:
Breaking News

Nyugdíj: lesz-e egyáltalán novemberben emelés?

Nyugdíj: lesz-e egyáltalán novemberben emelés?

Csak szeptemberben derül ki, valóban érkezik-e a nyugdíj korrekciós emelése.

„Noha több portálon tényként jelent meg, hogy a nyugdíjasok novemberben legalább két és fél százalékos korrekciót kapnak, a valóságban az, hogy lesz-e kiegészítő emelés, és ha igen, milyen mértékben, csak szeptember közepén-végén dől majd el” – nyilatkozta a Népszavának Farkas András nyugdíjszakértő.

Több ebből Nyugdíj: lesz-e egyáltalán novemberben emelés? Megugrott a forint, csak nem a jó irányba

Többen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter augusztus 26-i előadására – melyben a miniszter szerint 17,5-17,7 százalék között várható az éves infláció – hivatkozva írták az emelés tényét és mértékét, Farkas azonban felhívta a figyelmet: a valós emelés tényét csak szeptember 8-án fogjuk megtudni.

A Központi Statisztikai Hivatal ekkor publikálja az augusztusi inflációról szóló gyorstájékoztatót, amiben az általános- és nyugdíjas infláció mértékéről is szó lesz.

A nyujgdíjtörvény (Tny.) szerint a korrekció akkor illeti meg az ellátmányt kapó szépkorúakat, ha a januári, 15 százalékos emelést legalább 1 százalékponttal meghaladja az éves infláció várható mértéke.

Szinte biztos, hogy jön, akár még több is lehet

Ugyan Nagy Márton miniszter adatai valóban nem hivatalosak, a januári emelés mértékét szinte biztosan meg fogja haladni az éves infláció várható mértéke. A Magyar Nemzeti Bank 16,5-18,5 százalék között számol; a nyugdíjas infláció ennél pedig minden hónapban magasabb volt, mondja Farkas.

Budapest, 2021. november 12. Parrag Zoltán egyesített kézbesítő átadja a nyugdíjprémiumot Varga Viktornénak Budapesten 2021. november 12-én. MTI/Illyés Tibor

A nyugdíjszakértő kiemelte, hogy ha ez szeptemberben – és várhatóan az év hátralévő részében – is így marad, akkor azt kell figyelembe venni. A nyugdíjas infláció a trend alapján elérheti a 18-18,5 százalékot is, így

az emelés mértéke meghaladhatja az általános éves infláció szerinti 2,5-2,7 százalékos emelést, akár 3-3,5 százalék is érkezhet novemberben.

The post Nyugdíj: lesz-e egyáltalán novemberben emelés? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés