Minden szülõ számára ismerõs lehet a jelenet, amikor óvodás vagy kisiskolás gyermekük hazaérve egy fáradt nap után ránk zúdítja aznapi feszültségét, fáradságát. Milyen jó is lenne, ha ezt az étkezõasztalhoz lerogyva szavakba öntve, érzéseit megfogalmazva tenné, majd pedig megkönnyebbülve állna fel onnan, hogy kezdetét vehesse az esti pihenés. A cudar valóság ettõl merõben különbözik: Csak annyit veszünk észre, hogy elõáll valami lehetetlen kéréssel, amire mi érthetõ módon nemet mondunk vagy beleköt a testvérébe, majd pedig jöhet a dühroham. Hogyan segíthetjük gyermekeinket, hogy évek alatt mégis képessé váljanak érzéseik kifejezésére, indulataik kezelésére?