:

Ez most a hordozható hangszórók királya

Ez most a hordozható hangszórók királya

A Sonos tavaly a házimozizásra koncentrált, hiszen tavasszal piacra dobta az eddigi legolcsóbb soundbarját, majd ősszel megérkezett a régóta várt Sub Mini, idén viszont a klasszikus zenehallgatás került a fókuszba. Az év első felében megérkeztek az Era 100 és az Era 300 hangszórók, szeptember 20-án pedig befutott Move 2.

A kettes szám nem véletlen, hiszen a szeptember elején bejelentett hangszóró a gyártó első hordozhatóra tervezett termékének a második generációja. A 2020-ban debütált eszköz kifejezetten jó benyomást tett rám a megjelenésekor, az új modell pedig könnyedén képes volt megugrani az akkor elég magasra emelt lécet.

Mohos Márton / 24.hu A forma nem sokat változott az első Move hangszóróhoz képest.

Sonos Move 2

Első blikkre a Move 2 külseje nem nagyon változott az elődhöz képest: ugyanazt a hengeres formát kapjuk, gumírozott alsó résszel, íves ráccsal és a jól kitalált hátlapi bemélyedéssel, aminek hála könnyen megragadható és mozgatható az amúgy 3 kilogrammos és 24,1 ceniméter magas és 16 centiméter széles hangszóró. Eltérés azért akad: az eszköz tetején már az Era-modelleknél debütált kezelőszerveket találjuk. Itt is megjelent az érintésérzékeny „árok”, amin az ujjunkat végighúzva szabályozható a hangerő, alatta pedig ott sorakoznak a play/pause és számváltó gombok.

Mohos Márton / 24.hu

Külön gombot kapott továbbá a mikrofon, hiszen ennél a modellnél is adottak az okoshangszórós funkciók: a Move 2 kompatibilis az Amazon Alexával (egy okosotthon is vezérelhető vele), használhatjuk a gyártó saját fejlesztésű Sonos Voice Control asszisztensét, illetve az almásoknak továbbra is elérhető az Apple-féle Airplay 2.

A Google Asszisztensről viszont már itt is le kell mondani, ami nagy valószínűséggel a két cég között jó ideje zajló pereskedés eredménye. Ez a hiány persze olyan szempontból nem eget rengető, hogy a funkció hivatalosan sosem volt elérhető hazánkban, korábban is csak régiós trükközés után lehetett használni.

A mikrofon alapból folyamatosan aktív, viszont a hátlapon ott egy gomb, amivel manuálisan kikapcsolható a „hallgatózás”. Ha pedig már hátlap: itt találunk még egy Bluetooth kapcsolót és egy USB-C portot, amin keresztül tölthetjük az eszközt.

A csatlakozó továbbá alkalmas arra, hogy más eszközöket lássunk el energiával a hangszóróban lévő telepről. És ez még nem minden: a port line-in bemenetként is használható, tehát ezen keresztül akár lejátszókat is ráköthetünk a kütyüre analóg módon. Ez lehet egy régi iPod, egy lemezjátszó vagy egy ma már releikviának számító discman is. Az egyetlen „aprócska” gond, hogy ehhez szükséges a Sonos saját gyártású átalakítója, ami most sem része az alapcsomagnak, külön kell megvásárolni.

Végezetül ne feledkezzünk meg a klasszikus power gombról, amivel akkor kapcsolható be és ki az eszköz, mikor éppen nem a dokkológyűrűjében pihen. Utóbbi kiegészítő megtalálható a készülék dobozában, és erre helyezve a hangszóró automatikusan bekapcsol, illetve töltődik az akkumulátor, ha éppen arra van szükség.

Mohos Márton / 24.hu

A beüzemeléshez szükséges a Sonos alkalmazás, még akkor is, ha rögtön Bluetooth-kapcsolaton szeretnénk használni a hangszórót. Az applikáció pár másodperc után automatikusan felismeri az új eszközt, a beállítás pedig nem vesz igénybe pár percnél többet. A folyamat során a Move 2 csatlakozik a vezeték nélküli hálózatunkhoz, még egy frissítés is letölthető rá, a TruePlay szolgáltatással pedig pár másodperc alatt behangolható, majd elkezdhetjük használni a hangszórót.

Az otthonunkon belül a wifin keresztül kommunikál az eszköz (így egy telefonhívás például nem szakítja meg a zene lejátszását), ha pedig elhagyjuk a vezeték nélküli hálózatunk hatósugarát, akkor jöhet a Bluetooth-kapcsolat. Ehhez csak meg kell nyomni a hátlapon lévő BT-gombot, és a kütyü ugyanúgy csatlakoztatható – mondjuk – a telefonunkhoz, mint bármelyik másik hasonló kütyünél.

Nem egy átlagos hordozható hangszóró

Ahogy azt már a neve is sugallja, a Move 2 egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy könnyen mozgatható, és a beépített aksinak hála sokáig nem kell folyton áramforrásra kötni. Az előd 10 órán keresztül biztosított lejátszást, a második generációs modell ugyanakkor ennek már közel a két és félszeresét nyújtja, hiszen a 3100 milliamperórás telep maximumra töltve akár 24 órán át képes zenét biztosítani.

Ennek hála akár egy többnapos szabadtéri táborozást is kibír anélkül, hogy a lemerüléstől kellene tartanunk. Már persze akkor, ha nem diszkózunk éjjel-nappal.

Mohos Márton / 24.hu Csak egy mozdulat és máris biztonságosan mozgatható a hangszóró.

A kültéri használat miatt ráadásul azért sem kell aggódni, mert az eszköz IP56 szabvány szerinti csepp- és porállósággal rendelkezik, tehát egy gyors zápor nem árt neki, és a strandon sem kell problémázni a homok miatt.

Arra persze érdemes figyelni, hogy a hangszórót ne ejtsük bele egy medencébe, illetve a kialakítás hiába robosztus és strapabíró, az esetleges ütések azonnal meglátszanak a burkolaton és a hangszórórácson. Az eszköznek ezektől ugyan nem feltétlenül lesz baja, de a sérülésekkel már nem fog olyan jól mutatni a nappaliban.

Mert a Move 2 másik nagy előnye ugye az, hogy ha menni kell, akkor jól használható hordozható egységként, két mozgatás között viszont hibátlanul működik hagyományos hangszóróként az otthonunkban.

A Sonos ökoszisztéma lényege és legfontosabb tulajdonsága, hogy a gyártó termékei (és az IKEA-val közös Symfonisk cuccok) a vezeték nélküli hálózatunkon át összekapcsolhatók és multiroom rendszerben használhatók. Ez annyit tesz, hogy minden Sonos egységből ugyanaz a zene szól, még ha más szobában is vannak.

Ebbe a szisztémába pár másodperc alatt beköthető a Move 2, aminek megvan azon előnye is, hogy megragadva vihetjük magunkkal a fürdőbe, a konyhába vagy akár az erkélyre/teraszra is, sőt, ki a kertbe. És közben addig élvezhető zavartalanul a lakásban is szóló zene, amíg elér a vezeték nélküli hálózatunk. Ha pedig megszakad a kapcsolat, akkor pár gombnyomással válthatunk Bluetooth-ra, a házba visszaérve pedig a hangszóró automatikusan visszakapcsolódik a wifire.

De a Sonos újdonsága nem csupán így használható, hanem ha éppen arról van szó, akkor egy házimozi-rendszer részeként is: a hangszóró kompatibilis az Arc, Beam és Ray hangprojektorokkal, illetve a Sub és Sub Mini mélynyomókkal is, amikhez oldalsugárzóként csatlakoztatható két példány. Két Move 2 ráadásul sztereópárba állítható (de csak wifin keresztül, BT esetén le kell mondanunk erről a lehetőségről), ezzel javítva a hangzás minőségét, ami alapból is kiválónak mondható.

Hangban nagy

A Move 2 ugyanis nemcsak az üzemidő terén fejlődött az elődjéhez képest, de a hangélmény terén is, hiszen a gyártó immár sztereó hangzásra képes komponenseket zsúfolt a burkolat alá. Nyilván nem kapunk olyan minőséget, mint amikor két hangszóró biztosítja ugyanezt, de az előrelépés nemcsak a három évvel ezelőtti modellhez képest jelentős, hanem a konkurens megoldásokhoz képest is.

Mohos Márton / 24.hu A dokkolóra téve automatikusan bekapcsol a hangszóró.

A rendszer három sugárzóból (egy előre néző közép-mély, illetve két magas, amik jobb és bal irányba vannak pozicionálva) és három D-osztályú erősítőből áll, és ezeknek hála a Sonos hordozható megoldása jobban teljesít, mint az év első felében debütált Era 100, pedig már ott sem nagyon volt mire panaszkodni.

A hangélmény kellően részletes és természetes, a különböző tartományok tisztán és jól elkülönülve szólalnak meg, a lejátszott zenéknek van mélysége, nagyszerűen kitöltik a teret, és emellé decens basszus is társul, miközben a hangerőt csutkára tolva sem érzékelhető torzulás. Az applikációban még egy Loudness opciót is kapunk, hogy szabad téren a maximumot hozhassuk ki az eszközből, de a teljesítmény még alapjáraton is tiszteletre méltó, egy lakásban egyetlen egység képes úgy szólni, hogy előbb-utóbb megjelenjen az ajtónkban egy morcos szomszéd.

Amire még érdemes kitérni, hogy a Bluetooth-kapcsolat immár 5.0-s, viszont csak az SBC és AAC kodek támogatott, a jobb minőséget biztosító formátumokkal (pl. aptX HD) ugyanúgy hiányzik a kompatibilitás, mint az Era 100 és 300 esetében.

Kapudrog

A Sonos Move 2 egy remek teljesítménnyel megáldott, prémium minőségű, ráadásul multifunkciós hangszóró, ami otthon és a szabadban is kiválóan megállja a helyét. Ennek megfelelően az ára sem hétköznapi: a hazai kereskedelmi forgalomban 200 ezer forint környékén szerezhető be, ami sokak számára elég erős lehet egy ilyen eszközért.

Ezért a pénzért a hordozható hangszórók királyát kapjuk, a kérdés csak az, hogy szükségünk van-e rá?

Ez a kütyü ugyanis nem feltétlenül azoknak készült, akik csak egy kicsi és könnyen hordozható hangszórót szeretnének (arra ott a Roam). Az elsődleges célcsoport a Sonos már bejáratott bázisa, a gyártó termékeivel már szoros kapcsolatban álló elkötelezett felhasználók, akiknek fontos, hogy egy olyan eszközzel bővíthessék a már meglévő rendszerüket, ami tökéletesen megállja a helyét az otthon falain belül és azon kívül is. Méghozzá anélkül, hogy le kellene mondani a jól összerakott és megbízhatóan működő ökoszisztéma által biztosított kényelemről és előnyökről.

A Move 2 viszont nem kizárólag a márka híveinek szól, hiszen kiváló belépő (ha úgy tetszik, kapudrog) lehet a Sonos világába. A hangszóró a borsos árért cserébe már önmagában többet nyújt a hangzást illetően, mint a legtöbb hasonló konkurens, és emellé van egy olyan jelentős extrája, hogy könnyedén bővíthető, így idővel az alapja lehet egy, akár más típusú egységekkel kiegészített otthoni hangrendszernek.

A nagyjából kéthetes teszt során a hangszóró hozta a Sonostól elvárható minőséget, problémával sem a hangzás, sem a szoftverest rész területán nem találkoztam, a magyar viszonylatban kifejezetten magas áron túl mindössze azon lehet derpegni, hogy a hazai kereskedelmi forgalomban hivatalosan csak a fekete és fehér változatk érhetők el a Move 2-ből, a sokkal mutatósabb oliva zöld kivitel a „nyugat” kiváltsága.

The post Ez most a hordozható hangszórók királya first appeared on 24.hu.