:

Egymilliárdot oszt ki Gattyán, Tibi atyát és Bojár Gábort is meghívta

Egymilliárdot oszt ki Gattyán, Tibi atyát és Bojár Gábort is meghívta

Nemrég adta el főiskoláját, most startupoknak indít akadémiát, ahova előadókat is meghívott.

A nemrég Gattyán köréhez került Frisshírek írta meg, hogy Gattyán György új projektbe kezd. A Jasmin erotikus tartalmakat közvetítő streaming platform alapítója, a Doclet-csoport tulajdonosa 1 milliárd forintos kezdőalappal indít vállalkozói akadémiát régi üzlettársával, Huszár Viktorral.

Végzettség nem kell, 100 milliós befektetés a maximum

A Magyar Vállalkozói Akadémia alap-, közép-, és mesterképzését elvégző diákok pályázhatnak az akadémia startup inkubátor befektetési programján keresztül forrásokra is, amivel elindíthatják cégüket. Az ilyen inkubátorokban az az üzlet, hogy a korai befektető részesedést kér a megalapított cégekből.

Egy cég maximum 100 millió forintra pályázhat, ehhez a „mesterképzést” kell elvégezniük.

A név megtévesztő, hiszen ez nem egyetemi képzés.

Az akadémia honlapja szerint előzetes végzettséget nem is várnak el, 8 kontaktórán kell megjelenni csupán. Egyelőre az alap szintű képzés ára van feltüntetve, ez 25 ezer forint. A jelentkezőkkel felnőttképzési szerződést kötnek.

Mint írják, „a Magyar Vállalkozói Akadémia missziója, hogy mindezt nem a hagyományos oktatási rendszerben elsajátítható gazdaságtudományi tananyagra építve, hanem modern keretek között, a napjainkban már elismert sikereket elért vállalkozók és szakértők valós tapasztalatain keresztül lehessen a leghatékonyabban véghez vinni”.

Újgazdagok verték fel az árát az elmúlt évek egyik legjobb befektetésének

Hungarikum-gyártó akadémia

Az akadémia előadói között ott van:

Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója, Heller Gábor, a Bónusz Brigád társalapítója, Vízy András kommunikációs szakember, korábbi műsorvezető, az alkoholfogyasztásra buzdító és a szexista vicceket meg nem vető oldal, a Tibi atya egyik alapítója, Tóth Máté, valamint Gattyán György és Huszár Viktor alapítók is részt vesznek az oktatásban.

Azt is írják, az Akadémia egyik célja, hogy „újabb Hungarikumok szülessenek”.

Gattyán párt- és üzlettársa

Huszár és Gattyán a Teqball nevű asztali focijáték alapítói, régi üzlettársak. A Gattyán által elindított Megoldás Mozgalom nevű pártnak ma Huszár az elnöke, Gattyántól vette át a legutóbbi választásokon kétharmadra hajtó, de végül 1 százalékot elérő párt vezetését.

Gattyán amúgy nemrég szállt ki a felsőoktatásból, amikor túladott az addig az érdekeltségébe tartozó Kodolányi János Főiskolán.

The post Egymilliárdot oszt ki Gattyán, Tibi atyát és Bojár Gábort is meghívta appeared first on Forbes.hu.