:

Így néz ki, amikor szerelmesek vagyunk

Így néz ki, amikor szerelmesek vagyunk

A szeretetnek nagyon sokféle fajtája létezik, amelyek mindegyikét egyedileg éljük meg. De hogyan is néz ki ez valójában? Több száz önkéntes segítségével finn tudósok feltérképezték, hogy az emberi testben hol jelennek meg a szeretet különböző típusai – írja az IFLScience.

A tanulmányt a finnországi Aalto Egyetem kutatócsoportja végezte, legfőképp fiatal nők közreműködésével. Az első kísérletben a résztvevőket arra kérték, hogy az emberi test körvonalán belül hol éreznek bizonyos fellángolásokat. Az érzés intenzitását úgy érzékeltették, hányszor kattintottak az egérrel az adott helyre.

A második kísérlet arra összpontosított, hogy mennyire kellemesek ezek az érzések, és hogy a résztvevők mennyire erősen társítják ezeket az érzéseket a fizikai érintéshez.

A harmadik és egyben utolsó kísérlet a szerelem különböző típusai között lévő hasonlóságokról kérdezte a résztvevőket.

A tanulmány koordinátora, Pärttyli Rinne szerint a kutatás rámutatott, hogy minél erősebben érezünk egyfajta szeretet a testünkben, annál erősebben jelen van az elménkben is, és annál kellemesebb is. Hozzátette: meglepő lehet, de bármilyen érzelemről is legyen szó, az agyban mindig jelen volt.

Rinne et al, Philosophical Psychology 2023

A kutatók megjegyezték, hogy ugyanezt a kísérletet más populációban megismételve egészen más eredményekre juthatnának. Rinne szerint ha egy erősen vallásos közösségben végeznék el ezt a tesztet, az Isten iránti szeretet lehet, hogy a legerősebben megélt szeretet lenne. Hasonlóképp, ha az alanyok szülők lennének, a gyermekek iránti szeretet lehetne a legerősebb szeretettípus.

The post Így néz ki, amikor szerelmesek vagyunk first appeared on 24.hu.