:

Orbán Viktor felkeltette Elon Musk érdeklődését

Orbán Viktor felkeltette Elon Musk érdeklődését

Orbán Viktor interjút adott a Karmelitában Tucker Carlsonnak. A Fox Newstól idén tavasszal menesztett, jobboldali műsorvezető a hétvégén a Libri többségi tulajdonosaként számon tartott MCC vendégeként tartott előadást a Millenáris Parkban, ahol már belengette, hogy legújabb Orbán-interjúja jövő héten jelenik meg.

Az interjú során szó esett az orosz-ukrán háborúról, amelynek kapcsán a magyar miniszterelnök azt mondta, lehetetlen, hogy az ukránok nyernek. Emellett persze a nemrégiben 200 ezer dolláros óvadék ellenében szabadult Donald Trump is szóba került, akit Orbán az ellene felhozott vádak ellenére is támogat, sőt odáig ment, hogy vissza kéne hívni, mert „csakis ő mentheti meg a nyugati világot.”

Az interjú a Twitter, frissebb nevén X tulajdonosát, Elon Muskot is megmozgatta. A dél-afrikai származású milliárdost Magyarország családpolitikája fogta meg a beszélgetésben, ami nem meglepő, hiszen Musk maga 10 gyermek édesapja. A félórás interjúhoz Musk az alábbi kommentárt fűzte:

Nagyon érdekes. Magyarország keményen próbálja kezelni a reprodukciós ráta problémáját.

The post Orbán Viktor felkeltette Elon Musk érdeklődését first appeared on 24.hu.