Kérdezett: Ács Gábor és Fekete Emese
Fotók: Krasznai Zoltán, Sebestyén László

Három éve ültünk le veled utoljára egy hosszabb interjúra, a covid első éve volt, akkor úgy láttad, és nem voltál vele egyedül, hogy nagyon más világ jön. Egész pontosan azt mondtad, hogy valamilyen szinten tartósan megváltozott az életmódunk, és hogy nem a régi kerékvágásba fogunk visszamenni, csak legfeljebb pár év alatt visszakeressük az elvesztett GDP nagy részét. Ez történt?
Igen. Még talán több is történt, mint amit szerettünk volna látni, itt elsősorban a háborúra gondolok. De a covidig visszafűzve a fonalat, nagyon átalakult például, hogy mi az, hogy munkahely. Bár bizonyos korlátok között a Concorde-nál is engedélyezve van a home office, Amerikában még mindig nagyon sok cég van, ahol alig vannak benn emberek. Kína csak idén év elején kezdett nyitni, holott két éve volt a járvány klimaxa, azóta vissza lehetett szivárogni a munkahelyekre.

De ez nemcsak arról szól, hogy fizikailag hol van valaki, hanem hogy a munkaerőpiac is egészen átalakult. Korábban maximum attól kellett félnünk, hogy egy helyi versenytársunk akarja elvinni valamelyik kollégánkat, ma egyes szakmákban, például az informatikában, bárki a világon. És szándékosan hozom az informatikusokat példának, mert egyrészt felőlük van a legnagyobb igény a home office-ra, másrészt előttük tényleg ott a lehetőség, hogy miközben a budapesti lakásukban ülnek, a munkahelyük már Los Angelesben vagy Hongkongban van.
Mindenkinek kezdenek megkopni az emlékei a járványról, már távolinak tűnik, hogy maszkban jártunk az utcán, és este nyolc után nem lehetett kimenni, de nem az. Most is vannak új variánsok, és nemcsak ez a vírus aktív a világ különböző pontjain, hanem más vírusok is, csak hála istennek, nincs belőlük epidémia. Ha egy ázsiai utcaképre nézünk, ott még mindig nagyon sok embert látunk maszkban. Ők már az első komolyabb járványok óta, 2011, 2008, sőt 2003 óta tudják, hogy óvatosabbnak kell lenni, jobban kell vigyázni a tisztaságra, a fertőtlenítésre, leginkább az ő példájuk mutatja, hogy ez a tapasztalat valamennyire velünk marad, és hogy nem tértünk vissza ugyanabba a kerékvágásba.

A gazdaság pedig valóban ledolgozta majdnem mindenhol a covid alatti visszaesést, van, ahol egy éven belül. Nagyon nagy volt a visszapattanás, de nézzük meg, minek az árán. Hogy mennyivel nőtt meg az államadósság, mekkora költségvetési deficitek voltak, és ezzel kart karba öltve a monetáris politika mennyire alágyújtott az inflációnak, amit meg most nyögünk. Ez gazdasági szempontból hasonlóan komoly probléma, mint a járvány volt, de fölfűzhetjük rá ezt a láncszemet is. És akkor még nem is beszéltünk mindenről, ami ennek az új világnak a karakterisztikuma marad.

A világ folyásáról

Maradjunk az inflációnál, amiről talán mondhatjuk, hogy a jegybankok világszerte elég csúnyán benézték. És mire nagyjából megszülettek volna a szép magyarázatok, hogy miért kell esetleg újraírni a közgazdasági tankönyveket is, addigra tíz év infláció nélküli világban Magyarországon is éppen elszállt az infláció, és most azt halljuk, hogy nagyon lassan lehet csak leszorítani. Te magad is tavaly azt mondtad, hogy évekbe telik, mire a jegybanki célhoz vissza tudunk térni. Most hogy látod? És mitől ragadhat be ilyen magasan az infláció globálisan is, meg persze Magyarországon?
Ha van valaki, aki infláció és monetáris kérdések témájában abszolút idézendő, az Milton Friedman. Hozzá fűződik az a szerintem nagyon találó mondás, hogy az infláció olyan, mint az alkoholizmus: az elején vannak a jó hírek. És ugye a rossz hírek között az egyik, hogy baromi nehéz visszamenni oda, ahonnan elszakadtunk. Például azért, mert az infláció elkezd beépülni a várakozásokba, és onnan nagyon lassan lehet visszahűteni.

Nézzük meg a három nagy amerikai autógyár (a Ford, a General Motors és a Stellantis) munkásait tömörítő szakszervezetet (ez az UAW – a szerk.), 36 százalékos béremelést akarnak. Hogy lesz ott dezinfláció? Hogy lesz ott munkahely egyébként? Ha a Stellantis csoport mexikói gyárában két dollár nyolcvan centes órabérért dolgoznak, akkor szerintem a három nagy amerikai gyár mindent el fog követni, hogy ilyen béremelési kényszer mellett a lehető legkevesebb munkahely legyen Amerikában, és annál több mondjuk Mexikóban. Tehát rögtön találtunk egy problémacsokrot, ami szinte mindent érint.

A másik klasszikus probléma, hogy az infláció a szegények adója, növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket és a szegénységet. Ha semmi más hatása nem lenne, ez önmagában nagyon-nagyon destruktív, és kihat arra is, hogy még szélsőségesebbé válik a politizálás, és még jobban széthúzódik ott, ahol két pólus van. Ez semmiképpen sem tesz jót, akár egy adott társadalom vagy ország, akár a geopolitika stabilitását nézzük.

És van a tankönyvi gazdasági hatás, hogy az infláció torzítja az ár- és bérinformációkat, a versenyt és a versenyképességet. Megint hozom az autógyárakat, ahol ki-ki a lehetőségei szerint próbálja védeni a gazdasági érdekeit. A Teslánál, ahol nincs szakszervezet, szerintem másfajta bértárgyalás van, mint a detroiti cégeknél, ahol az erős szakszervezet tárgyal a munkavállalók helyett. És máris ott vagyunk, hogy hogyan hat mindez a versenyre. A Tesla nem véletlenül tud tíz-, tizenöt, húszszázalékos árcsökkentést bejelenteni, hogy megszabaduljon a készleteitől. Bér­oldalon sokkal jobb tárgyalási pozícióban van, mint a három nagy amerikai gyártó, sokkal könnyebben tud versenyképes lenni, nem beszélve az elektromobilitás terén szerzett előnyéről.

Concorde Értékpapír Zrt.

Befektetési tevékenység bevétele
(milliárd forint)
2020
6,3
2021
7,6
2022
8,7

Adózott eredmény
(milliárd forint)
2020
2,0
2021
2,7
2022
3,8
Forrás: Dun & Bradstreet

A Concorde-nál hogy vagytok ezzel? Mekkora a béremelési nyomás, és mi a stratégiátok?
Nekünk az az örömünk, és persze a nehézség is, hogy nagyon okos és jól képzett munkaerőre van szükségünk, hogy ilyen teljesítményen tudjunk működni, és azt meg kell fizetni. Nincs is ezzel gond, mert hála istennek, jól megy a cégnek, megengedheti magának, hogy a piacon elérhető legjobb csomagokat kínálja. Ha nem tennénk, lehet bármilyen erős a munkatársak kötődése a céghez, egy ponton túl az kevés. Mindenki elmegy a boltba, és abból tud vásárolni, amit nálunk megkeres. Tehát igenis oda kell lépni, fel kell tudni venni a versenyt a bérekben, és bizony, amikor kétszer egymás után tizenöt–húsz százalékos infláció van Magyarországon, az valamilyen szinten megjelenik a bérekben is.

Van valamilyen inflációkövető passzus beépítve a munkaszerződésekbe?
Nincs, ez túl merev lenne. A miénk nagyon rugalmas, fiatalos szakma, és nagyon gyorsan változó környezetben kell reagálnunk. Az infláció fontos szempont, de nem az egyetlen. Nálunk ráadásul a fizetés nem a kompenzáció egyeduralkodó komponense. A jutalomnak is nagyon jelentős szerepe van, és az egyéb bér- és nem bérjellegű juttatásoknak, valamint a részvénytulajdonnak is.

Kanyarodjunk vissza az előző gondolatmenethez. Eddig úgy tudtuk, megtanultuk, tapasztaltuk is, hogy a recesszió és a gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság kizárják egymást. Most egészen különleges helyzet van: Amerikában recessziós várakozások vannak, Magyarország már benne van a recesszióban, miközben munkaerőimportra van szükség. Mitől van, hogy egyszerre ennyire feszes a munkaerőpiac, magas az infláció, növekedés meg alig? És mi oldhatja ezt föl?
A jegybankok és a pénzügyi rendszer nagyon sokat tettek érte. A jegybank önmagában nem tud inflációt csinálni, ehhez kell a kereskedelmi bankrendszer, Amerikában emellett a tőkepiac, illetve a költségvetés is. Általuk kerül be ez a pénz a gazdaságba, és kezdi fölhajtani az árakat egyéb tényezők változatlansága esetén. Most mind a három kitett magáért, hogy jó nagy infláció legyen, és jelentős pénzügyi egyensúlytalanság alakuljon ki. Ez részben érthető, hiszen 2020-ban tényleg nem lehetett tudni, hogy a járvány miről is szól, meddig tart, mekkora részét pusztítja el a GDP-nek, a munkaerőpiacnak, az értékesítési lehetőségeknek.

És az embereknek.
Igen. Tehát ebből a szempontból érthető, hogy durvább volt a reakció, mint kellett volna, viszont az inflációs időszakot előkészítő tendenciák Magyarországon is, és a világ sok más pontján, már bőven a járvány előtt megjelentek. A 2010-es évek második felében teljesen értelmetlenül volt laza a monetáris politika Amerikában, Európában és itthon, és emellett teljesen értelmetlenül nőttek – mindenhol más időzítéssel, de azért elég jelentősen – a deficitek, az államadósság, és persze dübörgött a hitelezés. Ezek után az lett volna a csoda, ha nincs infláció.

Egyébként én 2020-ban leírtam egy cikkben, hogy addig miért nem volt lényegi infláció, illetve, ha lesz, akkor miért lesz. Merthogy ez egy közgazdaságtani alapvetés. Tavaly mondtam mindig, hogy van tíz hírem, ebből kilenc rossz. Egy jó, az, hogy még mindig igazak a közgazdasági alapvetések. Az történik, amit tanultunk a közgázon. Sok mindent nem tudtunk megtanulni, mert ez nem egzakt tudomány, de amit most látunk, az teljesen egzakt és elemi közgazdaságtan.

Nade a munkaerőpiac? Az alakul igazán furcsán a recesszióval párhuzamosan.
A munkaerőpiac már a járvány előtt is problémás és nehezen érthető feszültségű piac volt. Európában nem annyira, de Amerikában erősen, és Magyarországon is. Nálunk ez egyértelműen a demográfiából és különösen az egészségügyből következik, hiszen ha kevesebb ember halna meg, akkor több dolgozna és termelné a GDP-t, nem beszélve az évi húsz–harmincezer megelőzhető és gyógyítható családi tragédiáról. És következik az oktatásból, az oktatás szerkezetéből is, abból, hogy milyen típusú munkaerőnk van ahhoz a típusú gazdasághoz, ami vagy megtörténik velünk, vagy amit tudatosan építünk magunknak.

Tehát itt egyszerre több dolog ütött be szinte egy időben. A demográfia kiszámítható, abban semmi meglepetés nincs. Más, például, hogy az egészségügy hogyan hat a mortalitásra és a munkaképes lakosságra, az egészségben eltöltött évekre, az is valamennyire látható. De vannak olyan, mélyben húzódó folyamatok, amik nem kalkulálhatók, és amikhez egy gyorsan átalakuló gazdaságban nem tud olyan rugalmasan alkalmazkodni a munkaerőpiac.

A digitalizáció fénysebességgel alakítja át a gazdaság működését, ha nem is az egészet, de nagyon jelentős részét. Nincs ember, és nincs cég, akit más-más módon ne érintene, az exponenciális technológiákon alapuló szektorok pedig egyre nagyobb részei a gazdaságnak. Elég csak megnézni, hogy az S&P 500 árfolyamemelkedésének szinte az egészét hét cég teszi ki. Ez egy kicsit őrültség, de azt tükrözi, hogy ennyire nagy a súlya tulajdonképpen annak a három lényegi szektornak, ahová ezt a hét céget besoroljuk.

Mindennek önmagában erős hatása van a munkaerőpiacra, amire még rájött a járványhatás, ahogy korábban már érintettük. És akkor, ha megnézzük, hogy ez okoz-e, vagy mikor okoz recessziót Amerikában, az is érdekes további kérdéseket vet fel.

Tavaly volt két mínuszos negyed, és most van egy picike várakozás, de azért ez sekély recesszió.
Vannak közgazdászok, akikre nagyon felnézek, és megmagyarázzák, hogy miért jön a recesszió, és vannak olyanok, akik elmondják, hogy megvolt, hiszen volt tavaly két negatív negyedév, az pedig technikailag recessziót jelent. Mind a kettőnek az érvelése teljesen logikus, és ugyanazokat az adatokat nézik. Tehát ezért mondom, hogy a közgazdaságtanban van egy pont, amin túl nem egészen egzakt, és nem tud mindig mindenre pontos választ adni.
De az, hogy eddig nem volt igazi recesszió Amerikában, az több tényező logikus és előre látható következménye. Kétezer milliárd dollár ment ki a gazdaságba az előbb említett túlzott költségvetési stimulus eredményeként. Először megjelent a lakossági megtakarításokban, majd átment fogyasztásba, és gyakorlatilag napjainkban el is tűnik ez az extra forrás. Tehát már nem fogja fenntartani ezen a szinten a szolgáltatószektort, aminek viszont meghatározó szerepe van a gazdaságban, sokkal nagyobb, mint a feldolgozóiparé és a mezőgazdaságé együttvéve.

Ez azt a logikát támasztja alá, hogy most már tényleg jön a lassulás a gazdaságban, amit jó ideje várunk, és ennek majd meg kell jelennie a munkaerőpiacon is. Így, ha egy év múlva újra beszélgetünk, és tényleg bekövetkezik a lassulás, esetleg recesszió lesz, és még mindig 3,4 százalékon van a munkanélküliség, akkor bizony erősen meglepődnék.

Kik azok a közgazdászok, akikre felnézel, akiket figyelsz és olvasol?
Én személyesen semmilyen közösségi média felületen nem vagyok aktív, a cégek nyilván igen, az alapítványok és az étterem is, az egyetlen felület, amit én magam használok, az a Twitter, pontosabban ma már X. Nem publikálok rajta semmit, mert örülök, ha egyáltalán át tudom néha futni, de annyira jó pénzügyi, gazdasági szempontból, hogy azt napi szinten követem. Legalább annyira hasznos, mint az összes többi elemzés meg cikk, illetve bármilyen forrás, amiből dolgozom, csak ez gyors és rövid. Várom itt az étteremben mondjuk a Diavoló pizzát vagy a sörömet, és a telefonomon gyorsan átfutok tizenöt–húsz tweetet. Percek alatt képbe hoz, és elgondolkodtat.

Mondasz neveket?
Steno Larsen, MacroAlf, Jim Bianco, Charlie Bilello, hogy csak néhányat említsek, akik nem olyan közismertek, mint mondjuk Larry Summers vagy a Nobel-díjasok, akiket viszont nem annyira követek aktuális piaci folyamatok kapcsán. Számomra a fintwit nagyon fontos forrás, a social media – nekem sokszor és sok pontján nem túl vonzó – világán belül pedig egy szakmai elitklub.

Gombóc helyet kért magának a fotón. Kapott is.

A magyar modellről

Magyarországra és az uniós pénzekre kitérve, nehéz tisztán látni, hogy most még fut értük a kormány, és aláveti magát a feltételeknek, vagy más módon próbál a forrásokhoz hozzájutni, esetleg lemondott róluk. Szerinted?
Én azt érzem, hogy az Európai Unió bekeményített, nincs az, ami eddig mindig volt, hogy kimozogjuk. Ennek vége. Azt megint csak nem látom, inkább sejtem, hogy a magyar kormány lemondott ezeknek a pénzeknek arról a részéről, amit reménytelennek lát. Ez nyilván hiányozni fog a gazdaságból, ezért próbálják külföldi működőtőke-befektetésekkel (FDI) helyettesíteni, ami viszont rossz csere.

Sokkal drágább, nehezebb forrás, mint a vissza nem térítendő uniós támogatások vagy kedvezményes kondíciójú hitelek, hiszen az FDI mellé még nem kevés állami támogatást is kell adni, és meg kell oldani mondjuk a legfontosabb termelési tényezőket. Mert például az akkumulátorgyáraknál csak az a négy tényező hiányzik, ami a működésük alapja: energia, munkaerő, víz és a fémek (alapanyagok).

Tehát egy olyan gazdasági modellt építünk, amihez semmilyen erőforrásunk és komparatív előnyünk nincs meg. Egy értelme van, hogy bejön pár milliárd dollár ezen az ágon, sőt ha meghajtják, akár ennél jóval több is bejöhet. Ha csak az egyenlet két oldalát nézem, akkor hiányzik X milliárd euró Európából, de majd bejön Y milliárd dollár a Távol-Keletről. Látszólag megoldottuk a problémát, valójában kreáltunk öt másikat.

Ezek szerint nem igazán támogatod a magyar gazdaságpolitika mostani irányát, a rengeteg akkumulátorgyár irányába tett fordulatot. Nem javíthatja a magyar gazdaság relatív teljesítményét? Az elmúlt években inkább azt láttuk, hogy a korábban fejletlenebb országok utolérnek és megelőzgetnek minket.
Ha az akkumulátorgyárakat mint jelenséget kezeljük, az nem új. Teljesen jól illik az elmúlt lassan másfél évtized gazdaságpolitikai koncepciójába vagy inkább gondolathalmazába, ez a szó talán közelebb van a valósághoz. A 2008-as válság környékén Móró Tamás kollégámmal egymás után olvastunk egy nagyon jó könyvet a délkelet-ázsiai országok fellendülésének időszakáról. 2010 után az volt az első mondatunk, hogy ezt a könyvet biztosan olvasták. Az út, amit azóta bejártunk, teljesen konzisztens ezzel a gondolattal.

Hogy ez jó, vagy nem jó, az más kérdés. Az akkumulátorgyárak problémáját Győrffy Dórától Holoda Attilán át nagyon sokan elmondták már, és ők ehhez nálam jobban értenek. De van egy olyan problémám is, amiről kevés szó esik. Az elmúlt hetekben sokat beszélgettünk a kollégákkal, hogy szerintünk az akksi, egy commodity (alapanyag, nyersanyag – a szerk.), vagyis tömegcikk lesz. És mint ilyen, gyorsan fog veszíteni az árából egyszerűen azért, mert egyre több kapacitás épül ki a világon.

És azt se tudjuk, hogy a ma ismert technológiák lesznek-e a nyertesek az elektrifikációban, vagy jön valami más. Ha csak a napi híreket nézem, már a main­stream akkumulátorok is legalább három fajtájáról hallunk azon az alapon, hogy milyen komponensek vannak bennük, mennyire gyorsan tölthetők, milyen hatótávúak satöbbi.

Egyébként a CATL gyorsjelentésében is benne van, hogy hány milliárd dollár támogatást kaptak a kínai államtól. Ez azért is fontos, mert az unió erre most rá fog szállni. És nemcsak a Kínában gyártó kínai cégeket találja majd meg, de az Európa területén lévő kínai akkugyártókat is pont ugyanolyan svunggal fogja fejbe találni.

Lehet találni azért olyan periódusokat, amelyek alapján az ázsiai gazdasági modell meggyőzőnek tűnik.
Igen, az iparosodás korai szakaszában ez kitűnően működik, csak időben kell tudni elkezdeni váltani, mert az átmenet lassú folyamat. Kicsit tágabb kontextusban, az a gazdaságpolitika, ami a feldolgozóiparnak húsz-, huszonöt, harmincszázalékos GDP-arányos súlyt szán, az nem a fejlett országoké, hanem a fejlődőké. A fejlett országokban tizenöt–húsz százalék ez az arány, és állandóan csökken. Ezzel együtt azt mondom, hogy ez nem csak ázsiai termelési mód, mert például Németországnak is éppen ez a fene nagy baja, pont ugyanezzel küzd.

Nézzük meg, mik ennek a termelési módnak a jellemzői. Végy egy gazdaságpolitikai eszközökkel alulértékelt devizát, hiszen ezzel állandóan fennáll az exportkényszer, a magas exportjövedelmezőség. Keverd össze alacsonyan tartott bérekkel és kényszermegtakarításra szorított háztartásokkal még a szociális biztonság hiányosságai révén is. Állami támogatással, ingyenpénzzel és kedvezményes hitellel fűszerezd, és máris tálalható.

Tehát alulértékelem az erőforrásokat, a munkát, a pénzt, és ehhez nyilván szabályozási és egyéb elemekkel olyan környezetet teremtek, hogy az erős export és a jelentős beruházások által vezérelt erőltetett, majdnem extenzív gazdasági növekedést érek el.

De ez hosszú távon nem működik, és nem lehet gombnyomásra átállni egy másik modellre. Láttuk Németországnál, Japán is ebbe futott bele, amikor végeztem a közgázt, a 80-as évek végén, és amivel most Kína találkozik, az is nagyjából ugyanaz. Leszállt a magas növekedés vonatáról, és egy átlagosnak mondható növekedés vonatára száll fel. Hogy Kína lesz a legnagyobb gazdaság a mi életünkben, az a vonat a szemünk előtt megy el.

A piacokról

A Wall Streetet idén a tavalyi nagy zakó után igazán szelektív emelkedés jellemzi, és természetesen kitaláltak egy jól hangzó elnevezést a zászlóvivő csoportra: ők a magnificent 7. A big tech mindent visz, mögöttük meg a nagy semmi. Ez meddig maradhat így, érdemes még ezekből a részvényekből vásárolni?
Amíg az amerikai kormány 5–5,5 százalékot fizet a rövid pénzlekötésekre, addig nehéz megindokolni, hogy miért vegyünk harminc–negyvenes árfolyamnyereség-szorzójú technológiai céget, ami pár hónap alatt már vagy ötven százalékot ment felfelé amúgy is. E nélkül az ötven százalék nélkül még voltak érvek. Például az, hogy azon a szinten nem voltak drágák. Most már azok, de nem annyira, mint a 2000-es összeomlás előtt voltak. Az is fontos különbség, hogy mindegyik nagyon nyereséges.

Annak idején sok olyan cég volt, aminek fantasztikus kilátásai voltak, de nyeresége nem, sőt árbevétele se nagyon volt. Ebben a szakaszban az ilyen fantázia tech cégek kihullottak, a folyamat már 2021-ben elkezdődött, tavaly pedig teljes népirtás volt. Ma az a néhány nagy cég, akik viszik a prímet, nyakig ülnek a készpénzben, tehát ők is kapják az öt százalékot. Például a Google-nél, ami közel százharmincmilliárd dollár cashben ül, nem lekicsinylendő, amit csak kamatban keres.

Apple dettó.
Igen, de mondok mást, hogy ne csak mindig a technológia jöjjön elő: az ExxonMobil nyereségének is elég jelentős része kamat. Mindenesetre a big techben nincs lényegi adósság, a cégek mérlege nagyon stabil, egyeduralkodók a piacaikon, tehát a tőzsdei emelkedésük egy része józan paraszti ésszel és pár számmal teljesen megmagyarázható. A 2000-es technológiai boomhoz képest ráadásul még növekedhetnek, de az elmúlt száz év hasonló buborékjaival összevetve sem lóg még ki annyira a hét megacég sztorija. Ezen az alapon tehát van még feljebb, viszont általános értékeltségi elvek alapján már nem annyira.

Az igazi kérdés, hogy ki mit álmodik bele a mesterséges intelligenciából ebbe a hét cégbe. A piac ma nem díjazza, hogy van egy álmod, de belátható időn belül nem tudsz belőle pénzt csinálni. Ennél azért nagyobb a józanság, pont az 5–5,5 százalékos kockázatmentes kamat miatt.

Szerintem azoknak áll a zászló mesterségesintelligencia-ügyben, akik már ma láthatóan nyereséget tudnak termelni belőle. És a nagy tech cégek nagyon jó helyzetben vannak ehhez.

A magyar kisbefektetőnek még másfél évig jó dolga van, egy számjegyűvé váló infláció mellett most tizenhat, jövőre közel húsz százalékot hoz neki az inflációkövető állampapír. De utána hirtelen elfogyhat a kockázatmentes reálhozam, keresni kell az alternatívákat. Közben lehet aggódni a forint miatt is, meddig tarthatja erősen a relatíve magas magyar kamatszint?
Nyilván a kamat nagy szabályozó erővel bír. Tavaly októberben a tizenhárom százalék nem volt elég a gyengülés megakadályozásához, a tizennyolc már bőven. Közben azért beszakadt a gázár is, a fizetési mérlegünk is nagyon máshogy néz ki, ez támogatja a forintot. Most viszont, hogy csökken a kamat, közeledik a pont, ahol már nem lesz elég vonzó. Mikor ránéztem nyáron a magyar állam tízéves forint-, dollár- vagy eurókötvényére, inkább a devizást választottam, mert annyira kicsi volt a forintosnál a felár. Volt is korrekció azóta hozamban is, és a forint is gyengült pár százalékot. A lakossági állampapírnál még messze vagyunk ettől a szinttől, az idei infláció utáni húsz százalékot közelítő hozamot ki kell használni.

A forinttal kapcsolatban azt gondolom, hogy nagyon káros volt hagyni elmenni 430-ig, illetve 450-ig az eurót és a dollárt, és az is hasonlóan káros, ha nem jól adagolva próbáljuk leszorítani az inflációt. A magyar gazdaság nem a versenyképességéről híres, és az egyik legfontosabb versenyképességi kritérium az árfolyam. Amikor nagyon sok egyéb tényező inkább negatív, mint pozitív az elmúlt tíz évhez képest (például most nem dől az európai uniós pénz), akkor az árfolyamnak még nagyobb szerepe van abban, hogy a hazai termelő cégek és exportőrök hogyan állnak versenyképességben.

Namost, ha két év alatt a magyar infláció harminc–harmincöt százalék, a velünk versenyző országokban pedig tizenöt–húsz százalékponttal kevesebb, akkor nem nagyon látom, hogy a forint árfolyama hogyan tud ettől a különbségtől nagyon eltérni. Ha a két évvel ezelőtti 360-as euróhoz képest nézem a húszszázalékos különbséget, akkor erősen 430 körüli árfolyam adódik. Ha csak tízszázalékos inflációs különbséggel számolok, akkor is négyszáz körüli eurónál vagyunk.

Tavaly ősszel nyilván stabilizálni kellett, mert a szétesés határán volt a rendszer. De azt, hogy nyáron 360 felé menjen az euró, azt a dezinfláció igényével együtt sem tudom megmagyarázni, a magyar exportőr szempontjából meg kimondottan kellemetlen, különösen recesszióban. Azt hiszem, mindkét irányban előbb kellett volna kapcsolni.

A magyar részvények az elmúlt hónapokban elég szépet emelkedtek, lehet még bennük fantázia?
Nem csak szerintem, senki szerint sem drága a magyar piac, de hát én emlékszem, hogy az orosz részvényeket is mindig azért szerettük, mert nagyon olcsónak tűntek. Négyes-ötös P/E-n (árfolyamnyereség-szorzón – a szerk.) forogtak, most meg már nulláson, tehát volt lejjebb, a relatív értékeltség nagyon alattomos műfaj.

Az OTP-nél szerintem egyre inkább meghatározó az árfolyamban az ország megítélése, semmint az, hogy mennyire jó a cég, mert az, hogy nagyon jó bank, nem kérdés. Nem azért esett le tavaly február után a felére az árfolyama, mert gond van vele, hanem mert a háború és a magyarországi helyzet ennyire negatív hatással járt.

Eszerint viszont idén javult negyven százalékot az OTP-vel együtt az ország megítélése is?
Részben igen, hiszen javult a forintárfolyam, csökkentek a hozamok, de legalább ennyire fontos, hogy kiderült, hogy még ilyen negatív közegben is milyen jól tartja magát az OTP, kifejezetten ütésálló. Az elején nem tudtuk, hogy mennyire jól fogja venni a különadókat, a háborút, mára kiderült. Vagy vegyünk egy másik példát. Ha a Magyar Telekom huszonkét százalékkal tudja emelni az árait, akkor nem sok jobb befektetést látok. Egy nagyon stabil, jól előrejelezhető cash flow-jú ágazat, ráadásul ilyen árérvényesítő képessége van? Nem meglepő, hogy nagyon megindult felfelé az árfolyama.

Hogyan éltétek meg, hogy az elmúlt időszakban az állam nagyon magas kamatokkal és egyre durvább eszközökkel próbálta az állampapírok felé terelni a lakosságot? Komoly versenyhátrány, ha az állampapír elszívja a pénzeket a többi megtakarításból.
Azzal, gondolom, nem árulok el titkot, hogy ha az ügyfeleink állampapírban tartják a pénzüket, az nekünk nem a legvonzóbb. Kevés bevételünk keletkezik rajta. De ha azt látnánk, hogy a részvénypiac megduplázódhat, a kockázatmegosztás szempontjából akkor is javasoljuk, hogy tartsanak valamennyi kockázatmentes eszközt a portfólióban. De ez nem csak az inflációkövető kötvény lehet, főleg mivel nálunk az ügyfeleknek elég magas devizatartási hajlandóságuk van.
A magyar államkötvényeket – forintost és devizást egyaránt – tavaly ősszel nagyon vonzó hozamon lehetett megvenni, sok pénzt is kerestek az ügyfeleink az elmúlt évben. A devizakötvények vagy a regionális banki papírok már sokkal közelebb állnak a valós tőkepiaci eszközökhöz, szakmai tudásban is nyilván több kell hozzájuk. Követni, elemezni, véleményt formálni, javaslatot adni, az már más, ott jön elő a tőkepiaci finesz, mi ezért is szeretjük őket.

A fotók felesége éttermében, az Allegróban készültek.

(magán)Ügyekről

Idén hívtak a Corvinusra, az évzáróra?
Nem, de előadni voltam többször is. Azért itt elkülönül az, hogy vannak oktatók az egyetemen, és az, hogy az egyetem vezetése mit gondol, vagy mit mondanak neki, hogy mit gondoljon. Tehát továbbra is járok előadni nagy örömmel. Most is hívnak egyébként az egyik szakkollégiumba, időpont-egyeztetésben vagyunk.

Hernádi Zsolttól (az egyetemet fenntartó alapítvány elnöke – a szerk.) a sárga lapot megkaptad?
Hallottam róla, de fizikailag nem jött meg.

És mit szóltál ahhoz, hogy ő ízléstelennek tartotta, amit a Corvinuson mondtál?
Ízlések és pofonok. Én például felhívom, ha valakivel meg szeretnék valamit beszélni. Zsolttal egyébként évtizedek óta jó kapcsolatban voltunk, és nem csak szakmailag. A Mollal pedig az első 1994-es privatizációs tranzakciója óta – aminek a Concorde volt a vezető szervezője – dolgoztunk, mint ahogy a Közgázon-Corvinuson is 1990 óta tartok előadásokat. Vannak dolgok, amik túlélnek időszakokat…

Hogy élted meg, hogy Rogán Antal és a lejárató kormánypropaganda látókörébe kerültél?
Valószínűleg eddig is ott voltam.

De szintlépés, hogy a corvinusos beszéd miatt konkrétan „Gyurcsány-fióka milliárdos kommunista bróker” lettél.
Ebben a minősítésben azért kicsit keverednek a fogalmak. Azt, hogy milyen közegben élek, előtte is tudtam, ezért a reakció nem volt meglepő. Az volt a meglepetés, hogy egyáltalán valaki fölveszi, és nyilvánosságra kerül a beszéd. Ezzel együtt ma sem mondanék mást, ezért nyilván nem is fognak hívni diplomaosztóra. Én a diákok miatt mentem oda, azt mondtam nekik, amit én szerettem volna hallani, meg amit hallottam is egyébként sok tanárunktól a 80-as évek végén, 90-es évek elején.

Hogy mi az a közeg, amiben vagyunk, hogy mi vár ránk, és hogy nem kell elkámpicsorodni a nehézségektől, hanem csinálni kell a dolgokat. Négy évvel korábban is majdnem ugyanezt mondtam ugyanott, csak akkor nem került ki felvétel, és nem lett belőle ügy, viszont tízperces álló tapsvihar követte a diákok és családjaik részéről. Az egyetem oktatói óvatosabban lelkesedtek már akkor is.

Tíz évvel ezelőtt, a magyar Forbes első számában használtad a filantróp kapitalizmus fogalmát. Azt mondtad, jó lenne, ha afelé haladnánk, hogy a profit mellett a nonprofit szempontok is mozgatnák a sikeres üzletembereket. Javult a helyzet?
Azokban az ügyekben, amikkel foglalkozom, egyre inkább javul a helyzet, nő a kezdeményezéseink támogatottsága. Szerintem minden értelmes ember egyre inkább rájön, hogy nem jó gazdagnak, sikeresnek lenni egy leszakadóban lévő közegben, elszegényedő társadalomban. És akkor elkezdi keresni, hogy mi az, amit ő tudna tenni, ha mással nem, pénzügyi támogatással, de a legjobb, ha nemcsak pénzzel, hanem a tudásával, kapcsolatrendszerével, a környezetére való további hatással. Ez egy pozitív értelemben vett láncreakció.

De bővül is ez a kör?
Úgy látom, hogy igen. De ez az én szűk pátriám, nem tudom, hogy országosan is így van-e.

Pár éve azt is mondtad, hogy ez a társadalom nincs a nyitott, tudásalapú gazdaságra predesztinálva, a kormánynak meg kényelmes, ha nem is követelnek rajta változást. Így van ez még? És hogyan lehet kitörni ebből a körből? Ki teheti meg az első lépést?
Valóban benne vagyunk egy ördögi körben, és nem tudom, hogy mi és hogyan tudná ezt kimozdítani. Mégse mondom, hogy reménytelen, vagy hogy a mi életünkben nem fog megtörténni. Egyrészt van a társadalomnak önfejlődése, önmozgása, másrészt külső hatások lökhetik meg a dolgokat, kicsit változtathatnak az irányon. Abban is bízom, hogy egy csomó minden történt az elmúlt években, amik sokakat elgondolkoztattak, hogy a világ esetleg nem úgy néz ki, ahogy mondják nekik. Ezek a hatások szerintem nem becsülendők le.

A NER-ből, bármikor az elmúlt bő tíz évben, jött felvásárlási ajánlat a Concorde-ra?
Nem. De nem is eladó a cég.

Korábban azt mondtad, hogy voltak érdeklődők, akiket meghallgattatok, beszélgettetek velük.
Máshonnan, az elmúlt harmincöt évben nagyon sok érdeklődés volt. Általában a ciklus tetején a legtöbb, megtehettük volna, hogy minden ciklus végén eladjuk a céget, aztán visszavesszük, több ilyen sikeres vállalkozót ismerek világszerte, volt, aki háromszor megcsinálta. De ezek nem mi vagyunk. Ez nem játékszer, és nem is egy részvény, amit adunk-veszünk. Itt vagyunk százhúszan munkavállalók, plusz a részvényesek, és az ügyfeleink. Pénzre nincs szükségünk, elég nagy a tőkearányos nyereségünk, nem is tudnánk, mire költsük el. Bankká vagy biztosítóvá sose akartunk válni. Persze folyton fejlesztjük a rendszereinket, ez nem is kevés pénz, de az megy a normál cash-flow-ból.

Jaksity György a Forbesnak korábban

„Hogy mi várható Magyarországon, azt én nem 2011-ben vettem észre, hanem korábban. Igaz, sok minden történt, amit én sem feltételeztem.” (2014)

„Ami igazán frusztrál, az az, hogy az igazi baj nem a gazdaságban van. A politika egy lenyomata, reflexiója a társadalomnak. Tehát amit nem szeretünk benne, az bizony a társadalomból fakad.” (2014)

„Van egy tehetetlensége a rendszernek a világ egészére nézve: mindig egy szinttel magasabbra jut az államadósság, és onnan már nem tud visszajönni. Hogy ez meddig folytatható, nem tudom.” (2020)

„Reméljük, hogy Magyarországra nemcsak Soros pénze, hanem az általa képviselt filantróp eszme is bebocsáttatást nyer. Annál is inkább, mert a szemünk láttára kibontakozó 21. századi világrendben már nemcsak az uralkodók és államok, illetve a nagytőkések és multinacionális vállalatok, hanem az örökségüket kezelő magánalapítványok lesznek a társadalmi-gazdasági – és ami ezzel kéz a kézben jár, a kulturális – fejlődés letéteményesei.” (2013)

„Lehet, hogy egy geopolitikai konfliktus fogja ezt a hólabdát elindítani, például tőlünk keletebbre.” (2014)

A Concorde Alapkezelő lassan tíz éve vált ki a Concorde-ból, és ma Hold néven működik. Akkor láttuk, hogy ez nagyon rosszul érintett. Még mindig rossz száj­ízzel gondolsz rá vissza?
Távol van már ez ahhoz, hogy ezen keseregjünk. Akkor nem örültünk neki sem üzleti, sem emberi oldalról, de utána eldöntöttük, hogy felépítjük a következő saját alapkezelőnket, és pár év alatt meg is tettük. Az Accorde ma hasít. Közben elindítottuk az ír leányvállalatot, ami most már, hála többévi kemény munkának, szintén nyereséges. És mivel az alapkezelővel elment a vagyonkezelés is, a megmaradt ügyfélállományra alapozva azóta nulláról felépítettük a vagyonkezelést és a Concorde Private Bankingot is, ami a többi ügyfélszegmenssel együtt halad az ezer milliárdos kezelt vagyon felé. Koronaékkőnek számít, amiben hatalmas munka van.

Szóval, ahogy Jaggernek a Stones volt a hobbija, neked továbbra is a Concorde?
Ez változatlan, és nagyon szeretem csinálni. Home office-ban ülök lassan tizennégy éve, de imádok bejárni a cégbe, amikor csak dolgom van. Azért nem megyek be, hogy üljek a számítógépem előtt, ezt teszem egész nap otthon is, vagy utazás közben, de hogy részt vegyek valamilyen benti beszélgetésben, azt nagyon szeretem.

Van valami új hobbid, és űzöd a régieket?
Sok minden megváltozott. A hegymászás már nincs meg, és sokkal kevesebbet utazom, négy éve nem ültem repülőn. Fontos lett, hogy közel legyek, bármikor haza tudjak érni, családi okból elsősorban. A mozi és a színház is visszaszorult, helyette ott a kiváló Netflix. (Nevet.) Jó, ebben az is benne van, hogy most pendlizek a Dunakanyar és Budapest között, nagyon kevés estét vagyok Pesten, az meg hetekre előre be van töltve. És a közlekedés sem egyszerű. Az belefér, hogy este kilencre átmenjek a városon egy kiállításmegnyitóra, mondjuk, edzés után, de hétre például színházba vagy koncertre, az nehezen megy.

Milyen edzés után?
Tajcsi. 2004 óta járok, több-kevesebb kihagyással, de nagyon szeretem. És nyáron ott a versenyszerű vitorlázás is.

Műkincseket gyűjtesz még?
Persze. Épp az előbb hívott Pados Gábor (az acb Galéria tulajdonosa – a szerk.), hetek óta várja a válaszaimat. Tíz percig magamba kéne révedni, és átgondolni, hogy elhozni, nem elhozni, keretezni, nem keretezni, ajánlatot tenni, ilyenek. Ezzel is többet kellene foglalkoznom.
De ha már hobbik, az ötvenedik születésnapomra (hat éve) elkezdtem jazzgitárt tanulni, és 2020-ban, a lezárások alatt Brády Marci barátommal és zenész ismerőseinkkel felvettünk stúdióban két nagylemeznyi anyagot, tizenkilenc számot a kedvenceink közül. Szegény Marci épp, hogy megérte az utómunkákat és az elkészült anyagot, 2021 márciusában elkapta a covidot, és itt hagyott minket. A gitár, ami a Youtube-on is látszik a videók helyett, Bihari László autista művészünk rajza alapján átdizájnolt gitárom. Azzal vettem fel a gitárszólóim nagy részét, és a 2021-es aukciónkon (az Autistic Art aukcióján – a szerk.) 360 ezerről indulva 1,6 millió forintért ment el.

A pesszimizmusodban rejlik az erőd. Sokszor megkaptad a magyar sajtóban a pesszimista jelzőt, de most inkább az a benyomásunk, hogy derűsebb vagy, mint bármikor, amikor az elmúlt években beszélgettünk. Te is így érzed?
Szerintem nem az a baj, ha esetleg pesszimista vagyok, hanem hogy sokszor igazam van. És annyival árnyalnám, hogy nem vállalkozna az ember Magyarországon, ha annyira pesszimista lenne. Sehol se, de itt különösen nem. Én viszont most is annyi mindennel foglalkozom, vagy annyi minden foglalkoztat, hogy ahhoz azért kell egy aktív, pozitív hozzáállás. Ettől még, amiről azt gondolom, hogy nem jó irányba megy, nem tudom azt mondani, hogy jó irányba megy.

Accorde Alapkezelő Zrt.

Árbevétel
(milliárd forint)
2020
0,7
2021
1,0
2022
1,7

Adózott eredmény
(milliárd forint)
2020
0,4
2021
0,6
2022
1,2
Forrás: Dun & Bradstreet