A Herbig–Haro- (HH-) objektumok az újszülött csillagokat körülvevő világító területek, amelyek akkor jönnek létre, amikor az újszülött csillagokból fújó csillagszél vagy kilövellő gázsugarak (jetek) lökéshullámokat képeznek, amelyek nagy sebességgel ütköznek a közeli gázzal és porral. A NASA, az ESA és a Kanadai Űrügynökség James Webb űrteleszkópjával készült legújabb képe a HH 211-et, egy 0. osztályú protocsillag kiáramlását mutatja. Ez az objektum Napunk gyermekkorának analógja, amikor még néhány tízezer évesnél nem volt öregebb, és tömege a jelenleginek csak 8%-a volt. A HH 211 végül majd olyan csillag lesz, mint a Napunk.

Az infravörös képalkotással hatékonyan lehet tanulmányozni az újszülött csillagokat és azok kiáramlásait, mivel az ilyen csillagok még mindig be van ágyazva abba a molekulafelhőbe, amelyből kialakultak. A csillag kiáramlásának infravörös sugárzása áthatol az őt eltakaró gázon és poron, így egy Herbig–Haro-objektum, mint pl. a HH 211 ideális célponttá válik a Webb-űrtávcső érzékeny infravörös műszereivel való megfigyeléshez. A turbulens körülmények által gerjesztett molekulák, mint a molekuláris hidrogén, szén-monoxid és szilícium-monoxid infravörös sugárzást bocsátanak ki, amelyből a Webb segítségével a kiáramlások szerkezete feltérképezhető.

A James Webb űrteleszkóp nagy felbontású, közeli infravörös képe a HH 211-ről.

A képen délkeleti (bal alsó) és északnyugati (jobb felső) irányokban lökéshullámok sorozata látható, valamint az ezeket működtető keskeny bipoláris sugárnyaláb. A Webb példátlan részletességgel tárja fel ezt a jelenséget, nagyjából 5-10-szer nagyobb térbeli felbontással, mint a HH 211-ről készített korábbi felvételeken. A belső gázsugár a központi protocsillag mindkét oldalán tükörszimmetriával „tekergőzik”. Ez egybevág a kisebb léptékű megfigyelésekkel, és arra utal, hogy a protocsillag valójában egy fel nem bontott kettőscsillag.

A HH 211 földi távcsövekkel végzett korábbi megfigyelései a hidrogénben tőlünk távolodó (északnyugati) és felénk közeledő (délkeleti) lökéshullámokat, a szén-monoxidban pedig üregszerű struktúrákat tártak fel, valamint csomós és kígyózó bipoláris gázsugárt a szilícium-monoxid színképvonalának hullámhosszán. A kutatók a Webb új megfigyelései alapján megállapították, hogy a jobban elfejlődött, hasonló típusú kiáramlással jellemezhető protocsillagokhoz képest a HH 211-nél megfigyelt kiáramlás viszonylag lassú.

A kutatócsoport a legbelső kiáramlási struktúrák sebességét nagyjából 80-100 km/s-nak mérte. A kiáramlás ezen szakaszainak anyaga és a lökéshullám ütközési helyének anyaga viszont alig eltérő sebességgel mozog. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a legfiatalabb csillagok kiáramlásai, mint amilyen a HH 211 közepén is található, többnyire molekulákat tartalmaz, mivel a viszonylag alacsony lökéshullám-sebesség nem elég energikus ahhoz, hogy a molekulákat elemeire, azaz atomokra és ionokra bontsa szét.

Forrás: ESO