Segíthetnek az ADHD-val együttélésben, megtaníthatnak jobban figyelni a testünkre és a többi emberre is. Anouk Wipprecht holland tech-divattervező (techfashion designer) munkái többek futurisztikus öltözékeknél. A nem is olyan távoli jövőben mutatnak utat az egészségtudatosabbá válásunkhoz.

Anouk Wipprecht holland techdesigner 3D-nyomtatással vagy SLS (szelektív lézer szinterezés) technológiával előállított alkotásai mintha a jövőből érkeznének hozzánk. De 2023-ban már megszoktuk a technológia hihetetlen gyorsaságú fejlődését, sokkal nyitottabban állunk ezekhez a technológiai couture kategóriájába tartozó öltözékekhez.

Pláne azokhoz az különleges eszközökhöz, amiket Anouk techcégekkel, divatmárkákkal, orvostechnológiai startupokkal közösen fejleszt ki. A jelenleg az Egyesült Államokban élő tervező rendkívüli svunggal beszél a munkájáról, a robotikáról és arról, milyen hatással lehetnek az apró eszközök is az egészségtudatra, társas kapcsolatokra, hogyan menthetik meg az életünket. A Brain Bar fesztivál alatt beszélgettünk arról is, mint gondol Elon Musk Neuralinkjéről és a techfashion nehézségeiről.

Forbes.hu: A legegyszerűbben hogy mondanád el, miről szólnak ezek a különleges öltözékek?

Anouk Wipprecht: Hordható robotokat, vagyis robotikus kiegészítőket készítek, amik kapcsolatba kerülnek a viselőjük testével. Megfigyelik őt, figyelik a környezetét és reagálnak rá. Alapvetően kicsi számítógépek vannak beépítve ezekbe az ruhákba, melyek az inputot outputtá alakítják.

Négy ruháját mutatta meg Budapesten Wipprecht. A Proximity dress kiterjeszti a szoknyarészét, ha valaki túl közel merészkedik, a Heartbeat Dress is, érzékeli és megmutatja viselője szívverését. A Screendress a kognitív leterheltséget képes megmutatni, míg a legújabb alkotása (fekete) a pozitív érzelmeket tükrözi: a kis lapátok kinyílnak, ha viselőjük boldog és nyugodt. Fotó: Sebestyén László

Hogy jön mindez a divathoz? Hogyan kapcsolódott nálad össze a divat és a technológia iránti érdeklődés?

A divat sokmindent kifejez: a stíluson túl a kultúránkat, a vallásunkat. Mindig is érdekelt, hogyan fejezzük ki vele magunkat. Tizennégy évesen kezdtem divattal foglalkozni, amikor az embereket az utcán vagy az MTV-n látva érdekelni kezdett a ruhaválasztás pszichológiai aspektusa.

De aztán rájöttem, hogy a kiskereskedelmi ruhakészítés túl analóg dolog.  Lehet, hogy reggel boldog és jókedvű vagyok, ezért kiválasztok egy feltűnő, vidám ruhadarabot. De délutánra elfáradok, elegem lesz, nem akarom ugyanazt a figyelmet, nem akarom, hogy az emberek engem nézzenek.

Ekkor, 17 évesen fordultam a robotika felé. Érdekelt, mi történik, ha technológiai eszközöket rakunk a testre. Fontos volt számomra, hogy vagy kommunikáljon a kiegészítő a viselője testével, monitorozza vagy tegyen meg számára valamit.

Egyre jobban össze vagyunk kötve a technológiai eszközeinkkel, a virtuális világgal, sokféleképpen fejezzük ki magunkat. A te műveid még egy szintet lépnek, például a Pókruha távol tartja viselőjétől a hirtelen közel jövőket, a Screendress megmutatja mentális leterheltségének szintjét. Szükségünk van még mélyebb szintű önfeltárásra?

Ezek inkább kísérletezések. Nagyon érdekes látni a különböző reakciókat az egyes koncepciókra. Sokan jönnek hozzám azzal az ötlettel, hogy milyen fantasztikus lenne egy olyan ruha, ami megmutatja az érzelmeinket.

Valóban? Sokan csak arra gondolnak, milyen szép lenne, ha mindenki láthatná, amikor szerelmesek és boldogok. De amikor szomorú vagy és magányos, az is láthatóvá válna.

Az egyik ruhám megmutatja viselője szívverését, ami néha kényelmetlen tud lenni. Például amikor a modell a színpadon nyugalmat akar árasztani, de mindenki látja, hogy hevesen ver a szíve. Folyamatosan visszajelzéseket adnak a ruhák a környezetnek is arról, hogy érzi magát a viselője.

Téged elsősorban az emberben zajló belső folyamatok kihangosítása vagy az apró történések monitorozása is érdekel? Hogy az eszközök által megismerjük és tudatosítsuk magunkban, mi zajlik bennünk?

Legtöbbször arra kérnek, hogy csináljak valami nagy, látványos dolgot, amilyenek az itt látható öltözékek is.

De hozzám nagyon közel állnak az apró, láthatatlan eszközök. Például egy apró tapasz, ami kis rezgésekkel jelzi, ha felmegy a stresszszinted, amit akár észre sem veszel. Szerintem ezek nagyon izgalmasak.

Nemcsak látványos, futurisztikus ruhákat készítek. Sok együttműködésben veszek részt, ahol a cégek valamilyen okosszövetet akarnak például egy autóba, valamilyen űrtechnológiai eszköz részeként, vagy egy luxustermékbe, például kézitáskába.

Dolgoztál együtt a NASA-val vagy például az Audival, a Rolls Royce-szal is. Milyen együttműködésekben tudják hasznosítani az általad tervezett eszközöket?

Az űrruháknak mindig újabb és újabb fejlesztésekre van szükségük, új anyagokra, új kommunikációs eszközökre. Az én technológiámmal segíthetünk monitorozni az űrhajósok állapotát, visszajelzést adhatnak a ruháik arról, hogyan érzik magukat.

Az autók esetében is kiemelten fontos lehet jelezni, hogy a vezető éppen nincs jól. Ha a kormány mögött kezd álmosodni, kevésbé képes fókuszálni, lehet, hogy nem veszi észre azonnal. De az ülésben lévő vagy a testre helyezett szenzorok segíthetnek ebben, akár az agyhullámok monitorozásával.

A Pókruhát jóval a covid megérkezése előtt tervezted, a személyes távolság megőrzését biztosító ruhának egy időben szinte mindannyian nagy hasznát vettük volna. Hogyan jött az ötlet?

Az első verziót 2009-ben terveztem. A robotikában különösen érdekes a mozgástartományok kihasználása, a cél a mozgásszabadság optimalizálása. A természet rengeteg ötletet ad erre, az ízeltlábúak ennek a mestere: a skorpió farka vagy a pók lábai.

A robotikában ki kell találni, hogyan lehet ezeket lekövetni. A folyamat során rájöttem, hogy a pók mozgásbeli adottságaira van szükségem, de a macska viselkedésével ötvözve. Azt a mozgást használtam fel, ahogy a macska kinyúl és összezárja a karmait. Szóval ez a ruha tulajdonképpen a pók, a macska és a robotika ötvözete.

A Pókruha második verziója, légzésfigyelővel kiegészítve. Fotó: Facebook/Anouk Wipprecht

A munkáid a saját belső világodat és igényeidet vetítik ki, önkifejezési eszközök, vagy a világ velünk szemben támasztott elvárásaira akarsz velük reagálni?

Saját tapasztalataimat építem be ezekbe a ruhákba. Van például egy barátom, akinek lényegesen kisebb a személyes térigénye, mint az enyém. Amikor beszélgetünk, mindig egyre közelebb jön, én pedig próbálok öntudatlanul is távolodni. A végére szinte körbetáncoljuk a termet, ahol beszélgetünk. A pókruha például ebből az élményből indult.

Közben érdekes látni, hogy a különböző kultúrákban mennyire máshogy fogadják a ruhákat, és azok mennyire másként reagálnak.

Milyen különbségeket tapasztaltál?

Körbeutazom a világot ezekkel a ruhákkal és termékekkel. Amerikában létezik a gentlemen’s space, ott nagyobb, akár karnyújtásnyi távolságot tartanak, miközben a hollandok gyorsan jönnek nagyon közel.

Nálunk sokkal provokatívabbnak hat a közeledés, ezért ott a Közelség ruha és a Pókruha is állandóan reaktív, szinte agresszív. Ezeket aztán mind beépítem a továbbfejlesztési munka során.

A második verzióban ezért a pókruhában elhelyeztem egy légzésfigyelő szenzort. A viselője így egyetlen ki- és belégzéssel nyugvó állapotba képes helyezni a rendszert.   

A vidéki és városi környezet különbségeit is látom, amikor például a stresszt megfigyelő eszközöket mutatom be. Egyértelműen megmutatkoznak a szenzorokon keresztül, mennyire hat a környezet a stresszszintünkre.

A kulturális, érzelmi és személyes tényezők mind befolyásolják, mit idéz elő bennünk egy adott viselkedés, hogyan reagálunk rá.

Legújabb ruhád, a Screendress az agy és a számítógép együttműködése, a kognitív terheltséget vetíti ki. Meghökkentő látványt nyújtanak a polipszerű karok végén pislogó, kitáguló vagy összehúzódó pupillák. Hogyan működik?

Ez egy agy-számítógép interfész (BCI), adatokat gyűjt az agyhullámokból. A fej hátsó részére helyeztük a mérőeszközöket. Itt mérhető a kognitív terhelés szintje. A százas skálán ez a szint sohasem teljesen száz vagy nulla, valahol 20 és 80 között ingadozik folyamatosan.

Érdekes vizsgálatokat folytattunk arról, kinek mi a triggere, kinek mi indít be kognitív reakciót. Van, akinél az, ha kiskutyákra gondol, más ha a saját nevét hallja, de általában a vörös szín, egy kedvelt édesség.

Ezeket a reakciókat mutatják meg az ember által természetes módon is ösztönösen érzékelt, de a ruha által felerősített eszközök, a kinagyított pupillák. Minél jobban össze vannak szűkülve, annál nyugodtabba az illető.

Ahhoz, hogy agy-számítógép interfészt és azt hasznosító eszközt készíts, mennyire kellett neurológussá válnod? Vagy ilyenkor neurológusokkal, orvosokkal dolgozol együtt?

Nem vagyok neurobiológus vagy neurológus. De 2014 óta foglalkozom ilyen projektekkel, melyek az agyi jeleket értelmezik. Többnyire egyedül dolgozom ezeken a munkákon is, egyedül kutatok, de ha több orvosi és tudományos ismeretre van szükség, akkor neurológuscsoporttal működöm együtt. A G.tec osztrák orvostechnikai céggel is együtt dolgozom, övék az orvosi EEG-k piacának hatvan százaléka, így nagyon sok adattal rendelkeznek.

Milyen esetekben nyújthatnak segítséget az eszközeid az egészségügy területén?

Minden olyan esetben, ahol a mentális egészségről, a fókuszról van szó. Például kifejezetten az ADHD-val élő gyerekeknek fejlesztettük ki az Agent Unicorn nevű  3D-nyomtatott fejpántot, ami bármelyikünk életében segítséget jelenthet. A p300-as hullámot figyeli az agyban, ezáltal jelzi a fókuszáltság szintjét. Ez munkában is hasznos: ha nagyon koncentrálsz, ezért jobb, ha téged épp nem zavarnak a kollégáid, akkor vörösen világít. Ha éppen elterelhető a figyelmed, akkor zöld.

Hogyan segíti az ADHD-s gyerekeket?

Ezeknek a gyerekeknek gyakran elég korán gyógyszereket adnak, ami megváltoztatja a viselkedésüket és a személyiségüket is. Az Agent Unicorn azonban a BCI technológiát használva észlelik, ha valami miatt kiélesedik a viselője figyelme, a rajta lévő kamera bekapcsol és megfigyeli, mi történik a környezetben, ami ezt kiváltotta.

A gyerekek nagyon nyitottak, könnyű megértetni velük, mi milyen hatással van rájuk. És amint megértik, hogyan működik az agyuk, azt is megértik, hogyan tudják megnyugtatni.

Anouk az Agent Unicornt helyezi egy kislány fejére. Fotó: Anouk Wipprecht/Facebook

A felnőttek már tudják?

Nagyon sok olyan mentális betegség vagy állapot van, ami miatt az emberek gyógyszert vesznek be. Ne érts félre, nem vagyok teljesen gyógyszerellenes, de azt tapasztalom, hogy a BCI eszközök is sokat segíthetnek megtalálni az egyensúlyt.

Ha beveszel egy gyógyszert, akkor adott esetben jól érzed magad, de egy idő után a tested megbosszulja, ráadásul csak a helyzetet oldja meg, de nem hoz változást.

Egy hordható, monitorozó eszköz kiegészítheti az ilyen kezeléseket vagy meg is előzheti ezeket a helyzeteket azzal, hogy időben jelzi: most egy kicsit sok volt a munkából, az ingerből.

Ezek az interfészek csak hozzáadnak ahhoz, hogy megismerd a határaidat.

Azt mondod, ahol lehet, igyekszel nem invazív módszereket alkalmazni, ami a személyes teret, a kamerák használatát illeti. De szó szerint vett invazív eljárásokat sem alkalmazol, ellentétben Elon Musk Neuralinkjével. (Musk neurotechnológiával foglalkozó cége, a Neuralink 2016 óta dolgozik emberi agyba ültethető chip kifejlesztésén, nemrég állatokon végzett kísérletek után engedélyt is kapott rá.)

Az agy nagyon különleges mintázatokat követ, amik nem olyanok, mint mondjuk a szívverés, nem egydimenziósak. Rengeteget tudunk az agy működéséről, de ez még mindig csak az ismeretek 5-10 százaléka.

Elon Musk rengeteg menő dolgot csinál, de csak arról beszél, milyen jó dolog lesz, amikor információt tölthetsz fel az agyadba, vagy gondolat útján játszhatsz le egy dalt. De arról nem beszél, hogy lyukak lesznek a fejedben. Természetesen nagyon jó minőségű adatátvitelt eredményez, fantasztikus felbontást tesz lehetővé.

Invazív eljárás nélkül, a felszíni szenzorokkal útban van a bőr, a koponyacsont, az agyvíz. Rengeteg zajt kell kiszűrni és sokkal több gépi tanulásra van szükség. De a másik oldalon ott a fertőzésveszély, a nyitott koponya rendkívül sebezhető.

Persze minél közelebb van a testhez, annál több adatot szerez meg. De ennek megvan az ára.

A testen viselhető munkáidra hogyan tekintesz? Futurisztikus kísérletezések, vagy bepillantás a nem annyira távoli jövőbe?

A munkáim elsősorban a technológiai couture kategóriájába tartoznak, számomra ezek művészi kísérletezések.

Másik kérdés, hogy hogyan válhatnak ezek a ruhák gyárthatóvá és bárki számára hordhatóvá.

Milyen problémákat kell még ezzel kapcsolatban megoldani?

Fontos a tisztíthatóság kérdése, hiszen a technológia fő ellensége a víz. Újfajta mosógépekre lesz szükség. A jó hír, hogy az ilyen gépek kifejlesztése jó irányba halad, már léteznek laboratóriumokban olyan mosógépek, amelyek az elektronikus anyagokat tisztítják.  

A szervizelés is megoldandó kérdés. Ha eltörik valami, akkor vissza kell küldeni a készítőjének? Vagy lesznek a városban robotszabók, mérnökök, akik megjavítják? A használóik esetleg megtanulhatják majd újraprogramozni a gépeket?

Gondolni kell az elemekre, akkumulátorokra is. Mivel a testre kerülnek, biztonságosnak kell lenniük és a lehető legkisebbnek. A rugalmasság is nagy előny.

Idővel mind megoldódnak ezek a kérdések, hiszen ez, a technológiai divat nagyon fiatal terület, emellett nagyon kollaboratív is. Az igények növekedésével a gyártók is elkezdenek többet foglalkozni a mind könnyebben hordható akkumulátorok fejlesztésével.

A Screendress a kognitív terheltség szintjét mutatja meg BCI-technológia segítségével. Fotó: Sebestyén László

És akarjuk majd viselni ezeket az eszközöket? Nem érzel ellenállást?

Naponta kapok emaileket, amiben a ruhák és eszközök iránt érdeklődnek. Lehet, hogy csak egy gálára, egy különleges estére, de nagyon sokszor keresnek meg különleges igényekkel: rossz látással, szociális szorongással, ADHD-val kapcsolatban kérnek segítséget, vagy súlyos szklerózis multiplex esetében kérnek fel fűző készítésére.

De ahhoz, hogy tömegesen elérhetőkké váljanak a munkáim, a technikai kérdések mellett meg kell találniuk a helyüket a divatiparban is. A divat és a techfashion teljesen mást akar.

Például ha technológiai anyagokból és eszközökkel készült okoskabátot veszünk, akkor azt a következő akár húsz évben akarjuk viselni. Hiszen velünk együtt fejlődik, tanul tőlünk, minél többet hordjuk, annál jobban megérti a testünket.

Ellentétben a divatiparral, ahol az egyik percben valami menő, aztán a következőben ki is ment a divatból. Újabb és újabb vásárlásra ösztönöz. Vonzóvá teszi az új dolgokat és sebezhetővé tesz, hogy a magadénak akard, ráadásul ez nagyon szennyező iparág is.

Nagyon régóta irányítja így a világot a divat.

A techfashion kiegészítőit nem azért veszed meg, hogy aztán eldobd. Úgy lehet rájuk tekinteni, mint egy jól megválasztott, tökéletes bőrkabátra. Mindig be tudod illeszteni a ruhatáradba, mert az évek során tökéletesen rád idomul.

The post Musk arról nem beszél, hogy lyukakat üt a fejedbe appeared first on Forbes.hu.