Az Oktogon egyik társasházában pénzügyi probléma ütötte fel a fejét. Fel kellett volna újítani az omladozó lépcsőházat, de a főként idősek alkotta lakóközösség nem tudta összegyűjteni a pénzt a költségekre. A huszonhat éves Matheidesz Réka szokatlan megoldással állt elő: rakassanak óriásplakátot a házra, néhány hónapra mindenki le tud mondani a kilátásáról, cserébe meglesz a pénz a felújításra. Elsőre nem mindenkinek tetszett az ötlet, de végül belementek. Amikor később a tetőt kellett felújítani, már egyből hozzá fordultak. Környezete azóta is kreatív és hatékony megoldásokat vár tőle.

Réka lányos családban nőtt fel, két nagynénje, két lánytestvére van, és ő is lányokat nevel. Édesanyja nyelviskolát alapított, egyik nagynénje kutatóbiológus volt, a másik gyógyszerész. Így ha nem is matriarchátus, de erős és figyelemre méltó nők példái vették körbe egész életében. „Voltak elképzeléseik, és meg is tudták valósítani őket” – mondja Réka.

A maga erősségeire Líbiában kezdett rátalálni. Építész édesapját odavezényelték az akkori egyik magyar nagyvállalattól, így a család négy évet töltött Afrikában. Rékának kilencéves korában kellett megtanulnia először, hogyan érdemes beszélgetni, együttműködni, barátkozni, nehéz helyzeteket kezelni más nációkkal – eleinte angoltudás nélkül. „Tudtam, nagyon keményen kell dolgoznom, hogy behozzam a lemaradást. Ott alakult ki bennem a kitartás és annak gondolata, hogy meddig tart a lehetséges. Kiderült, hogy tovább, mint hinném.”

A háziméhek kipusztulása
A Mome 2013-ban kezdte el a nem hivatalos modellváltást Kopek Gábor rektor kezdeményezésére, és vele apró lépésekben az egyetemi intézményrendszer átalakítását is. Ezekben az években Réka a Mome+ mentorprogram mentora volt, majd a 2020-ban megalakuló pályázati iroda vezetésével is őt bízták meg. Miután megsokszorozta az egyetem pályázatokból származó bevételeit, Kun Zsuzsa távozása után idén márciusban Böszörményi-Nagy Gergely kuratóriumi elnök felkérte vezérigazgatónak öt évre. Úgy érezte, ebben a feladatban összeér minden, amivel eddig foglalkozott, nem gondolkodott sokat, hogy elfogadja-e.

A 2019-ben induló, hivatalos modellváltással az egyetemek költségvetése ugyan megnőtt, de nőttek az elvárások is. A finanszírozás egyik alapja, hogy jelentős mértékben kell forrásokat bevonni pályázatokból, üzleti együttműködésekből. Teljesítményalapon, tizennégy indikátor mentén ítélik oda az állami támogatást, így az egyetemen nemcsak törekvés, de feladat is, hogy az állami források arányát elmozdítsák a jelenlegi hetvenöt százalékról.

A dizájnernek ma már többre van szüksége a művészidentitásnál. Ugyanez igaz a művészeti egyetemre is. Annak versenyképességét nem a nemzetközi rangsorok fogják meghatározni, hanem az, hogy az egyetemi tudás hogyan hasznosul a világban.

A spekulatív dizájn, Réka egyik kedvenc területe, a jövő problémáira keres megoldást. A járműtervező diákok például azon dolgoznak, hogy a jövő közlekedésében hol lesz az autó helye. Egy másik hallgató a leszakadó magyar kistérségek gyógyszerellátását oldaná meg vonaton berendezett gyógyszertárkocsikkal, és van, aki az alföldi Átány települést képzelte el 2050-ben, amikor a háziméhek kipusztulása után már az ausztrál mézhangyák ökoszisztémájára kell hagyatkoznunk. Réka feladata az, hogy ezeknek a megoldásoknak újabb piacokat és partnereket találjon.

Csakhogy az egyetemi modellváltás szónak erős politikai töltete van. Részben mert a vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiba nem egyszer kormányközeli üzletemberek (mint a Mol-vezér Hernádi Zsolt a Corvinuson) vagy egyenesen kormánytagok ültek, míg az EU felszólítására le nem mondtak tisztségükről. De azért is, mert a modellváltás folyamatát olykor érdemi egyeztetés nélkül, erőltetett menetben valósították meg, mint a Színművészeti esetében.
A Momén azonban nem keltett nagy hullámokat az új működés, és Réka szerint sok jó változást is hozott. Az egyetemi dolgozók bérfejlesztésére és az ösztöndíjakra csaknem négymilliárd forintot költöttek 2022-ben. Ez a két tétel együtt több, mint az egyetem korábbi teljes költségvetése.

„Én az építkezésoldalával foglalkozom – mondja Réka, mit gondol a modellváltás politikai színezetéről. – Ami a Momén történik, megfelel a nemzetközi trendeknek, az útkereséssel együtt. Míg több száz éve az egyetemeket szerzetesi léthez hasonló befelé fordulás jellemezte, ma sokkal nyitottabb modell felé haladunk. Szerintem az az egyetem, amivé válunk, jobban passzol ahhoz, amire ennek a generációnak szüksége van. Ezt a nyitást nem lehet zökkenőmentesen áthidalni, de ez a szép benne.”

Európa előtt
Nem tudja megmondani, hogy közgázdiplomával, ígéretes tanácsadói karrierrel mikor lett fontos neki a dizájn, de az irodája falán lógó Fátyol Viola-fotók és különleges ruhája alapján ma már egyértelműen az. Ragadt rá valami édesapja építészeti tudásából, szereti a szép dolgokat, és a külföldi nyaralásokon általában órákig bolyong a bolhapiacokon. De szerinte ő sosem csak dizájnnal foglalkozott. „Mindig az érdekelt, hogy lehet lebontani az elszigetelt világok közötti falakat, mi történik, ha összekapcsolunk több, addig egymástól távol levő területet.”

Huszonévesen a Kulturális és Oktatási Minisztériumban, majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél dolgozott, ahol a küszöbön lévő uniós csatlakozáshoz alakították ki a pályázati és intézményi struktúrát egy néhány tíz fős fiatal, nemzetközi közegben edződött csapattal. Rendszert kellett kitalálni arra, hogy ki, mire és hogyan pályázhat, hogyan költheti el a pénzt, hogyan számol el vele, milyen stratégiai célok élveznek elsőbbséget, és ezeket miként érdemes megvalósítani. Mint főosztályvezető-helyettes már nemcsak stratégának, hanem főnöknek is kellett lennie, úgy érezte, erre alig harmincévesen még nem elég érett. Megvárta a csatlakozást, majd felmondott.

Matheidesz Réka idén először szerepelt a legbefolyásosabb magyar nők Forbes-listáján, a Kultúra kategória 8. helyén.

Szívességbank
Mosshammer Kinga, Mátrai Krisztina és Pallai Bernadett nem sokkal korábban végeztek a Mome divattervező szakán, amikor összesodorta őket egy házibuli Rékával. Arról beszélgettek, hogy külföldön mennyivel jobban odafigyel a szakma a pályakezdők láthatóságára, és hogy milyen sokat segít az érvényesülésben a rendszeres helyi dizájnvásár. Olyan lelkesedéssel, ami csak házibulis beszélgetéseken tud előfordulni, elhatározták, hogy csinálnak egy minőségi művészeti piacot itthon. De a másnap itt nem a kijózanító realitást hozta el, hanem a megvalósítás első napját.

Az első Wampot két hónap alatt hozták tető alá 2006-ban. A Gödör (ma már Akvárium és Fröccsterasz) előtti promenádon úgy negyven magyar tervező állt portékájával a vásárlók elé. Olyan időben, amikor még nem botlottunk hétvégente minden belvárosi park mellett kézműves vásárokba. Amikor a művészek kissé lenézték az üzletet, az üzlet pedig a művészeket, szereplőik egymástól független buborékokban léteztek.

„A legnagyobb erőforrás, amit kaptunk, a benne részt vevő emberek lelkesedése volt. Sokszor ingyenmunkával, eleinte egy nagy szívességbankként működött az egész” – emlékszik vissza Réka. Az első évben még nem hagyta ott a tanácsadói projektjeit, egy hét Brüsszel, egy hét Románia, egy hét Wamp – ilyesmi volt a menetrend. De aztán egyre nőtt a networkbe bevont tervezők száma, és 2008-ban, két évvel az indulás után összehozták az első holland–magyar Wamp Fesztivált, később a finnt és a visegrádit is. Ezután a nemzetközi terjeszkedés lett a cél, amihez már tőke is kellett.

Gerendai Károly ismerte és látogatta is a Wampot, majd 2012-ben befektetőnek is beszállt. Csatlakozásával és több tízmillió forint friss forrással tematikus vásárokat, nemzetközi spinoffokat szerettek volna rendezni, és Budapesten a havinál gyakoribb vásárt. „Nem nagy üzletnek, de fontosnak és jónak tekintettem már az elején – mondja. – Réka okos és rátermett volt a feladatra, olyan valaki, aki megálmodni és megvalósítani is tud.”

A nemzetköziesítés túl nagy falatnak bizonyult, a válságból kilábaló világpiacon kétszer olyan nehéz volt talpon maradni. És bár a Wamp műfajt teremtett, legfontosabb szerepe mégis az volt, hogy segített a tervezőket művészből üzleti szereplőkké, iparművészből dizájnerekké formálni. A kiállítók száma hét év alatt ötszázra nőtt, Rékát az EY 2009-ben az Év Üzletembere díj egyik kategóriájában díjazta, de a Wamp jelentős profitot sosem termelt.

Réka második kislányának megszületése után több időt és energiát akart a családjára fordítani. Gerendai 2014-ben kivásárolta az alapítók tulajdonrészét a Vasárnap Kft.-ből. „Nagy lett a konkurencia – mondja –, és az online vásárlás alaposan átalakította a szokásokat, ezért azt a reményemet, hogy a Wamp látványosan tovább fejlődhet, már kicsit elengedtem. De társadalmi vállalkozás vonatkozása máig jelentős.”

A gerilla művészetszervezést Réka nem engedte el. A Pasaréti téren megvett egy apró kápolnát, ahol kiállításokat, összejöveteleket szervez. Az érdekli, hogy a nagy, hivatalos intézményeken kívül milyen terei lehetnek a művészetnek. Megszólíthat-e ugyanúgy egy kirakat, egy virágbolt, egy kápolna vagy egy kis lakás, mint egy múzeum, ha természetes lelőhelyükön kívül találod meg az alkotásokat, installációkat? De ezzel már nem ég ezer fokon, elvégre az a cél, hogy ne nőjön nagyra.

Fantasztikus dolog ismerősökbe botlani a Forbes hasábjain! Matheidesz Réka ilyen, hiszen az általam társalapított és vezetett MVÜK onlyCEO Klubnak is lelkes tagja. Valamelyest látom a tevékenységét, de arról sejtelmem sem volt, hogy mennyi minden kötődött-kötődik a nevéhez. Riszpekt! Amellett pedig, hogy a Momét mindenki nézze, hálás is vagyok neki. A tőle hallott spekulatív dizájn kifejezésbe – és a mögötte meghúzódó gondolkodásba – egyenesen beleszerettem.

The post A lehetséges tovább tart, mint hinném appeared first on Forbes.hu.