:

A magyarok háromnegyede ébredés után azonnal nyúl a telefonjáért

A magyarok háromnegyede ébredés után azonnal nyúl a telefonjáért

A felnőttek háromnegyede (75%) szerint régen jobb volt a kapcsolatok minősége, mint manapság. Különösen a nők látják úgy, hogy rossz irányba változott a helyzet. A megkérdezettek 18 százaléka szerint nincs különbség a 25 évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva és mindössze 7 százalék mondta azt, hogy ma jobbak az emberi kötődések.

Tízből hat ember (59%) szerint a munka és a magánélet is inkább régen volt egyensúlyban, de sokan (29%) vannak azok is, akik szerint ma a pozitívumok és a negatívumok kiegyenlítik egymást. 12 százalék vallja azt, hogy ma könnyebb megtalálni a harmóniát a munkahelyi feladatok és a privát szféra között, mint régen.

Bár a 18-29 évesek átlag feletti arányban nyilatkoznak úgy, hogy a kapcsolatok minősége, illetve a munka-magánélet egyensúly manapság jobb, összességében ők is az internet előtti állapotokat tartják pozitívabbnak, annak ellenére, hogy szinte meg sem tapasztalták ezt az időszakot.

Rögtön nyúlunk a telefon után

A felmérés szerint a felnőtt magyarok háromnegyede (75%) az ébredéstől számított legfeljebb egy-két órán belül fellép az internetre, 23 százalék szinte abban a pillanatban, hogy kinyitja a szemét, már nyúl is a telefon vagy a laptop után. Minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy online kezdi a napját: a 18-29 évesek 42 százaléka az ébredés első pillanataiban már a képernyőt vizslatja. A 60 év felettiek esetében ezt csak 10 százalék teszi.

JOY

A 18-79 évesek nyolcadát (12%) zavarja, hogy túl sok időt vesz el az életéből a közösségi média használata. Főként a 18-29 éves korosztály érzi úgy, hogy rengeteg időt tölt el a platformokon, míg a 45 év felettiek jelentős része nem gondolkodik ezen és egyáltalán nem követi a social mediára fordított időt.

A magyar felnőttek nyolc százaléka egyáltalán nem használja a közösségi médiát. Sok a passzív user (38%) is, ők kizárólag mások tevékenységét figyelik a neten, nem gyártanak saját tartalmat. A kutatás arra is kíváncsi volt, hogy azok, akik aktívan jelen vannak, miről posztolnak a legszívesebben. A válaszadók két lehetőséget is megjelölhettek.

A legtöbben (27%) azok vannak, akik mások tartalmait osztják meg. A megkérdezettek 15 százaléka a magánéletéről, családjáról, párkapcsolatáról, házi kedvencéről posztol leginkább. Ugyanennyien vannak azok, akik a véleményüknek adnak hangot a netes felületeken. Minden tizedik ember (11%) magáról, az életéről szokott posztolni. Öt százalék számára a szakmai tevékenysége, tanulmányai jelentik a leggyakoribb témát.

A felnőtt magyarok kétharmada (67%) eljátszott már a gondolattal, hogy teljesen elvonuljon a digitális térből és internet nélkül létezzen néhány napnál hosszabb ideig. Tízből négy ember (39%) meg is tette már – főként a férfiak –, és többségük számára pozitív élmény volt. További 28% pedig a jövőben szeretné ezt kipróbálni.

A 18-79 évesek harmada (33%) nem szeretné hosszabb időre maga mögött hagyni az online teret, főképp a 45 év felettiek, valamint az egyedülállók ragaszkodnak az interneteléréshez.

Ismerkedés már a világhálón

A 18-79 éves magyarok többsége (61%) offline módon ismerkedett meg jelenlegi vagy legutóbbi párjával, főként a nők jelezték, hogy nem az interneten keresztül találkoztak partnerükkel. Minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy online ismerkedik, a 18-29 éves korosztályban minden második ember (50%) a neten találta meg partnerét.

Egyáltalán nem lepett meg, hogy a felmérés szerint 75% azonnal a telefonja után nyúl reggel, közben pedig ugyanennyien visszavágynak az internet előtti időkbe. Az a baj, hogy ez az ellentmondás borzasztó belső feszültséghez vezet

– mondta Steigervald Krisztián generációkutató.

A szakértő szerint fontos, hogy ne legyünk túlságosan kemények önmagunkkal.

„Mi vagyunk az első generáció a történelemben, akik a digitális világban élnek. Mi vagyunk az első digitális tinik, digitális középkorúak, digitális nagyszülők. Nincs arra példánk, hogyan lehet ezt jól csinálni, de előbb-utóbb megtanuljuk. Divattá vált, hogy a fiatalokat szapuljuk, amiért ők mindig a telefonjukon lógnak, azonban ez a kritika semmi jóra nem vezet. A változást nem a gyerekeknek kell elhozniuk, hanem az időseknek illene jó példát mutatniuk” – mondta Steigervald Krisztián, aki úgy látja, hogy a 45 feletti korosztály egy része különösen problémás.

Ők azok, akik sokat vannak az online térben, azonban gyakran hiányzik belőlük a tudatosság. Nem követik az internetidejüket, nem ismerik a technikai megoldásokat, amelyekkel – legalább néhány órára – kivonhatnák magukat a digitális világból. „Fontos megérteni, hogy a világ ugyanolyan, mint volt, a digitalizáció csak egy platform. Használjuk belőle azt, ami jó” – tette hozzá a szakértő.

The post A magyarok háromnegyede ébredés után azonnal nyúl a telefonjáért first appeared on 24.hu.