:
Breaking News

Napelemek: talán sohasem térülnek meg a beruházások

Visszamenőleg a régebbi napelemes rendszereket is havi elszámolásba tennék át, ez pedig gyakorlatilag ellehetetleníti a beruházás megtérülését azok számára, akik a 8-10 évre tervezett megtérüléssel számoltak a telepítéskor.

Soha nem fog megtérülni a napelemes beruházása azoknak, akik 8-10 évre terveztek ezzel, de visszamenőleg megtagadják tőlük az éves szaldóelszámolást és havi elszámolásra állítják át őket – mondta az RTL-nek Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter a hétvégén jelentette be a napelemes rendszerek változásait. Ezek között nemcsak az szerepel, hogy hol és mikortól lehet újra ilyeneket telepíteni, hanem az is, hogy

januártól nem csak a 2024-től telepítettek esetében, hanem visszamenőleg a korábbi rendszereknél is megszűnik az éves szaldóelszámolás, ezeket is havi elszámolásra állítják át.

Több ebből Így néz ki Trump börtönfotója Prigozsin még reménykedett, hogy a lojalitása elég lesz

A szövetség szerint az EU nem azt várta el, hogy a már meglévő rendszerek esetében a kormány visszamenőlegesen nyúljon bele a rendszerbe és szüntesse meg az előnyös éves elszámolást.

A havi elszámolási rendszerre való átváltás azt jelenti, hogy a változtatás után soha nem fog megtérülni a napelemes beruházás. Ezek a rendszerek 8-10 éves megtérülési idővel lettek létrehozva, de ez nem fog megvalósulni.

Akiknek tavaly október 31-ig sikerült beadniuk az igénylésüket, élvezhették az éves elszámolás előnyét, vagyis télen, amikor lényegesen kevesebbet termel a napelem-rendszer, de a fűtés miatt nagyobb a fogyasztás, kivehettek annyi energiát a rendszerből, amennyit betápláltak.

Nincsen olyan uniós rendelkezés, ami tiltaná azt, hogy visszamenőleg ne lehetne megadni ezt a szaldós éves elszámolást – emelte ki Szilágyi László, a szövetség alelnöke egy Facebook-videóban.

The post Napelemek: talán sohasem térülnek meg a beruházások appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés