:

Halláskárosodást okoztak a füldugói, történelmi bírságot kapott a cég

Eltitkolta a teszteredményeket, most brutális összeget kell fizetnie a vállalatnak.

Több mint 260 ezer felperessel egyezett meg az Egyesült Államokban a 3M. Az amerikai ipari konglomerátumot az államok katonái perelték, miután a füldugóik miatt halláskárosodást szenvedtek, írja a Reuters.

A vállalatnak 6,01 milliárd dollárt, azaz közel 2 125 milliárd forintot kell fizetnie az USA történetének legnagyobb tömeges kártérítési perében.

A 3M többször sikertelenül próbálta a csődbíróság felé terelni az ügyet, remélve ezzel a felelősségének – és a fizetendő bírság mértékének – csökkentését. Még így is „olcsón” megúszták: több elemző közel 10 milliárd dollárra is becsülte a várható bírságot.

Több ebből Lepipálja a nyugdíjkasszákat az egészségpénztár, erre költenek a magyarok Halláskárosodást okoztak a füldugói, történelmi bírságot kapott a cég

Teszteredményeket titkoltak, megfizettek érte

A per a vállalat Combat Arms füldugókat érintette, amit a 3M 2008-ban felvásárolt leányvállalata, az Aearo Technologies gyártott. A füldugókat az amerikai katonai kiképzéseken és bevetéseken használták 2003 és 2015 között, köztük Afganisztánban és Irakban is.

A per szerint a vállalat eltitkolta a tervezési hibákat, hamisította a teszteredményeket és nem adott utasítást a füldugók megfelelő használatára vonatkozóan, ami halláskárosodáshoz vezetett. A vállalatot tömegével perelték volt és jelenlegi katonák: az ügyek csúcspontján az összes szövetségi bírósági ügy mintegy 30 százalékát tették ki országszerte a perek. A per floridai egyesítése előtt 16 kerestetet tárgyalt a bíróság, ebből 10-et veszített a 3M, 265 millió dollárt fizetve 13 személynek.

A perek következtében a 3M leányvállalata, az Aearo 2022-ben kezdeményezte a csődeljárást.

The post Halláskárosodást okoztak a füldugói, történelmi bírságot kapott a cég appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés