:

Semmi kedvünk építkezni – mi lesz a csokkal?

Csaknem lefeleződött a kiadott építési engedélyek száma. Feszülten várjuk, mi lesz a városi csok jövője.

2023 első hét hónapjában 42 százalékkal kevesebb, összesen 12 111 lakás építését jelentették be és engedélyezték itthon, mint tavaly ugyanebben az időszakban – áll az Ingatlannet.hu elemzésében, amit a Forbes.hu-hoz is eljuttattak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számai szerint a júliusban kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 1231 volt. Ez körülbelül egyharmada a 2022. júliusi, és alig a fele a 2021. júliusi tervezett lakásépítéseknek, ahogy a 2020-as covidévet is alulmúlja.

A kiadott építési engedélyek alapján 45 százalékkal kevesebb, összesen 4975 lakóépület építését tervezik országszerte. A megvalósul lakásépítések száma az idei első fél évben a KSH szerint 7353 lakás volt, ami 19 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Mire várunk?

Az Ingatlannet.hu szerint a lakásépítők az alacsonyabb hitelkamatokra és az új állami támogatási programokra, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) aktualizálására, valamint energiamegtakarítást eredményező felújítási támogatásokra várnak.

A kormány heteken belül jelentheti be, hogy a városokban és nagyobb falvakban 2023 végével megszűnő jelenlegi csok helyére milyen támogatási konstrukció lép jövőre.

Ahogy az a kormány által nemrég az Európai Bizottság felé benyújtott, társadalami vitára bocsátott tervezetből kiderült, szintén várható a lakóépületek energiahatékonyságának javítására szolgáló, a 2022 végén lezárult nagy sikerű állami lakásfelújítási támogatáshoz hasonló program indítása is – európai uniós támogatás segítségével, 224 milliárd forintos keretösszeggel.

Mindemellett az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) többek közt az országos lakóingatlan-felújítási program és bérlakásépítési program indítását is javasolja.

The post Semmi kedvünk építkezni – mi lesz a csokkal? appeared first on Forbes.hu.