:

Alaposan ráver az inflációra a Lidl, így lehet keresni a diszkontláncál

Szeptembertől az áruházi és a raktári dolgozók bérét újabb 10 százalékkal emeli a Lidl, ami azt jelenti, hogy 9 hónap alatt a fizikai dolgozók körében 21 és 43 százalék között volt az alapbérek emelkedése.

A piacvezető német diszkontlánc bejelentette, hogy szeptember 1-től újabb, most 10 százalékos béremelést hajt végre, ami azt is jelenti, hogy 2023-ban 63,7 milliárd forintot fordít bérköltségekre így. A cég az évben eddig is több alkalommal emelt, hogy ellensúlyozni tudják a brutális inflációt. A másik ok a szektorban tapasztalható munkaerőhiány, nagy a verseny a dolgozókért.

A bértábla a Lidl-nél

A Lidl dolgozói minden egyes a cégnél eltöltött év után eggyel magasabb bérsávba kerülnek. A mostani emeléssel így októberben – januárhoz képest – minimum 21 százalékkal, de lesz olyan, akinek 43 százalékkal emelkedik az alapbére.

Dolgozók átlagos bruttó bére, 8 órás munkaviszony mellett

Áruházi dolgozó: 452 000–587 000 forint;Fizikai munkások (logisztikai központ): 473 000–764 000;Áruházvezető: 993 000–1 217 000 forint;Területi vezető: 970 000 – 1 570 000 forint.

A diszkontlánc béren kívül is elég erős csomagot ajánl:

a vezetőknek korlátlan gépkocsihasználat, egészségügyi biztosítás,Lidl étkezési utalvány, újdonsült szülőknek baby box, karácsonyi ajándék,iskolakezdési támogatás,nyári táboroztatás, családi napok,munkába bejárás finanszírozása, támogatása.

The post Alaposan ráver az inflációra a Lidl, így lehet keresni a diszkontláncál appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés