:

Iványi Orsolya

Amikor két éve megkérdeztelek mint menopauza-influenszert, azt mesélted, hogy abbahagyod a hormonterápiát. Hogy bírod?
Amikor először lejöttem róla, egyből visszatértek a tüneteim: szorongás és húgyúti diszkomfortérzet. Épp Magyarországon voltam, több nyilvános szereplésem volt, két napig bírtam plusz hormon nélkül, nyilván a stressz is nagy volt, az mindent felerősít. Így végigszedtem egy hónapot megint, majd mikor nyár elején újra abbahagytam, érdekes módon már nem jöttek vissza az erős tünetek.


Talán mert nyugisabb volt minden. Agyi köd (amikor kihagy az agyad, és azt hiszed, korai demencia, de csak átmeneti jelenség), fülcsengés, arcpirulás van, de ezekkel együtt tudok élni. Három hónap kiürülés után látom majd, hogyan állnak a hormonjaim, menstruálok-e még, és alacsony-e a tesztoszteronszintem, mint tavaly.


Az miért baj egy nőnél?
A női test ugyanúgy termel tesztoszteront, mint a férfi, és amikor változik a szintje, az hat a testre. Ez elhanyagolt terület, a fiziológiai, klinikai és terápiás vonatkozásait még mindig alig kutatják a nőknél, ezért az új könyvemben is vagy tíz oldalt szentelek neki. (A Mindent a változókorról ősszel jelenik meg.) Jelenleg tesztoszteront kizárólag alacsony libidóra írnak fel Magyarországon. Nos, ennek megfeleltem, ahogy egyébként az ötven feletti nők fele is, de mivel itthon nincs nőknek kifejlesztett tesztoszteron (egy van a világon, Ausztráliában), egy férfiaknak jóváhagyott készítményt használhatunk módosított dózissal.


A nőknél abban lehet még szerepe, hogy mennyire tudunk izmokat építeni, milyen a hangulatunk, mennyi energiánk, lendületünk van – erre is rengetegen panaszkodnak. És hiába számol be sok nő pozitívumokról, ahogy én is, ha nincs mögötte kutatás és konszenzus, az orvos erre nem írhatja fel. Bizonyos értelemben magamon is kísérletezem, hogy aztán a közösségemnek továbbadjam az információt.


Nincsenek kellemetlen mellék­hatásai?
Ha betartod az előírt mennyiséget, nem lesz se hangmélyülés, se szőrösödés. Én egy éve használom, és nincs ilyen. Épp csak egy borsónyit kenek magamra kétnaponta.


Régóta Olaszországban élsz. Ott hogyan élik meg a nők a változókort vagy a nőiségüket negyven-ötven fölött?
Odafigyelnek magukra. Kevesebb elhízott nőt látok, sőt a konditeremben, ahová járok, én vagyok a legfiatalabb. Négy titok van: alvás, táplálkozás, stresszmentesítés, sport. Ezenkívül no alkohol és dohányzás. Akikkel beszélgettem, azok átalakították az étrendjüket, ha tudják, hogy este vacsora van, nem ebédelnek.


Én is tudományosan étkezem Lisa Mosconi agykutató könyve alapján, mert a demencia nálam nagy mumus. Számolom, hogy heti hányszor kell ennem kagylót és milyen típusút, ugyanígy a halakkal, és inkább az ebéd a hangsúlyos. Az agy kedvence a kaviár! Szeretem a sütit és a kólát is, de számolom, hogy hányszor fér bele. Egyszerű: ha negyven felett ugyanúgy eszel, és ugyanannyit sportolsz, mint korábban, akkor hízni fogsz. Ez nemcsak a külsőd miatt fontos, hanem mert ebben a korban a vezető női halálok a szívbetegség. Nem a mellrák.

The post Iványi Orsolya appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés