:

Drasztikusat lépett a Zara, de vizsgálódik a H&M is

A katonai puccs óta Minmarban fokozatosan romlik a munkások helyzete. A Zara nem vesz több ruhát az országból, a H&M egyelőre még marad, de vizsgálatokat indít.

A Zara döntött

A globális szakszervezeti szövetség, az IndustriALL kampányt folytat, hogy a munkások romló helyzete miatt ne vásároljanak a minmari textil- és ruhagyárakból a nagy márkák. A Zara és annak tulajdonosa, az Inditex már be is jelentette, hogy a „felhívást követve, fokozatosan és felelősségteljesen kivonul az országból”. Ez azt jelenti, hogy a spanyol óriás nem vásáról többet a helyi beszállítóktól.

Emberi jogi szervezetek szerint drasztikusan megemelkedett az elmúlt évben a munkások elleni bántalmazások és visszaélések száma, a 2021 februárjában bekövetkezett puccs óta fokozatosan romlik a helyzetük.

H&M: aggódás és vizsgálat

Nagy a nyomás a H&M-en is, a világ második legnagyobb ruházatiárú-kiskereskedője a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy 20 munkaügyi esetet vizsgálnak, ahol visszaélés történhetett.

A brit Business and Human Rights Resource Centre (BHRRC) szerint a legjellemzőbb, hogy csökkentik a munkások bérét vagy nem kapják meg a teljes fizetésüket és hogy kötelező túlórákat rendelnek el. A H&M azt mondta, nyomon követik a bejelentett eseteket és igyekeznek azokat orvosolni.

„Mélységesen aggódunk a legutóbbi mianmari fejlemények miatt, és úgy látjuk, hogy egyre nagyobb kihívást jelent számunkra, hogy működésünket a szabványainknak és követelményeinknek megfelelően végezzük” – mondta a svéd márka az esetek kapcsán.

A BHRRC azóta követi nyomon a ruhagyárakban a munkavállalók jogainak megsértésére vonatkozó állításokat, amióta a katonai junta átvette a hatalmat Mianmarban, és politikai és humanitárius válságba sodorta az országot. Eddig összesen 124 gyárból érkezett bejelentés a szervezethez visszaélésekről.

Nyugati vásárlóerő + ázsiai bérmunka: leáldozóban a modell

Miközben a katonai junta erőszakosan tartaná a gyárakban és olcsón a munkaerőt, Délkelet-Ázsia többi országában egészen más a helyzet. Az amerikai startupoktól átvett módszerekkel igyekeznek a gyárakba csábítani a fiatalokat – és persze magasabb fizetésekkel. Ezzel ugyanakkor folyamatosan veszítenek is az eddigi versenyelőnyükből.

Elsősorban Kínában, de sok más régiós országban több száz millió ember emelkedett ki a szegénységből a gyári munkáknak köszönhetően. Csakhogy az ezekben a családokban felnőtt gyerekek nem akarják a szüleik életét élni, ami egyre több szektor nyugati cégeinek jelent kihívást. A nyugati vásárlóerőre és az olcsó ázsiai bedolgozásra alapozott üzleti modell megroppanni látszik, és nemcsak a globális ellátási láncok sérülékenysége miatt.

A Zara a covid alatt is több spanyolországi beruházást jelentett be, elkezdte a gyártást visszaszervezni Európába. A mianmari visszaélések nem tesznek jót a márkák megítélésének, de elég sok tényező készteti arra az eddig Ázsiában gyártató cégeket, hogy átgondolják, meddig és milyen formában érdemes Ázsiában beszállítókkal dolgozniuk.

The post Drasztikusat lépett a Zara, de vizsgálódik a H&M is appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés