:

Idén kérhettek először 1 százalékot és rögtön 191 millió forintot gyűjtöttek

A 2023-as év nagy meglepetése a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány, ők idén gyűjtöttek először, és rögtön a harmadik legnagyobb összeget érték el 191 millió forinttal.

Összesen több, mint 1,8 millió leadott érvényes nyilatkozat érkezett idén a civil szervezetek számára. A tavalyihoz képest kb. 26 százalékkal többen ajánlották fel adójuk 1 százalékát, derül ki a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány) elemzéséből, amelyet a NAV adataiból készített.

Az 1 százalék felajánlás továbbra is a civil szervezetek fontos bevételi forrása Magyarországon, sok szervezet léte múlik azon, hogy a magánszemélyek rendelkeznek-e az adójuk 1 százalékáról. 2023-ban a felajánlások száma mellett a felajánlott összeg is nőtt, így több mint 15 milliárd forint jut el még idén a civil szervezetekhez.

A 2023-as év nagy meglepetése a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány, ők idén gyűjtöttek először, és rögtön a harmadik legnagyobb összeget érték el 191 millió forinttal.

A Partizán egy közéleti-politikai csatorna a YouTube-on, alapító-főszerkesztője Gulyás Márton. „A 2023-as szja 1% gyűjtési adatokat megismerve kijelenthetjük: Magyarország legnagyobb közfinanszírozott médiuma a Partizán. Hihetetlenül büszkék vagyunk a közösségre, amely mellénk állt!” – áll a Partizán Facebook-oldalán.

Az első helyen az Országos Mentőszolgálat Alapítvány végzett, 336 millió forinttal, a második a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány lett közel 300 millió forintos összeggel. Az első húsz szervezetnél a felajánlott összeg minden esetben nőni tudott 2022-höz képest.

Gulyás Márton ott lesz egyébként az októberi Forbes Flow eseményünkön, amelynek a programja itt található.

Több ebből Mi történik, ha beengedi a Partizánt a medencés villájába a legfiatalabb magyar milliárdos?  Magyarországra érkezett a vezetékmentes tv. Új utakat nyithat a lakberendezésben (is)

The post Idén kérhettek először 1 százalékot és rögtön 191 millió forintot gyűjtöttek appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés