:

Bajban az e-kereskedelem, de ők dupláztak. Vajon hogyan? – a Pelenka.hu-sztori

Bajban az e-kereskedelem, de ők dupláztak. Vajon hogyan? – a Pelenka.hu-sztori

Bajban a magyar e-kereskedelem, jönnek a régiós titánok, és nehéz olyan tempóban nőni, mint korábban a covid alatt. Akkor mégis, mi ez a webshop, ami tavaly meg tudta duplázni a forgalmát, nemrég pedig újabb márkát kebelezett be? Ajánló az októberi Forbesból.

A szüleitől kapta az első fényképezőgépet, egyszerű szovjet típus volt. Otthagyta foci közben a kapuban, a meccs végére hűlt helyét találta. A következő gépet már nem hobbifotós apja vette meg. Valahol itt, ezzel a kőkemény egy–kétezer forintos befektetéssel indult be a tízéves Csereklei Zoltán sorozatvállalkozó karrierje. Harminc-valahány évvel később a legnagyobb hazai tulajdonban levő webshopot, a Pelenka.hu-t viszi – az után, hogy pár évvel előtte felépítette a Femcafe.hu-t is.

Irodájának falán Buddha-képek. Ha másból nem, ebből is érezni, mennyit számít Zoltánnak a fókusz. Kicsit olyan, mintha minden szavának, minden lélegzetvételének a lehető legnagyobb tudatában lenne, még sincs gépemberérzetem tőle. Sőt: minden büszke mondatra jut egy kíváncsi is.

Valahol ez a mentalitás jellemző a magyar és a régiós e-kereskedelmi piacra is. Ritka a takargatnivaló, sőt iparágszerte is két veszélyforrás foglalkoztatja most nyíltan a szereplőket és a szakértőket. A rekorder covidévek után csúnyán belassult a növekedés, másrészt a korábbi forrásigényes piacszerzési stratégiát úgy kell profitábilis növekedési stratégiára váltani, hogy közben a régiós óriások – a cseh Rohliktól a román Emagig – brutálisan jól csinálják a dolgukat külföldön. Ezek a bástyák Magyarországon is stabilan állnak már, és elveszik el a teret a kisebb magyar szereplőktől.

A Pelenka.hu ebben az ellenszélben tudott tavaly duplázni. A GKID nevű kutatócég tavalyi forgalmi listája szerint a legnagyobb, száz százalékban magyar szereplő az online szupermarketek piacán. Nem véletlen, hogy teljesítményével a Forbes és a Google friss, közös listáján, a Digital Heroeson is helyet kapott.

Digital Heroes – itt a Forbes és a Google listája

Mi a titkuk?

A szakértők szerint egyszerű: tényleg értik a végfogyasztót. Magyar cégek lévén jobban átérzik a magyar anyák igényeit és társadalmi-gazdasági helyzetét, miközben a multik (Rossmann, DM) nemcsak a rivalizálás, de hagyományos boltjaik miatt sem tudnak olyan koncentráltan fejlődni, mint mondjuk a Pelenka.

„Ennek a piacnak sok tíz- vagy százmilliárdos a plafonja, kezdő vállalkozások számára ez szinte korlátlannak tűnik”

– mondja Zoltán. Jó példa erre az is, hogy a fő profil mellett már nem csupán háztartási igényeket tudnak kielégíteni (vegyi áru, papíráru), de idén Zoltán felvásárolta a Beauty.hu webáruházat is. Sorozatvállalkozóként itt is végigvinné azt a know-how-t, amit korábbi cégeiben többször is végigvitt. A tranzakció értéke nem publikus, az viszont igen, hogy egy-két éves megtérüléssel számol.

„Megvan bennük és az alapítóban az, ami a recept része egy regionális szinten is sikeres e-kereskedelmi projektnek – mondja a Pelenkáról és Zoltánról Szabó László, a Growww Digital ügyvezető partnere –, a bátorság, az éhség. Mernek nagyban gondolkodni, és elhiszik magukról, hogy van keresnivalójuk a piacon. Pont úgy, ahogy a cseh sikersztoriknál is látjuk.” László szerint a Kifli, az Alza és a többi árnyékában a hazai szektor már nagyon ki van éhezve a magyar sikersztorikra.

„Ezért emeljük pajzsra a Pelenkához hasonló sztorikat. Bele szeretnénk látni azt, hogy nekünk is van egy Szoboszlai Dominikünk.”

Digital Heroes az októberi Forbesban

Keresd a teljes cégportrét az októberi Forbesban, ahogy a Forbes és a Google közös, háromországos projektjét is a magyar e-kereskedelmi és online piac digitális hőseivel. A listát a Forbes.hu-n is megtalálod, rajta a Pelenka.hu-val.

The post Bajban az e-kereskedelem, de ők dupláztak. Vajon hogyan? – a Pelenka.hu-sztori appeared first on Forbes.hu.