Adott egy gyönyörű villa vastag falakkal, klasszikus oszlopokkal, fa spalettákkal, háború előtti cserepekkel, kőlapokkal. Ha igaz, valamikor 1929-ben épülhetett. Annyi bizonyos, hogy 1926-ban, amikor a 71-es főutat építették, készült egy fotó a hegyoldalról, és csak a szomszédos villa állt itt, ez az épület még nem.

A terület egyébként egy bizonyos Virius Vince tulajdona volt, akiről a későbbi fürdőtelep is a nevét kapta. Ő először írnok, tiszttartó, majd jószágigazgató lett egy osztrák tábornok lesencetomaji birtokán, majd megvásárolta a szepezdi erdő melletti területet. Itt a filoxéravész után új fajokkal telepítette be a szőlőültetvényeket, később saját költségén hajókikötőt (1912) és vasúti megállót (1913) is kialakított. A terület egy részét parcellázta, és eladta főként városi értelmiségi vásárlóinak, és ők aztán nyaralókat, villákat építettek maguknak. Az épület tehát az 1920-as évek közepén még nem állt, 1935-ből viszont ismerünk egy hirdetést a Magyar Hírlapból, amiben mint penziót hirdetik, és ismert egy fotó is, amin a Mária-Villa név olvasható. A második világháború után aztán új tulajdonosai lettek, később ismét, mindez átépítésekkel is együtt járt. Harmadik tulajdonosa egy olyan mecénás volt, aki sok színésszel jóban volt, és a szepezdi nyaraló állítólag színészbuliknak is helyet adott.

Mai tulajdonosai három évvel ezelőtt vásárolták meg, hogy itt lakjanak, és szállást is kínáljanak – mintha a barátaikat látnák vendégül (a francia név jelentése az, hogy barátokkal). Karikás Péter és felesége, Krisztina sok évet töltöttek el a trénerszakmában, majd eldöntötték, hogy valami másba kezdenek. „Olyan épületet kerestünk, aminek története, szelleme, lelke van” – mondják. A szakma nem volt teljesen idegen tőlük, a család több tagja dolgozott a szállodaiparban – Péter apja egy egyszerűbb hotelt is vezetett húsz éven át –, de érezték, hogy itt más szintet szeretnének nyújtani. A recept: régi épület korhű bútorokkal, némi kortárs művészettel keresztezve, rendezett kerttel és a tóra néző terasszal.

Egy éve nyitottak, azóta csatlakoztak a Stílusos Vidéki Szállodák szűk közösségéhez is. Esténként kisebb csoportoknak borvacsorákat tartanak, a reggelihez maguk készítette lekvárokat, süteményeket is felszolgálnak, a kávé pedig olyan, mint egy újhullámos kávézóban.

A felkészülést komolyan vették, Kriszta még szakácsiskolába is beiratkozott, és mindketten elvégeztek egy baristatanfolyamot, hogy a reggeli kávé valóban emlékezetes maradjon. „Kriszta tényleg ügyes ebben – mondja Péter. – Én csak lelkes vagyok.”

Szobák
Sophie Marceau, Louis de Funès, Jean-Paul Belmondo: talán az egykori színészbulikra is utalva mind a hat vendégszoba egyedi karaktert kapott, és francia színészek nevét viseli. Sőt, a szobák ajtaját az ő aláírásuk díszíti – természetesen ezt sem a nem létező franciaszínész-aláírásboltban vették, hanem külön nekik gyártották. A szobaárak nyáron hetvenezer forinttól indulnak éjszakánként.

Finom részletek
A kortárs műalkotások, bevállalós dekorációk és tárgyak jó elegyet alkotnak a régi tárgyakkal. Utóbbiak dominálnak, de mégsem érezzük magunkat múzeumban. Mindemellett a szemfüles szemlélő olyan részleteket figyelhet meg, mint az eredeti, szépen felújított kőlapok vagy kedvencem, a – sajnos nem használt – étellift. Így könnyű magunkat beleképzelni, milyen lehetett itt mondjuk az 1930-as években nyaralni. Az enteriőr részleteit Wein Krisztina és Lukács Julianna lakberendezők találták ki, és vetették papírra.

Tetőtér
A vendégszobák fele a tetőtérben van – ez az egyetlen komolyabb alaprajzi változás az eredeti épülethez képest, itt korábban nem voltak szobák. A gerendákat megtisztították, szerették volna láthatóvá tenni őket. A berendezés a tetőtérben is kerüli a túlzásokat. „Az öncélú luxust el akartuk kerülni” – mondják a tulajdonosok.

A kert
Amikor az új tulajdonosok megvették a házat, nem volt körülötte más, csak néhány ősfa. Azóta a kertet rendezték, és tájépítészek segítségével kiválasztották azokat a növénytársulásokat, amelyek jól érzik magukat a százéves tölgyek alatt: tájidegen tuja náluk biztosan nem lesz, cserébe van hortenzia, tiszafa, babérmeggy, páfrány.

A terasz
A betonlapokat lecsiszolták és impregnálták, az oszlopokat lefestették, de itt szinte minden olyan, mint sok évtizede. „Kiléptünk ide, és eldőlt, hogy megvesszük. Alibiből azért elmentünk megnézni a strandot” – meséli Kriszta arról, hogy milyen volt az első pillanat itt. Ezt tökéletesen értem is.

The post Bent vagyunk! Villa Chez les Amis appeared first on Forbes.hu.