Áttetsző leplek, rajtuk torz férfiaktok, hatalmas festményeken arc nélküli emberalakok, amik néha az ikertornyokból zuhannak lefele, míg máskor mennybemenetel közben látjuk őket. Megnéztük a Kiscelli Múzeum templomterében berendezett Reigl Judit-kiállítást, amit a száz éve született és 2020-ban elhunyt művész figuratív alkotásaiból rendeztek. Reigl Judit 1950-ben emigrált Párizsba, és ugyanabban a pajtából kialakított műteremben élt és alkotott ötven éven át, ahová először megérkezett.

„Judit egyszer eljött ide megnézni egy kiállítást, és amikor bevezették a templomtérbe, azonnal azt mondta: itt tudná elképzelni a hatalmas leplekre készült festményeit” – meséli Cserba Júlia kurátor. Emiatt merült fel benne és Gát János kurátortársában, hogy Reigl Judit festőművész figuratív alkotásaiból születése századik évfordulóján éppen a Kiscelli Múzeumban rendezzenek kiállítást.

Állsz a lenyűgöző templomtérben, a falakon óriási emberalakos festmények, középen leplek, amelyekről mintha a mennybe igyekeznének az emberalakok. Arcuk nincs, magunkat, egymás láthatjuk bennük. A hatalmas férfiaktok közt itt-ott, de tényleg csak elvétve fel-felbukkan egy-egy női vagy gyermektest is. Olyan hosszan el lehet időzni a lenyűgöző festmények közt, vagy megnézni a hátsó traktusban berendezett kis helyiségben a rövidfilmet Reigl Judit műterméről, hogy az ember észre sem veszi: gyorsan eltelik egy-másfél óra.

Olyan sem volt még, hogy kedvesen és udvariasan kikísértek a teremőrök a hat órai zárás után pár perccel, majd utánam kulcsra zárták egy múzeum ajtaját.

+ 5 kép a galériában + 5 kép a galériában Képek a Kiscelli kiállításáról (8 kép)

Szakrális tér, ihlet a Sixtus-kápolnából

Míg a berlini Neue Nationalgalerie aktuális kiállítása a művész legismertebb alkotói korszakát, az 1950-es és az 1980-as évek közötti festményeit mutatja be, a budapesti Szépművészetiben pedig éppen Reigl Judit munkásságának első és utolsó éveiből lehet látni egy válogatást, a Kiscelliben azt nézheti meg a látogató, hogy milyen jelentős helyet foglal el Reigl Judit életművében az emberábrázolás.

„Ez a három kiállítás szinte a teljes életművet kirajzolja” – mondja Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője. Szerinte kuriózum, hogy a Szépművészetiben egy darabig egy időben volt látható Judit kései, emlékezetből rajzolt sorozata, benne felismerhető Magányos cédrus-motívumokkal, valamint a Csontváry-tárlat. Amikor ugyanis Reigl Judit még a Képzőművészeti Főiskolára járt, a háború alatt elázott Csontváry-festményeket a hallgatók segítettek restaurálni, és egyesek csak úgy emlegették őket: „a bolond festő bolond követői”.

„Közben Berlinben a leghíresebb képeit lehet megnézni az ottani kiállításon, olyanokat, amikből például a Tate Modern, a Pompidou vagy a Met is őriz az állandó gyűjteményében néhányat. Ezek is erős gesztusokkal festett képek, ahogyan a Kiscelliben kiállított emberalakok is” – mondja Topor Tünde, aki szerint a szakrális templomtérben különösen lenyűgözők a római Sixtus-kápolnában ihletett torzófestmények. „Nem csoda, hogy Judit azonnal azt mondta, itt tudja elképzelni a hatalmas lepleket.”

A hetven évig Franciaországban alkotó festő életében ugyan nem valósult meg a kívánsága, ám halála után mintegy három évvel a hagyatékát őrző párizsi Fonds de dotation Judit Reigl Budapestre hozta a különleges, impresszív tárlatot. (A másik két kurátor a művész hagyatékát gondozó alapítványban szintén szerepet vállaló Gát János író és galériatulajdonos, akivel Reigl régóta barátságot ápolt, valamint a Kiscelli részéről Róka Enikő.) 

Vagy mondjuk szebben: elengedjük

Az éppen száz éve, 1923-ban született Reigl Judit a korszak legelismertebb mesterének, Szőnyi Istvánnak volt a tanítványa. Csakhogy nem akarta az aktuális politikai vezéreket festeni, ezért 1950-ben inkább megszökött a zöldhatáron át Párizsba. „Nyolc sikertelen kísérlet után kilencedikre sikerült. A határ két oldala között húzódó senkiföldjét aláaknázott sáv választotta el. A sávot mindkét oldalról szögesdrót kerítés zárta le. Egy, a kerítéseken átfektetett létrán kúsztam át a másik oldalra, Ausztriába, és onnan folytattam nagyrész gyalogosan és autóstoppal Németországon és Belgiumon keresztül Párizsba. Szabad akartam lenni, valóban szabad lettem; nem volt se útlevelem, se személyi igazolványom, egy fillérem se, és nem tartoztam egyetlen országhoz sem” – mondta a kilencvenes években egy interjúban éppen Cserba Júliának.

Hamar a szürrealizmus legfelkapottabb festője lett, ám egész életében szerényen élt. Akkor is, amikor már a világ legmenőbb múzeumaiban állították ki a képeit.

A jó élet G. Tóth Ilda 9 perc olvasás

„Híres lettem, mert a fényképezőgép, amit a fejem fölött tartottam, megörökített egy embert, amint éppen lövést kap” – megnéztük a Capa-kiállítást

A magazin G. Tóth Ilda 3 perc olvasás

Ez az ír házaspár alapította a legnagyobb kortárs művészeti díjat Magyarországon, és mostantól gyűjteményt is épít

A Párizstól harminc kilométerre fekvő Marcoussis-ban bérelt mintegy ötven évig egy pajtából átalakított műteremlakást párjával, a szintén festő Betty Andersonnal. Az utcáról nyíló, földszinti alkotótérből meredek létra vezetett fel az emeleti lakrészbe. Betty 2007-ben halt meg, három évvel később Judit is abbahagyta a festést. Aztán 2020-ban egy idősek otthonában, Párizstól nem messze hunyt el.

„Egészen faramuci helyzet, és az élet igazságtalansága, vagy minek nevezzem, hogy Reigl Judit ugyanabban az utcára nyíló nappaliban élte le az életét, mint ahová megérkezett ebből a mi kis csodahazánkból, ahol ezeket a kis csodalényeket, mint Reigl, vagy kit mondjak még, mondjuk Bartók, valahogy elűzzük. Vagy mondjuk szebben: elengedjük” – mondta Alföldi Róbert színész-rendező a Kiscelli Múzeum augusztus végi kiállításmegnyitóján. (A tárlat október 27-ig lesz nyitva.) Aztán a 97 éves Kurtág György zongorázott, Bach és Mozart lassú tételei mellett a festő rajzaihoz írt saját kompozícióit adta elő. Azt mondta, ezeket játszaná Reigl Juditnak is, ha itt lenne.

Egyszerűen csak dolgozott

„Gyakran Bachot hallgatott, szinte táncolt, hatalmas lépésekkel, szökdelésekkel festett, óriási energiával. A szellemi koncentráció közben komoly fizikai munkát végzett” – meséli a művészről Cserba Júlia. Az évtizedek óta Párizsban élő független kurátor és művészeti író Magyar képzőművészek Franciaországban 1903-2005 című interjúkötete készítésénél ismerkedett meg közelebbről Reigl Judittal. Utána baráti kapcsolatba kerültek. Össze is kötötte a festőt a képzőművészeti könyveket kiadó Adam Biróval is, mert Reigl Juditról korábban nem készült monográfia. Pedig festészete már világszerte elismert volt akkoriban.

„Mindenki ismerte, pedig nem járt társaságba, nem ment megnyitókra. Egyszerűen csak dolgozott” – mondja róla Júlia. 2005-ben a Műcsarnokban rendeztek a műveiből egy nagy gyűjteményes kiállítást, ám utána egyetlen magyar múzeum sem érdeklődött az alkotásai iránt. Júlia szerint ez rosszul is esett a művésznek. Ehhez képest olyan rangos közgyűjteményekben találhatók ma már festményei, mint például a párizsi Pompidou Központ, a New York-i Guggenheim Museum és a The Metropolitan Museum of Art vagy a londoni Tate Modern. Az utóbbi mintegy másfél évtizedben az élő magyar művészek közül az ő képeiért fizettek a legtöbbet. A rekordár több mint nyolcszáz millió forint volt.

Az alapítvány most a Kiscelli Múzeumnak ajándékoz egy képet, a Kívül című, 1998-ban készült festmény nagyjából 150-200 ezer eurót ér. Fotó: Sebestyén László

Nem lehet egy vadállatot kényszeríteni

A Kiscelli kiállításán két rövidebb filmrészlet is mutatja Reigl Juditot munka közben. Megrendítő, ahogy alkotás után leül, megpihen, majd újrakezdi a kimerítő gesztusokat. Így, ecset helyett szivaccsal festette például utolsó, Madarak című sorozatát, szintén méretes leplekre.

Mindig sorozatokban gondolkodott. Amikor az absztrakt korszaka után áttért figuratívra, azt nehezen fogadta a kritika. Holott ő nem tett igazán különbséget absztrakció és figuratívitás között. Egyetlen folyamatnak látta életműve egymást követő sorozatainak képeit, és rendszeresen ráfestett korábbi munkáira. Mindig kívül maradt az éppen divatos irányzatokon, ezt meg is indokolta egyszer. „Ez volt a szerencsém, egész életemben képtelen voltam részt venni bármiben is. (…) Nem lehet egy vadállatot arra kényszeríteni, hogy úgy viselkedjen, mintha idomítva lenne.”

1973-ban az Ember-sorozat egyes vásznaira, amiket a Sixtus-kápolna művészete ihletett, hatalmas fátyolszerű lepleket fektetett, és a felületre híg temperát vitt fel. A festék a másik oldalra is átütött, ezért különösen szép, hogy a különleges procedúrával készült alkotások mindkét oldala látható a templomtér mennyezetéről lelógó lepleken. Az emberi torzókban már megjelent némi transzcendens gondolat. „Ezek a testek az égben nem függetlenek a mennybemenetel vagy a feltámadás ikonográfiájától” – mondta róluk egyszer a művész.

Aztán a felfelé emelkedő testek helyett egyszer csak zuhanó alakokat látunk. A 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadás hatására festette ezt a sorozatot. Méghozzá szintén egy-egy korábbi képén alakította át az embereket úgy, hogy fejjel lefelé forduljanak. Később elkészítette ennek a folytatását is. A New York, 2001. szeptember 11-ét követően című sorozatában az alakok ismét emelkednek – jelezve, hogy a halál után a feltámadás következik.

Reigl Judit hatalmas festett leplei a Kiscelli Múzeumban. Fotó: Sebestyén László

Készül az életmű-katalógus

„Majdnem minden képén több réteg van. Amikor visszakapta egy kiállításról, gyakran továbbfestette őket. Így amikor a galériás vissza akarta kérni, már nem volt meg az eredeti festmény” – mondja Cserba Júlia. Ő nemcsak a kiállítás egyik kurátora, de a Reigl-hagyatékot kezelő párizsi alapítvány egyik kuratóriumi tagja is.

A kiállított képek nagyobb része az alapítványtól jött. Amikor Reigl Judit meghalt, csaknem száz alkotás szállt ugyanis a 2014-ben létrehozott Fonds de dotation Judit Reiglre. „Nem volt örököse, nem akarta galériákra bízni a képeket. Azt szerette volna, hogy azok múzeumokba, közgyűjteményekbe, illetve kiállításokra kerüljenek, és az életműve fel legyen dolgozva. Már alapításkor létrehozott egy listát, hogy a műtermében maradt képek közül miket szeretne múzeumoknak adományozni. A képek egy része az alapítvány működéséhez szükséges, ezek közül gyakran kérnek kölcsön kiállításokra, illetve vásárolnak is múzeumok” – mondja Júlia.

Az alapítvány most életmű-katalógust készít, ám Júliáék azzal a nehézséggel küzdenek, hogy egyes hazai magángyűjtők nem működnek együtt ennek összeállításában.

Pedig a művész halála után csak a jogait kezelő alapítvány adhat ki hitelesítő okiratot a képekről, akkor is, ha az eladó még a művész életében vásárolta meg a képet, és most továbbadná. Az alapítvány jogosult engedélyt adni mindenféle reprodukciókra, nyomatokra, sokszorosított másolatokra. Szélsőséges esetben például arra is, ha egy Reigl-képet vászontáskára akarna nyomtatni valaki.

A borítóképen Cserba Júlia kurátor a Kiscelli Múzeum templomterében. Fotó: Sebestyén László

The post „Kis csodahazánkból ezeket a kis csodalényeket, mint Reigl vagy Bartók, valahogy elűzzük” – lebegő torzók, férfiaktok a Kiscelli lenyűgöző kiállításán appeared first on Forbes.hu.