:

Ezt tegye, ha folyamatosan fáradtnak érzi magát

Ezt tegye, ha folyamatosan fáradtnak érzi magát

A legtöbb egészségügyi szakember egyetért abban, hogy a jobb alvási higiénia megteremtésének első lépése lenne, ha minden nap ugyanabban az időpontban bújna ágyba. Ezt sokszor nehéz lehet betartani, főleg hogy a rendszerkövetés a hétvégékre és az ünnepnapokra is vonatkozik, azonban komoly gondokat okozhat, ha ezzel ellentétesen járunk el – írja az IFLScience.

Az ember alvási vágya nagyban kötődik a cirkadián ritmushoz, amely belső időmérőként számos aspektusát befolyásolja az egészségünknek, ha pedig megzavarjuk, különböző betegségek kialakulásához is vezethet. Az embernél a ritmust nyomon követő óra az agyi hypothalamuson belül található, a szuprakiazmatikus mag (SCN) nevű részén.

Ez a terület a retina által érzékelt fényre reagál. Nappal a melatonin hormon termelése csökkenése, és csak este kezd újra növekedni, amikor csökken a fényszint, és a szervezet felkészül az alvásra.

Az alvás-ébrenlét ciklusok változnak az ember élete során: a csecsemőknek például sokkal több alvásra van szükségük, mint az időseknek. A tinédzser körében például gyakran megfigyelhető, hogy nehezükre esik korán felkelni, nem véletlen, hogy egyre több országban döntenek a későbbi iskolakezdés mellett.

Az elalvás előtti rituálé sem mindegy. Sokakban ott van az inger, hogy vízszintesbe kerülve kézbe vegye a mobilját, vagy tévézzen. A brit egészségügyi szolgáltató NHS szerint azonban érdemes kerülni a kék fényt, és egy könyvvel, nyugodt zenével, podcasttal, vagy meditációval sokkal jobban járunk. Az amerikai szakértők jelezték, az alváshiány nagy probléma: 50-70 millió amerikai szenved alvászavarban, és minden harmadik ember rendszeresen kevesebbet alszik az ajánlottnál.

The post Ezt tegye, ha folyamatosan fáradtnak érzi magát first appeared on 24.hu.