:

Indul a Nemzeti Filharmonikusok új évadja

Indul a Nemzeti Filharmonikusok új évadja

A számoknak, a számok mögött rejtőző törvényszerűségeknek már az ókorban nagy jelentőséget tulajdonítottak. A számszimbolika például a százas számhoz a teljességet, a tökéletességet, a bőséget társítja.  Nem véletlen tehát, ha valaki megéli a századik születésnapját, fennállásának, alakulásának századik évfordulóját, akkor az különleges ünnepnek számít. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2023-ban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. 

A Nemzeti Filharmonikusok 2023-24-es évadja, a teljesség és a zenei repertoár bőségének jegyében telik. Tudatosan kívánja szélesíteni hangversenyeinek műfaji kínálatát, amikor az opera remekeinek külön bérletet szánt ebben az évadban. Lehetőséget teremtenek ezek az előadások arra, hogy együtt lépjen fel a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, hogy nagyszerű vokális szólisták érkezzenek a világ minden tájáról, és hogy a zenés színpadi művek a közönségnek műfaji felfrissülést nyújtsanak.

A 2024-es évben is lehet számítani a klasszikus, jól ismert bérletek mellett a bérleten kívüli hangversenyekre és a Próbatermi vendégség kedvelt sorozatára is. Somos Csaba vezette Nemzeti Énekkarnak 2024 januárjától is lesz saját bérletes sorozata, amely Pászti Miklós nevét viseli, de közreműködnek az operabérlet előadásain is. Az énekkar fellép Pergolesi vegyeskarra írt Stabat materében, de együtt éneklik Ys királyát is. Emellett közreműködnek Rachmaninov Vesperásában, Liszt Krisztus című oratóriumában, Dvořák A kísértetmenyasszonyában, valamint Kodály Zoltán Székely fonó című daljátékában.

A 2024–es zenei évad egy koncertszerű operaelőadással nyit, Édouard Lalo remekével, az Ys királyával. Az 1875-ben befejezett háromfelvonásos opera breton legendát dolgoz fel. A mitikus történetben szerelem és háború, ármány és önfeláldozás motívumai keverednek. Igazi kuriózum lesz az Aranjuezi gitárverseny bérleten kívüli előadása, ahol Joaquín Rodrigo művét Ana Vidović vérbeli világklasszis virtuóz tolmácsolja. Ferencsik-bérlet koncertjein a Zeneakadémián Mozart és Haydn művei csendülnek fel, a Kocsis-bérlet márciusi előadásán Heinz Holliger és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kézfogásának lehetünk tanúi, az áprilisin Róma hangulatát, atmoszféráját idézik meg a felcsendülő hangok. Az évadot záró májusi hónapban hallható lesz Berlioz Fantasztikus szimfóniája mellett Huszár Lajos Szólt hozzám a Csend című alkotása, Bartók Béla I. hegedűversenye, amit az ifjú zeneszerző Geyer Stefi iránt érzett viszonzatlan szerelme inspirálta, valamint Dohnányi Ernő magyar népdalokat feldolgozó sorozata, a Ruralia Hungarica.

Kocsis Zoltán szellemisége keretbe foglalja a Nemzeti Filharmonikusok évadját. Novemberben halálának évfordulójáról emlékeznek meg koncerttel, május végén születésnapjáról.

The post Indul a Nemzeti Filharmonikusok új évadja appeared first on BellaCafe.hu.