyártási folyamatok automatizálása persze Ázsián belül is egy lehetséges megoldás lehetne, csakhogy a bonyolult gépek kezelésére magasabban képzett munkaerőre is szükség van.

Ők pedig inkább választják az IT-szektort. Az idősebb munkavállalók ráadásul sokszor nehezen tanulják meg a modern gépek használatát. A technológiaiváltás ráadásul költséges, most nehéz a finanszírozása.

A gyártóknak tehát vagy marad a béremelés vagy pár kényelmetlen kompromisszum a gyártásban. A robotizáció persze egyre erősebb trend és egyre több élőmunka-kapacitást fog kiváltani, de egyelőre vannak limitációi.

Emberekkel foglalkozni gépek helyett

A fejlődő országok, gyári munkából kiábrándult fiataljai egészen új helyen találhatják meg a számításaikat. A fejlett országokba mennek emberekkel foglalkozni. Az elöregedett társadalmakban egyre nagyobb probléma, hogy legyen munkaerő, például, az idősek gondozására.

A Wall Street Journal idéz egy indonéz, 29 éves egykori gyári munkást, aki egy hathónapos mandarin nyelvtanfolyam után Tajvanra ment idősgondozónak. A fizetése a háromszorosa annak, amit a gyárban kapott, ahol folyamatosan nyomasztották, hogy dolgozzon többet, gyorsabban. Az idősgondozás kevésbé megeröltető és jobban is fizet. Számos kutatás szerint az emberekkel végzett munka sokszor nagyobb elégedettséget is okoz, mint mondjuk a monoton gyári műszak.

Egy gépek és algoritmusok uralta világban az emberekkel foglalkozó szakmák egyre jobban felértékelődnek.

Az olcsó ázsiai áruk helyét a nyugati társadalmakban hamarosan más igény veheti át. 2030-ig csak az USA-ban évente 600 ezer új házi ápolóra lehet majd szükség.

The post Az ázsiai fiatalok más életre vágynak, és ennek az árát mi is megfizetjük appeared first on Forbes.hu.