Több éve kirívóan alacsony állami támogatásból kell megrendezni az éves Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált – és a hozzá tartozó év közbeni programokat szerte az országban. A Nemzeti Filmintézet nem áll velük szóba, és lassan már nincs hova húzni a nadrágszíjat. Szóval nehezen, de meghozták a döntést: a társadalomhoz fordulnak segítségért. Mert olyan forgatókönyv nincs, hogy mégsem szerveznek fesztivált. Sós Ági fesztiváligazgatóval beszélgettünk.

„Arra érünk rá, amire akarunk” – erős mondat ez Sós Ágitól. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (Budapest International Documentary Festival, BIDF) társalapítója, igazgatója épp arról beszél, amikor tavaly már zsinórban harmadik éve ugyanarról értesítette őket a Nemzeti Filmintézet (NFI): hogy a kormányzati szerv újra mindössze húszmillió forintos közvetlen állami támogatásban részesítette az ország legfontosabb dokumentumfilmes fesztiválját.

Ági a Forbes.hu-nak azt mondja, a Filmszakmai Döntőbizottság tavaly júliusi döntése után konzultációt kért az NFI-től. Hogy mi lett belőle?

„Egy hónap múlva levelet kaptam. Sajnos nem tud a Döntőbizottság rám időt szakítani. Nincs konzultáció, nincs indoklás.”

133 millió helyett (már megint) húszmillió

A 2024. januári BIDF a jubileumi tizedik lesz. Inflációs környezetben, négyszeresére ugrott költségtételek mellett idén az NFI negyedszerre is húszmilliót ítélt oda a fesztiválnak a nyilvánosan követhető pályázati adatbázis alapján. A BIDF szerint ez az összeg a 133 millió forintos minimál-költségvetés csupán 15 százalékára lenne elég.

„Nagyon ravasz összeget kapunk, mert erről már nehéz lemondani, de közben meg fesztivált sem lehet belőle csinálni – mondja Ági. – És ők ezt pontosan tudják, nem azért nem találkoznak, mert nem érnek rá.”

A Döntőbizottság további fesztiválos döntései az évből:

a miskolci CineFest idén 60 milliós, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 80 milliós, az NFI és a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezése, a Magyar Mozgókép Fesztivál több mint 243 milliós állami támogatásban részesült.

„Nem tudom, hogy a Döntőbizottság az valós-e. Olyan értelemben, hogy egyáltalán öt ember konszenzusán alapul-e – véli Ági a Káel Csaba kormánybiztos fémjelezte testületről. – Nyilván az van a levegőben, hogy örülj, hogy egyáltalán kapsz valamit.”

Egész éves fesztivál szerte az országban

A felsorolt rendezvényekhez képest a BIDF már csak a maga műfajában sem számít kevésbé patinás eseménynek. Ha valaki minden évben csak egy–másfél hetet tud dokumentumfilmekre szánni, a Cinema City Mammutban öt teremben ismerheti meg az aktuális világtermés legjavát. Aminek csupán a fele, ha politikai vonatkozású, a slágertémák idén inkább a szólásszabadság, demokrácia, emberi sorstörténetek és gendertémák. A programba beválogatott mind a 30–40 film alkotóját meghívják, de ha valaki nem érne rá, szinte akkor sincs vetítés, amit ne követne valamilyen beszélgetés. Évi tízezer eladott jegy, telt házas vetítések – bár a nettó jegybevétel 40 százaléka marad csak a szervezőknél, ez körülbelül 4 millió forintot jelent csupán a 133 millióhoz képest.

Ehhez tegyük hozzá, hogy a BIDF mint kultúracsináló szervezet keretei az éves budapesti fesztiválon és az ottani tízezres közönségen is túlmutatnak. A 133 milliós költségvetési igény egy egész éven át tartó, országos fesztivált takar, ahol a nagy fesztivál mellett Budapesten és tíz másik városban is folyamatosan szerveznek vetítéseket.

Ági fontosnak tartja a társadalomra gyakorolt hatásukat: kiemeli például az oktatási programjukat (a Csapda a netent például tízezres nagyságrendben látták általános és középiskolás diákok), valamint dokumentumfilm-forgalmazói tevékenységüket is, a Navalnij-filmet is ők hozták be Magyarországra. Online ők a legnagyobb hazai forgalmazók a műfajban, a BIDF Neten ötven film érhető el.

Megrázó, díjnyertes film készült az ellenzéki vezetőről, akinek a nevét ki sem ejtik a Kremlben

„Ez mind veszteséges – folytatja Ági. – Semmi nem termel annyi hasznot, mint amennyi a ráfordítás, mert mindezekre az egyéb tevékenységeinkre soha nem kaptunk támogatást, ha pályáztunk az NFI-nél, elutasítottak.” Hozzáteszi:

„Normális országban a kultúra soha nem térül meg, az állam pedig nem maradhat ki a kultúrából.”

Szendvicsek banyatankban

Már 15–17 éve is körülbelül 150 milliós költségvetéssel futott az NFI-elődszervezet, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) fesztiválja, a Magyar Filmszemle, jegyzi meg Ági, ennek a nagyobb hányadát pedig az MMK állta. Noha a BIDF-et nem az NFI szervezi, de amikor Ágiék az elmúlt években mindig az előző alkalommal elköltött pénzt (kb. 45–46 milliót) adták le pályázati igényként, az NFI erre 2020 óta változatlanul 20 milliót ítél meg. Sőt, előtte ez az összeg még csak 2-től 6 millió forint között ugrált minden évben.

A fesztivál nagyjából 30 állandó munkatárssal dolgozik. „Önfeláldozó kollégák, főállás melleti kényszervállalkozók”, akiket Ági szerint csak minimálbér alatt tudnak megfizetni. Ehhez érkezik még 80 önkéntes, a zsűrivel és az adott filmek mellé meghívott civil nagykövetekkel együtt kétszáz ember dolgozik, hogy minden évben legyen fesztivál. Ehhez jönnek még hozzá az extra évközi vetítések, események, Budapesten kívül már tíz magyar városban dolgoznak helyi kollégákkal, közösségszervező önkéntesekkel.

A kimaradó összeget nagyjából 80 különböző forrásból, hol anyagi, hol dologi juttatásokból igyekeznek pótolni – kulturális intézeketől, nagykövetségektől, mecénásoktól, de hivatalos vagy névadó szponzoroktól még nem. Ott van helyettük például az egyik kolléga 85 éves anyukája, aki Budajenőről hozza banyatankban a szendvicseket, hogy az önkénteseknek legyen mit ennie.

„Nem tudom, hogy a Döntőbizottság az valós-e. Hogy egyáltalán öt ember konszenzusán alapul-e” – mondja Sós Ági, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) társalapítója, igazgatója. Fotó: Sebestyén László

Ha tehetném, visszautasítanám

„Eljött az a pillanat, amikor érzed, hogy már az alapvető dolgokat sem tudod előteremteni”

– Ágiék ennek tudatában döntöttek úgy, hogy idén nem 45–46 millióra, hanem közel tíz év után ismét „reális költségvetésre”, a már említett 133 millió forintra nyújtanak be pályázatot az NFI-nél.

„Mind a száz tételt gyönyörűen leírtuk egyesével, teljesen átlátszóan, nyíltan, transzparensen.” Azért is, hogy ha valaki nem értené, hogy mit jelent például zsűritagként hetekig filmeket nézni és zsűrizni, moderátorként beszélgetéseket levezényelni, vagy koordinátorként kilenc napig a vetítések közt irányítani a vendégeket.

És emellett ott vannak a már említett év közbeni programok szerte az országban, továbbá a forgalmazóknak fizetett díj, a feliratgyártás költségei, hogy szeretnének pár tízezres tiszteletdíjat fizetni a meghívott zsűrinek és moderátoroknak, vagy akár csak a rendezők ideutaztatása és szállása. Utóbbinál a repjegyárak is csúnyán elszálltak, egy-egy film költségvonzata szervezői oldalról most már az egymilliót karistolja. Erre a részletes költségtervre kaptak ismét húszmilliót.

„Magyarországon mindegy, milyen költségvetést írsz, mert nem azon múlik, hogy mennyit kapsz – véli az NFI-től kapott összegről Ági. – Méltatlan ez a dolog.” Majd így folytatja:

„Végtelenül szégyellem, hogy nem utasítjuk vissza, ha tehetném, abszolút visszautasítanám, még a gyerekem generációja is ezt mondja.”

Ági szerint erkölcsileg ez azért is nehéz döntés, mert közben az így kapott támogatás valójában nem a döntéshozók zsebéből származik („még ha úgy is viselkednek”), hanem az adófizetők pénzét osztják újra, azzal pedig nem élnek vissza („indirekt módon őket utasítanám ezzel vissza”). „Ami miatt szintén nincs lelkiismeret-fordulásom, hogyha állami, és nem független fesztiválról van szó, akkor persze mindig van pénz” – teszi hozzá.

Nem mindegy, hogyan telik el tíz év

Azzal viszont szintén nehéz volt megbirkózniuk, hogy idén végre bele merjenek-e vágni a közösségi finanszírozásba. Pontosabban hogy merjenek-e a társadalomhoz fordulni segítségét. Végül így tettek, egyaránt hálásak az egyszeri és havi támogatásért.

„Eddig nem nagyon nyafogtunk. Feelgood hangulat volt vörös szőnyeggel, kérdezhetnék, hogy most akkor mi a baj. Az, hogy már magunkon sem tudjuk megspórolni.”

Hiába ugyanis a rengeteg vendég, a többszáz fős vidéki vetítések vagy az online forgalmazási felület, a belőlük fakadó veszteségeket nehéz a további csoportosítgatással és önfeláldozással betömni. Pláne úgy, hogy egyre több ország vagy külföldi kultúratámogató intézet kiesik mint lehetséges finanszírozó.

„Amint egy ország autokrácia vagy diktatúra felé megy, ott a dokumentumfilmesnek a cenzúra miatt nincs helye” – Ági szerint emiatt Kína és Oroszország eleve szóba se jön mint támogató, a róluk szóló filmek alkotói nem a hazájukban élnek. De az elmúlt években a Lengyel Kulturális Intézet támogatását is elbukták már a Bírákkal az utcán című, a lengyel igazságszolgáltatást kritizáló film bemutatása miatt. Idén még a Francia Kulturális Intézet támogatását is elveszíthetik, pont amikor rekordszámú francia film lesz a 2024-es BIDF-en. „Pár millió forintról beszélünk, a mi életünkben ez nagyon soknak számít” – mondja Ági.

Csakhogy hiába a kieső források, az NFI minden évben nyáron esedékes döntésekor már bőven félúton tartanak. Ha ezek után feladnák, azzal félévnyi szervezést kukáznának. „Most is meg fogjuk oldani, csak immár az emberek segítségével. Olyan forgatókönyv nincs, hogy nem csináljuk meg” – mondja Ági, miközben három teleírt vonalasfüzetben mutatja jegyzeteit az idei felhozatalról.

„Nem mindegy, hogyan telik el tíz év”

– körülbelül ez lesz a jövő esemény szlogenje, a plakáton egy tízéves iskolással.

The post 133 milliót kértünk a Filmintézettől, végül megint húszmilliót kaptunk – ha tehetnénk, ezt is visszautasítanánk appeared first on Forbes.hu.