:

A miniszterelnök elárulta, meddig tervez kormányozni

Orbán Viktor arról beszélt a kötcsei pikniken, hogy 2034-ig tervezi a saját kormányzását. A miniszterelnök a 2018-as választások után többször utalt arra nyilvánosan is, hogy 2030-ig tervez, most a 2034-es céldátumot azzal indokolta, hogy a háború és a koronavírus-járvány elvett tőlük négy évet.

Minderről a Telex írt a pikniken részt vevőkre hivatkozva. A zárt körben elhangzott beszédében Orbán arra is kitért, hogy ugyan az elmúlt időszakban csökkent a kormány népszerűsége, de szerinte nem annyira, mint más európai kormányzó pártoké. Példaként Németországot említette, ahol az ellenzéki pártok népszerűsége már nagyobb, mint a kormányzó pártoké. A miniszterelnök a gazdasági nehézségeket jelölte meg a Fidesz népszerűségvesztésének fő okaiként, mint mondta,

„a társadalom nem ehhez szokott hozzá, hanem a folyamatos növekedéshez”.

Ezeket mondta még a miniszterelnök:

tíz év után most csökken először a reálbérek értéke, ám ezzel kapcsolatban optimistán fogalmazott, szerinte év végére megfordul a tendencia, és ismét nőni fognak a reálbéreka Fidesz népszerűsége azért csökkent kisebb mértékben, mint máshol Európában, mert a választóik nemcsak gazdasági, hanem politikai és ideológiai szempontokat is mérlegelnek. Kifejtette, hogy szerinte erős a Fidesz hátországa, a kormányzásuk „nem jár szellemi kiüresedéssel”.Orbán szerint vezető pozíciójukhoz az is hozzájárul, hogy gyenge az ellenzék, valamint állítása szerint nem voltak az embereket érintő megszorítások. Itt azért érdemes felidézni, hogy a választások óta azért jó néhány területen érzékelhették a választók is a gazdasági nehézségeket, ott volt a kata eltörlése, a rezsicsökkentés részleges kivezetése, a családtámogatások szigorítása, a benzinárstop és úgy általában az árstopok kivezetése, megemelték a jövedéki adót, és még számos intézkedést lehetne említeni. Mindezek azonban az elérhető közvélemény-kutatásokban nem jeleztek jelentős népszerűségcsökkenést, írja a Telex.A miniszterelnök komoly veszélyt lát Európa iszlamizációjában, és úgy gondolja, hogy belátható időn belül Nyugatról keresztény közösségek fognak Magyarországra menekülni emiatt.

The post A miniszterelnök elárulta, meddig tervez kormányozni appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés