:

Mi kerül 100 000 forintba egy laptoptáskán? Megéri? Mit kapunk ennyiért?

Mi kerül 100 000 forintba egy laptoptáskán? Megéri? Mit kapunk ennyiért?

Mit várhatunk ma egy prémium kategóriás, business hátizsáktól? Természetes élőhelyén tettünk próbára egy igazi csúcsragadozót! Samsonite PRO-DLX 6 teszt.

Nem túlzás azt állítani, hogy rengetegen vannak, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel kényszerülnek arra, hogy a laptopjukat magukkal vigyék a munkahelyre, a hivatalokba, konferenciákra, tárgyalásokra, megbeszélésekre vagy az oktatási intézményekbe.

Samsonite PRO-DLX 6.

És jó ideje megjelentek már azok a hordozó eszközök, oldaltáskák, hátizsákok is, amelyek megtervezése során kifejezetten odafigyeltek a hordozható számítógépekre is.

Ebben a szegmensben ma már óriási a kínálat, hiszen a választék a néhány ezer forintos daraboktól a több, mint százezer forintot kóstáló termékekig terjed.

Látva a fokozódó érdeklődést e termékcsalád iránt, számtalan cég színre lépett ilyen kiegészítőkkel. Köztük olyanok, amelyek a ruhaipar világából fordultak rá erre az univerzumra, de megtalálhatóak a piacon a hagyományos, táskákkal foglalkozó vállalatok, valamint maguk a laptopgyártók is. Én az elmúlt egy évtizedben ez utóbbi csoportba tartozó modelleket használtam, és sajnos rengeteg problémám akadt velük. Nyár végén a kaput az tette be végleg, amikor a két éves, neves PC konszerntől származó hátizsákom egyik napról a másikra több helyen egyszerűen szétfoszlott, az anyaga porrá vált, vagy kilyukadt.

Több ebből Ha van 1,3 millió forintod új laptopra, ezt a csodagépet nyugodtan megveheted A Szépség, a Szörnyeteg és a Fura: íme a berlini tech parádé legmenőbb és legidétlenebb szereplői Mi az az üzleti laptop, és miért kell ez neked?

Úgy döntöttem, hogy itt az ideje megnézni, hogy e téren mit tudnak a profik! A Samsonite magyarországi kirendeltsége pedig tesztelésre kölcsön adta a cég business hátizsák vonalának jelenlegi csúcsdarabját. Ez a Samsonite PRO-DLX 6, amely azonnal a mély vízbe került, hiszen megjárta velem a berlini IFA 2023 szakkiállítást. Azaz öt nap alatt utazott mintegy kétezer kilométert, repült, taxizott, buszozott. Verte az eső, sütötte a nap, lökdösték, telepakolták mindenfélével, állandóan nyitogatták, és nem utolsó sorban napi átlag 12 órát „dolgozott”. Jöjjenek a tapasztalatok!

Dizájn

Vannak már olyan laptop hátitáskák, amelyek frontfelülete szinte teljesen homogén, olyanok, mint egy kagylóhéj. A Samsonite PRO-DLX 6 megjelenésében viszont a régi iskolát képviseli, sok látható zsebbel és cipzárral, ami kétségkívül nem annyira menő, megkockáztatom, hogy nem is annyira esztétikus, mint a némileg letisztultabb megjelenésű új generációs rokonai.

Tradicionális kialakítású termék.

Viszont ez a megoldás sokkal-sokkal felhasználóbarátabb tapasztalataim szerint, hiszen a bepakolt tárgyak, dokumentumok, így akár az elektronikai eszközök is gyorsabban és kényelmesebben elérhetőek. Ráadásul ez a megoldás lehetővé teszi, hogy egymástól teljesen elkülönülő szekciókat hozzanak létre, amire akkor nem nagyon lenne lehetőség, ha a táskának egyetlen bejárata lenne a hátoldalán. Szóval a döntéshozók a funkcionalitást helyezték előtérbe a mindent domináló dizájn helyett.

Strapabíró, könnyen tisztítható anyagból készült.

A részben újrahasznosított anyagból készült termék vízálló, azaz még a monszunban is megvédi a gépet. Nagyon könnyen és gyorsan tisztítható, akár egy szivaccsal vagy mikroszálas kendővel is. Tehát a szennyeződések nem ragadnak bele az anyagba, nem kell feltétlenül mosógépbe tenni, ha összekoszolódna. A cipzárak stabilak, szorosan tartanak, nem akadnak, bár a fogójukat egy picit nagynak éreztem, de az is biztos, hogy ezek kellően masszívak, nem fognak eltörni, elhajlani.

Többféle árnyalatban, így például bordóban, zöldben is elérhető, de nálam a leghagyományosabb, éjfekete darab járt. Ezen csak minimális piros díszítés kapott helyet, ez a kombináció pedig az üzleti laptopok királyát, a klasszikus ThinkPadet idézi. Szerintem egyébként a fekete a legjobb választás, minden ruhához passzol, bármilyen eseményre el lehet vinni, és jó eséllyel ezen látszanak meg legkevésbé a szennyeződések is.

Kényelem

A vállpántok és a hátoldal is vastagon párnázott, lélegző anyaggal borítva, maga a táska pedig kellően merev, nem csuklik össze, van tartása, és a súly eloszlása is megfelelő. Mindennek köszönhetően kényelmesen hordozható, akár egy egész napon át is. Nem nyom, nem fülled be, nem lesz nyirkos, a meleg helyzeteket is jól kezeli.

A háta és a vállpántok is vastagon párnázottak.

Mi fér bele?

Többféle méretben elérhető, a nálam járt Samsonite PRO-DLX 6 akár egy 15,6 hüvelykes képátlóval bíró, azaz közepesen nagy laptop befogadásra képes, de van 14,1, illetve 17,3 inches eszközökhöz optimalizált változata is. Két nagy és két kisebb, egymástól teljesen elszeparált részleg található rajta. Ráadásul ezeket is dúsan megszórták különféle rekeszekkel, belső zsebekkel, elválasztókkal.

Kényelmesen belefér egy 15,6″-es laptop is. Kép: Samsonite.

Ezekbe nagyon hatékonyan lehet pakolni mindenfélét, úgy is, hogy a kényes eszközöket, tehát például a tabletet, telefont teljesen elkülönítsük a többi tárgytól. Akár egy kisebb iroda is befér a zsákba úgy, hogy minden nagyon hamar meglelhető, ha az ember nem csak agyatlanul szórja bele a cuccokat, hanem kialakít valamilyen rendszert.

Ehhez kell egy kis idő, de ha már megvan a szisztéma, hogy minek hol van a legideálisabb hely, akkor már tényleg megy minden, mint a karikacsapás. Található az oldalán két kulacs/italtartó, amelyek cipzárosak, azaz, ha nincs rájuk szükség, akkor diszkréten az oldalfalhoz simulnak. Valamint az egyik vállpánton elhelyeztek egy rejtett zsebet is, ahova például egy kulcs bedugható. Pakoltak rá egy külső USB portot kábellel, amelyre egy a táskában egy powerbank dugható. Ennek köszönhetően pedig a nálunk lévő telefon is egyszerűen, és viszonylag diszkréten tölthető.

Megéri az árát?

Olcsónak kicsit túlzás lenne nevezni ezt a modellt, ez nem is lehet kérdés. 107 000 forint az ajánlott fogyasztói ára ugyanis, és az tény, hogy ennél lényegesen olcsóbban is kaphatóak már használható laptoptáskák.

Konferenciákra ideális társ.

De tény, hogy a viszonylag rövid, ám annál intenzívebb tesztelési időszak alapján arra jutottam, hogy ez egy remek darab. Kényelmes, és a dizájn bár konzervatív, de ezért cserébe a táska funkcionális és maximálisan felhasználóbarát.

Azonban, hogy megéri-e az árát, arra most még nem lehet pontos választ adni. Ez legkorábban öt-hat év múlva derülne ki, hiszen ha még akkor is egyben van, működnek a cipzárjai, akkor simán azt mondanám, hogy rendben van az összeg.

Az mindenesetre biztató, hogy a cég ismert a strapabíró termékeiről, én is több mint másfél évtizede használok egy Samsonite bőröndöt, és a kerekek újragumizásán kívül eddig semmi baja nem volt. Ráadásul egy mini közvélemény-kutatást szerveztem azok körében, akik régebb óta ha, akár egy évtizede használják a márka laptoptáskáit, és komolyabb panasz az élettartamra nem akadt. Szóval mindennek tudatában azt lehetne mondani, hogy aki sokat mozog a laptopjával, esetleg gyakran jár konferenciákra, vagy akár terepre is vinné magával a gépét, sok mindent pakolna bele, nem csak egy laptopot vagy egy tabletet, hanem töltőt, powerbankot, fülhallgatót, kulcsot, energiaszeletet is akár, valamint nem zavarja a kicsit régi vágású külső, az nem nagyon hibázhat vele, annak jó szívvel tudom ajánlani.

The post Mi kerül 100 000 forintba egy laptoptáskán? Megéri? Mit kapunk ennyiért? appeared first on Forbes.hu.

Hirdetés

Cimkék

Keresés