Írta: Cseke Eszter és S. Takács András

Reggel hétkor találkozó a szörfoktatóval az egyik uluwatui strand bejáratánál. Ilyenkor még jegyet sem szednek a mindig mosolygós balinéz bácsik a bódéban. Túl korán van. Egy-két óra múlva már özönlenek majd a világ minden tájáról érkező Insta wannabe-k, hátizsákosok, szörfösök, tetoválóművészek, orosz hipszterek és a többiek. A bódés bácsiktól minden egyes embernek jut egy mosoly. Bárcsak tudnánk, hogyan csinálják… Közben megjön Bintang, a szörfoktató, aki Jáváról való, és az egyik legprofibb és legszigorúbb tanár hírében áll.

Szörfdeszka a fejre, és már indulhatunk is le a sziklába vájt lépcsősoron. Hogy hány lépcső, azt inkább nem számoljuk, de egyszer csak kiszélesedik a kőfolyosó, és smaragdzöld vizű öbölben találjuk magunkat. A strand széléről induló áramlat nagyban megkönnyíti a kievezést, pont kipiheni magát az ember a következő nekünk való hullámig. A horizonton vulkánok rajzolódnak ki, és a legszerencsésebb napokon egy-egy szivárvány is feltűnik valahol a messzeségben, vagy a távoli partokat szitáló esőfelhők nyelik el tekintetünket.

Meghatóan jó érzés tud lenni korán reggel kint lenni a vízen, és csak siklani a hullámokon. Közben sokat tanulunk a tengerről, a különböző fajta hullámokról, az időjárásról, a természetről, és még magunkról is. Szörfözés után boldogan kortyolgatjuk a kókuszt a parton, és a sok evezéstől elgémberedett vállainkat próbáljuk kimozgatni.

A partról néhány száz lépcső vezet fel a sziklaszirtek tetejére, ahol a szörfön túli élet kezdődik. Egymást érik a kedves francia pékségek, a házias olasz éttermek, a stílusos koktélbárok és a szállodák. Az egyik kedvencünk a rusztikus MU Bungalows, húsz éve építették fel kőből és fából a két leghippibb uluwatui strand fölé. Tizenhat különálló házikót lehet itt kivenni, kicsit vagy nagyot, tengeri kilátással vagy anélkül, a sziklaszirten vagy hátul a kertben, apró terasszal vagy épp hatalmas kanyargó úszómedencével, kétszáz vagy hétszáz dollárért éjszakánként.
A vendégek csak a szirtre épített közös medencénél és étteremnél találkoznak. Itt olyan naplemente szolgálja a hátteret az óceánparti vacsorához, amiért önmagában érdemes asztalt foglalni. De a legjobb kilátás a szakácsnak jut, aki a szirt legszélén süti a halakat és a tenger gyümölcseit a vendégeknek.

Kora reggel ugyanitt frissen préselik a zellerlét a szörfösöknek, akik korán fekszenek és korán kelnek, ahogy a hullámok megkívánják. A MU Bungalows a családos szörfösök szállodája: mire apuka, anyuka vagy a tinédzser gyerek kikecmereg a tengerből és visszatér, hogy még pont elérje a kiadós reggelit, már gyerekzsivaj tölti meg a medencét. Friss gyümölcstál, avokádós pirítós, buggyantott tojás, joghurt, granola és balinéz kávé hivatott pótolni az elégetett kalóriákat.

A MU Bungalows
mosdó-installációja. Sármos gerendák a szúnyogháló felett.

Villánkban az uluwatui utazók itt felejtett könyveiből kész kis könyvtár kerekedett az elmúlt húsz évben, leginkább angol, német és holland kötetekből. A medence körül négy függőágy várja az alang-alang (a helyi nádtető) árnyékában, hogy a déli napfénytől elrejtőzve, egy-egy könyv társaságából kora délutáni sziesztába merüljenek a vendégek.

Uluwatu fehér homokos strandjain a hippi hullámlovasok mellett megjelentek a luxusszörfösök, sőt azok is, akik egyáltalán nem szörföznek, csak a luxust keresik, az árak pedig az egekbe szöktek. Egy három hálószobás óceánparti villáért ma akár ötezer dollárt is elkér a sziget legdrágább szállodája, szilveszterkor pedig Flat Boy Slim játszik majd az egyik strandon.

A házak építésekor és berendezésekor végig szem előtt tartották a tulajdonosok, hogy hol is vetették meg a lábukat, így aztán ez a hely húsz év alatt sem ment ki a divatból. A sármos balinéz hotel hangulata ma is garantálja a telt házat, pedig ma már óriási a verseny Uluwatuban.
A hálószobákba a múlt századból átmentett antik faajtókon lehet belépni, a baldachinos ágyak fölött tekintélyt parancsoló gerendák őrzik a szörfösök álmát, a medencére néző L alakú nappali, amerikai konyha és bár pedig tökéletes nagycsaládos helyszín akár közös főzésre, akár csak az esti szörf előtti punnyadásra. A medencét kókuszpálmák, fehéren virágzó frangepáni fák, ciklámen murvafürtbokrok és tonnás kövek szegélyezik, a kert végében gyönyörű balinéz szentély kukucskál ki a virágok közül a villalakókra.

A szentéllyel szemben, a kert másik végében pedig a komplexum legvagányabb eleme tornyosul a medence fölé: az egykori balinéz rizsraktárt idéző, ám oldalról nyitott antik pavilon, ahol aludni is lehet, ha a vendégek hajlandók hátrahagyni légkondis szobájukat. Keskeny létra vezet fel a nyitott kis bungalóba, a gyönyörűen megágyazott matracok fölött szúnyogháló feszül, és alig pár száz méterre a végtelen óceántól kifejezetten jólesik itt álomra hajtani a fejünket. Mire feljön a hold, már a közeli klubokban sem dübörög a szombat esti basszus, és az éjszaka hátralévő néhány órájára csend köszönt a nyüzsgő Uluwatura.

Vacsora a MU teraszán az óceán fölött. Szörfdeszka és függőágy: Uluwatu legfontosabb kellékei a MU-villa nappalijában. A dzsungelből beszűrődő fények a Lost Lindenberg teraszán. Kávégép, gyógyteák és lemezjátszó. A Lost Lindenberg tornyai az indák között. A természetes lenágyneművel megvetett ágy a dzsungelre néz.

Elveszett paradicsom
A kontraszt nagyobb nem is lehetne Uluwatu és a sziget nyugati partján elterülő Pekutatan között, ahol helyenként még neve sincs a kilométereken át feketéllő strandnak. És egyszer csak ott terem a púderfinomságú szénfekete homokon három barna napernyő, alatta három pár drapp napágy, a naplementében dübörgő óceán felé tájolva.

Pár méterrel a víz felé tábortűz ropog, körülötte babzsákokon csücsülnek a Lost Lindenberg hotel nyolc szobájának hipszter lakói. New Yorkból, Bangkokból, Londonból, Moszkvából és Ubudból jöttek. Aznapi szörfélményeiket mesélik egymásnak, a közeli folyóhoz tett kirándulásukról beszélgetnek. Még véletlenül sem kerül szóba az Európában dúló háború, pedig pár szemvillanásból látszik, hogy egy-egy vendégnek a nyelvén van már, hogy rákérdezzen az újonnan érkezett orosz párnál, de győz a tapintat, és inkább aktuális olvasmány­élményekről, meditációról és transzgenerációs traumáról diskurálnak a vendégek.

A fürdőszoba spalettáján átfúj a tengeri levegő. Szoba kilátással. Napágyak a koromfekete parton.

Ugyanez folytatódik az egyetlen hosszú vacsoraasztalnál is, a gasztronómiával kiegészülve, annál is inkább, mert a Lost Lindenberg vegán bio konyhát visz, a fenntarthatóság jegyében.
Tábortűz, közös asztal és városi fiatal értelmiségiek a világ minden tájáról egy elhagyatott, lélegzetelállítóan szép balinéz tengerparton, ahol többször látni könyvet a vendégek kezében, mint mobiltelefont – valami ilyesmi lehetett a koncepció, amikor egy frankfurti hotellánc tulajdonosa és családja megálmodta ezt a búvóhelyet. Felkérték Bali két legdivatosabb építészét, a fenntartható, természetes és harmonikus dizájnban utazó Alexis Dorniert és Max Jencquelt, és megszületett ez az Avatar-filmek díszleteibe illő álomhotel. A tengerparti dzsungelben négy faborítású torony nyújtózkodik egészen a lombkorona szintig, de annál nem feljebb. A négy toronyban két-két végtelenül ízléses lakosztály, panorámaablakokkal, egyedi ágyneművel, kör alakú baldachinnal és a hotelnek hímzett díszpárnákkal. A leginkább korpulens alakjairól ismert kolumbiai szobrász, Botero szobrait idéző figurák történetei a párnákról visszaköszönnek az étlaptól a fürdőszobai kiegészítők csomagolásán át mindenütt, egészen az elektromos motorig, amivel mámorítóan szabadon lehet a naplementében száguldozni a végtelen tengerparton.
Még a partra kivezető kanyargó kis ösvény is gondos tereprendezésről árulkodik, minden alkalommal eláll a lélegzetünk, amint a tekergő fák között kijutunk a fekete homokos partra.

Amikor egyszer itt szolgálják fel a mandulatejes kapucsínót, kiderül, még az étkészletet is Jencquel belsőépítészei tervezték (a kávéskészlet is a tengerpart színeire és formáira rezonál).
Ezt a már-már művészi teret olyan szintű személyre szabott vendéglátás tölti meg, amit még Balin is ritkán tapasztalunk, például minden vendéget a keresztnevén szólít a személyzet, a pincértől a szörfoktatón át a szakácsig. Így amikor az év legjobb hotelszobáját hátrahagyva a gyerek kedvéért leköltözünk a tengertől úgy ötven méterre felállított katonai sátorba éjszakázni, az itt dolgozó helyi srácok a lámpát és a paplant is úgy adják be, és úgy kívánnak szép álmokat, mintha nem is egy hotelben járnánk, hanem vendégségbe jöttünk volna Lindenbergékhez.
Minden szörfös álma, hogy hajnalban felkel, álmosan belepréseli magát a szörfruhájába, és kibattyog a partra, nem motorozik, nem autózik, hanem egyenesen begyalogol a habokba. A Lost Lindenberg pontosan ezt kínálja: az esős évszakban, amikor a szálloda előtti partszakasz hullámai nem törnek meg rögtön, és nem zúdulnak le vad robajjal, túl kevés időt hagyva a siklásra.

Mi épp a száraz évszak végén vagyunk itt, ezért sokan bepattannak a hotel vintage Volkswagen kisbuszába, hogy elzötyögjenek Medewiig, ahol Bali leghosszabb szörfhulláma húzódik. De szép kis lecke a hotel előtti szörfözés is: párszor sikerül felállni, de aztán mikor már többet vagyunk a víz alatt, mint felett, feladjuk, és menekülünk kifelé az erős áramlat és a keményen aláhulló hullámok elől. Tíz perccel később már a mangrove bokrok takarásában, a méregzöld vizű medencében vigasztalódunk, közben a bárból Sérgio Mendes szól a tengeri sós levegőtől már akadozó lemezjátszón. De bármilyen rövidre is sikeredett ez a mai szörfözés, a tengeren lenni mindig felér egy újjászületéssel.

The post Felkelsz, kibattyogsz, begyalogolsz appeared first on Forbes.hu.