:

Történelmet írt India: ők az elsők a Hold déli sarkánál

Történelmet írt India: ők az elsők a Hold déli sarkánál

India történelmet írt: ők lettek a negyedik nemzet, akik leszálltak a Holdra és az elsők, akik ezt az égitest déli sarkának közelében tették – írja az IFLScience.

A Chandrayaan-3 űrszondát idén július 14-én bocsátották fel és augusztus 5-én állt Hold körüli pályára, ma pedig sikeresen landolt a Vikram nevű leszállóegység az égitest felszínén. Ezzel véghez vitték azt, amibe Oroszország belebukott, ugyanis ugyanez volt a célja a Luna-25 űrszonda küldetésének is, amely nem rég zuhant le.

Az indiai eszközök feladata ettől kezdve az lesz, hogy meghatározzák a Hold felszínének összetételét, illetve azt, hogy mennyi jég található a talajban. A leszállás sikeres végrehajtásával még nem értek véget a kihívások az indiai holdprogram számára, ugyanis a napfény hiánya, a szélsőségesen alacsony hőmérsékletek, illetve a barátságtalan terep megnehezítik a munkát.

Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) csapatának tagjai ennek ellenére lelkesek, és készek szembenézni a kihívásokkal.

Kapcsolódó Oroszország bebizonyította: már az űrben sem úr Oroszország közel fél évszázad után indított ismét missziót a Holdhoz, csakhogy a küldetés kudarcba fulladt, az űreszköz megsemmisült.

The post Történelmet írt India: ők az elsők a Hold déli sarkánál first appeared on 24.hu.