:

A nőket veszi célba a Honor új csodatelefonja

A nőket veszi célba a Honor új csodatelefonja

Kezdetét vette Berlinben a 2023-as IFA, Európa legnagyobb kütyüexpója, ahol ugyan kissé langyos a felhozatal az újdonságokat illetően, de az esemény nyitóelőadását tartó Honor – más nagy gyártókkal ellentétben – a már korábban bemutatott termékei mellé hozott újdonságot is, méghozzá egy koncepciótelefon, a Honor V Purse képében. Az egyelőre csak mutatóba készült mobil egy újabb hajlítható kijelzős készülék, ami nagyban hasonlít a Huawei – a vállalat egykori anyacége – Mate X nevű telefonjára.

A V Purse különlegessége, hogy a hajlítható kijelző egyben külső burkolat is, és ezt kinyitva kap a felhasználó egy kisebb táblagépet. Az ismerős kialakítást nemcsak az teszi egyedivé, hogy becsukva a készülék mindössze 9 milliméter vastag, de a Honor kifejezetten a nőket célozza ezzel a – még fejlesztés alatt álló – termékkel, nem véletlenül lett a neve V Purse, ami ugye utalás a vállra akasztható táskákra.

Birkás Péter / 24.hu

Bezárt állapotban a készülék bal szélén van egy képernyő nélküli sáv, amin többek között a kamerák kaptak helyet, illetve két csat, amihez pánt csatlakoztatható, így a telefon lényegében kiegészítőként hordható, akár egy táska.

A nőket célzó kialakítás ezze persze még nem ért véget. Egyrészt a telefon fejlesztésében részt vesznek jelentős divatmárkák, másrészt a külső kijelző mindenféle mintákat jeleníthet meg, amik a használat vagy a mozgás függvényében változnak.

A cég saját bevallása szerint a koncepció lényege, hogy az elektronikus eszközöket a fogyasztói cikkek új kategóriájaként értelmezi, az okostelefont úgynevezett „figitális” kellékké alakítja, aminek alapja a személyre szabható, mindig látható kijelzőbeállítás, aminek segítségével kézitáskává alakul a készülék, valamint olyan dizájnelemek, mint a láncok, tollak vagy rojtok, amik az okostelefon mozgásával együtt mozdulnak.

A „figitális” a fizikai és a digitális szavak összekapcsolódásából született. Lényege, hogy a készülék nemcsak digitálisan, de fizikailag is hozzáad a felhasználói élményhez. A koncepciómobil kompatibilis több lecserélhető pánttal és lánccal, amik a zsanérra helyezve teszik lehetővé azt, hogy az okostelefont úgy viseljék, mint egy kézi táskát.

Hogy ez a koncepció mennyire lesz sikeres, azt most még nehéz lenne megmondani, hiszen csak koncepcióról beszélünk, a V Purse-ből kereskedelmi forgalomba kerülő termék leghamarabb 2024-ben lehet, az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a kínai gyártó legalább igyekszik kicsit felkavarni az okostelefonok (és azon belül az egyre kevésbé izgalmas hajlítható kijelzős készülékek) nem túl izgalmas állóvizét.

A Honor emellett nem tudta legyőzni a kísértést, és a mobilgyártók szájából mindig nevetségesen hangzó fenntarthatóságot is zászlajára tűzte. Ez a V Purse esetében azt jelenti, hogy a gyártó állítása szerint a mobil fenntartható módon beszerzett anyagokat tartalmaz – például vegán bőrt a pántjaihoz –, a készülék személyre szabható kijelzője pedig bármilyen öltözethez igazítható. Utóbbi a Honor szerint segítheti a fogyasztókat abban, hogy kevesebbet költsenek a gyorsan cserélődő ruhatárukra.

És most jön a legjobb rész: a gyártó elmondása szerint a V Purse segít a divatvilágnak befogadni új technológiákat annak érdekében, hogy a fogyasztókat kevesebb vásárlásra és a ruhák hosszabb használatára bátorítsa. Utóbbi még a legnagyobb jóindulattal is elég erős greenwashingnak érződik egy olyan cégtől, ami lényegében negyedévente dob piacra százezrekbe kerülő készülékeket, sokszor minimális változásokkal.

The post A nőket veszi célba a Honor új csodatelefonja first appeared on 24.hu.